Biztosan tudja, mi kerül a tányérjára?

kávé
Vágólapra másolva!
Amikor megveszünk egy élelmiszert a boltban, biztosan tudjuk, hogy mit tartalmaz? Meglepődnénk, ha kiderülne, hogy ugyanúgy hamisítják a tasakos fűszereket, mint a gyümölcsleveket vagy az őrölt kávét? A hamisított ételek nem csak megtévesztenek bennünket, de fogyasztásuk akár még egészségügyi kockázattal is járhat.
Vágólapra másolva!

Az ételhamisítás olyan gyakori, hogy Larry Olmsted, gasztronómiai újságíró még könyvet is írt a témában Real Food/Fake Food, vagyis Igazi ételek/Hamis ételek címmel. Szerinte az egyik legtöbbet hamisított termék Amerikában az extra szűz olívaolaj, amelyet olcsóbb olajokkal, például földimogyoró-, kukorica- vagy szójaolajjal hígítanak. A földimogyoró és a szója pedig súlyos allergiás reakciókat válthat ki.

Az őrölt kávé sem az, aminek látszik Forrás: Shutterstock

A parmezán sajt valódi csemegének számít Olaszországban, Parmában. Olmsted azonban kijelenti, hogy Amerikában olcsó sajtokkal keverik.

Még az őrölt és az instant kávé sem minden esetben az,

aminek látszik; gabonával, karamellával, keményítővel vagy malátával is keverhetik. Ezért vásároljunk inkább egész babokat és egy kávédarálót. De nemcsak a kávé, hanem a tea sem biztonságos. Olmsted kiemeli, hogy a gyártók gyakran adnak hozzá fűrészport vagy más növények leveleit.

Az óceánon túlon a tonhalat általában kígyómakrélával helyettesítik, ha szusit készítenek, ami hasmenést okoz az arra érzékenyek körében.

És a száraz fűszerekről még nem is beszéltünk. Kurkuma? Akár kukoricát is tartalmazhat. Szerecsendió? Néha borssal keverik, mert így olcsóbb. Oregánó? Még gyomnövény is kerülhet a tasakba. Sáfrány? Vigyázzunk, mert lehet, hogy körömvirág vagy kurkuma hozzáadásával készül. Hamis lehet továbbá a wasabi is, amelyet egyszerűen tormából, csípős mustárból, zöld ételszínezékkel készítenek.

A gyümölcslevek címkéjét sem árt ellenőrizni, hiszen ott is előfordulhat némi csalás:

a drágább italokat olcsó almalével hígítják.

Ezt a trükköt a lekvároknál is bevethetik, ezért, ha tényleg igazi gyümölcslevet vagy lekvárt szeretnénk fogyasztani, a legjobb megoldás, ha magunk készítjük el. Így biztosan nem leszünk átverés áldozatai.

A legkörültekintőbben azonban a rizzsel kell bánni; a hamisított változata keményítőből készül, műanyaggal keverve.

Hasonló a helyzet a méznél, amelyet gyakran magas cukortartalmú szirupokkal hígítanak, aminek szintén vannak egészségügyi kockázatai. Ha mézet szeretnénk vásárolni,

inkább forduljunk őstermelőkhöz.

Ha tehetjük, biztonságos forrásból szerezzük be élelmiszereinket, használjunk friss fűszernövényeket, illetve amit lehetséges, inkább magunk állítsuk elő, süssük meg vagy készítsük el. Például az őrölt kávét, a péksüteményeket, a tésztákat, a lekvárokat vagy a gyümölcsleveket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!