Madonna értetlenkedik

Vágólapra másolva!
A popdíva egy szeptember 16-án vetített amerikai tévéshow-ban hallott először arról, hogy Britney Spears-szel és Christina Aguilerával váltott csókjai világszerte az újságok címoldalára kerültek.
Vágólapra másolva!

"Eddig nem tudtam róla" - közölte a korábban már Legrosszabb Színésznőnek is megválasztott énekesnő. - "Fogalmam sem volt arról, hogy ilyen nagy szenzáció lesz belőle. Csak egy baráti csók volt. Biztos hiány van hírekből. A szórakoztatóiparban dolgozom, meg kellett tanulnom elviselni a pofonokat. Ha citromdíjat kapok, limonádét készítek belőle, ha valaki enyhén szétnyílt szájjal közelít, azt meg kell csókolni" - közölte Guy Ritchie neje ártatlan tekintettel.

"Ártatlannak és jópofának szántuk. Nem tudom, miért csináltak belőle olyan nagy ügyet. Nem láttak még előtte két nőt csókolózni?" - tette hozzá.

Emlékezetes, hogy két héttel ezelőtt az MTV Video Music Awards ünnepségén Madonna nyelves csókot váltott két fiatal pályatársnőjével, Britney Spearsszel és Christina Aguilerával. Akkor a három énekesnő közösen adta elő Madonna 1984-es slágerét, a Like a Virgint, és produkciójukkal alaposan elvonták a figyelmet az este győzteseiről.