A legdrágább magyar száraz fehér bort is megkóstolhatták a Várkert Bazárban

Vince, bor
Vágólapra másolva!
A múlt hétvégén 10. alkalommal rendezték meg a VinCE Budapest Wine Show-t a Várkert Bazárban, ahol telt házas mesterkurzusok, elismert hazai és külföldi szakemberek, valamint több mint 160 kiállító várta az odalátogató közel 6 ezer vendéget.
Vágólapra másolva!

Mintegy 2000 négyzetméteren, összesen akár 1000-féle pezsgőt, fehér- és vörösbort, sört és párlatot is kóstolhatott, aki április 25. és 27 között elment a Várkert Bazárba, a VinCE Budapestre. Ez az a program, ami teret ad a hazai és nemzetközi szakmai látogatóknak és borkedvelőknek arra, hogy találkozzanak és élvezzék egymás, valamint a jó borok társaságát.

Ebben az évben több mint 150 szakmai kiállító, számos mesterkurzus és workshop várta a vendégeket.

Champagne-mesterkurzus

Az idei VinCE egyik legjobban várt programja a két, telt házas champagne-mesterkurzus volt. A #10yearchallenge – champagne-ok 10 éve a palackban, valamint az elmúlt 20 év legszebb champagne évjáratait bemutató előadásokon Essi Avellan Master of Wine, világhírű pezsgő- és champagne-specialista és Márkus György pezsgőszakértő adott ízelítőt a világ legjobb champagne-jaiból.

Olyan tételek kerültek a poharakba, mint a 2008-as Dom Pérignon vagy a 2002-es Piper-Heidsieck Rare Millésime.

A pezsgő mellett természetesen a borritkaságok is népszerűek voltak.

Rengetegen vettek részt a 2009-es magyar csúcsborokat felvonultató „Tíz éve érleljük” mesterkurzuson, illetve ifj. Szepsy István és a frissen Borászok Borásza elismerést nyert Figula Mihály virtuális dűlőtúráján, ahol a legdrágább magyar száraz fehérbor is szerepet kapott.

Csak a prémiumminőség kerülhet be

A kiállító pincészetek körébe csak azok kerülhetnek be, akiknek a bora a VinCE Magazin valamelyik bortesztjén legalább négycsillagos, azaz kiváló minősítést ért el, azon belül viszont óriási volt a választék.

Mind a kiállító borvidékek, mind a kiállított italok tekintetében széles palettáról kóstolhattak a vendégek, hiszen a hazai borokon kívül külföldi tételek, sörök, párlatok, koktélok várták az érdeklődőket.

Forrás: Origo

Ugyanígy a mesterkurzusok között is helyet kapott a bor- és champagne-kurzusok között a „Boróka diadalmenete” című workshop is, melyen a reneszánszát élő gin került a középpontba, de a nemzetközi klasszikus vörös csúcsborok is kiemelt szerepet kaptak a „Vörös aduászok” mesterkurzus előadásában.

Remek kapcsolatépítési lehetőség

A VinCE Budapest minden évben teret ad annak is, hogy a szakma képviselői találkozzanak. Az idei esemény külföldi meghívott szakmai vendégei kiemelték az ún. speed tasting, vagyis a különteremben megrendezett gyorskóstolás előnyeit, ami során többek között a skandináv piac meghatározó borbeszerzői tematikus, vezetett kóstolókon ismerhették meg egy-egy szőlőfajta vagy borstílus jellegzetességeit, ezzel is segítve a döntést az együttműködési lehetőségek kapcsán.

Forrás: Origo

Az első visszajelzések alapján már most látszódik, hogy a VinCE nemcsak kellemes élmény volt, de üzleti szempontból is jövőbe mutató megbeszélések kezdődtek.

Aszúeszenciát is kóstolhattak a vendégek

Idén a VinAgora Tasting Zone-ban három napon át lehetett válogatást kóstolni a VinAgora Nemzetközi Borverseny érmes boraiból:

luxemburgi crémant és brazil habzóbor egyaránt szerepelt a kínálatban, és népszerűek voltak a hazai Champion-díjas fehér- és vörösborok, valamint az édes tételek – köztük egy ritka aszúeszencia – is.

A kóstolózóna egyik kiemelt vendége az elismert szakember és borszakíró, Darrel Joseph volt, aki főként a balatoni vörösborok iránt érdeklődött. Bár a rendezvény még csak egy szűk hete ért véget, a VinCE Budapest szervezői már elkezdték a felkészülést a jövő évre, és azt ígérik, hogy jövő áprilisban ismét érdemes lesz ezzel a programsorozattal indítani a tavaszi kóstolásokat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!