Így készül a legfinomabb grillezett kukorica

kukorica
Vágólapra másolva!
Van jobb annál, mint hogy egy grillezett kukoricát majszolva, egymás mellett üldögélve élvezzük a nyári naplementét? Talán, ha ehhez a romantikus jelenethez még egy pohár bor is társul. A legfinomabb nedű kiválasztása is pont olyan egyszerű, mint kukoricát grillezni. Persze ez esetben is van néhány trükk, amelyet érdemes betartani.
Vágólapra másolva!

Először is győződjünk meg róla, hogy jó kukoricát vásároltunk. Ha feszes, zöld a héja és aranybarna a teteje, akkor mehet a kosárba. A csöveket egyébként háromféle módon lehet grillezni.

Vagy a saját levelébe burkolva vagy alufóliában vagy szabadon.

Az első kettő azért igényel egy kis tapasztalatot, úgyhogy kezdőként inkább az utóbbit válasszuk.

Akár egy kis sajtot is olvaszthatunk rá Forrás: Shutterstock

Hogyan grillezzünk kukoricát?

Először szedjük le a leveleket vagy egyszerűen hajtsuk le és kössük össze. Így csipeszre sem lesz szükségünk, mert az összekötött leveleket fogva könnyen forgathatjuk. Mielőtt azonban a grillrácsra kerülnének, kenjük be az egészet fokhagymás vajjal.

Melegítsünk fel egy kis vajat (körülbelül 20 grammot), törjünk össze bele 1-2 gerezd fokhagymát és már kész is.

A grillre téve ügyeljünk rá, hogy a levelek ne égjenek meg. Forgatás közben meg lehet szórni sóból, borsból és csiliporból vagy -pehelyből készült keverékkel – ízlés szerint.

De akár egy kis sajtot is olvaszthatunk rá.

Körülbelül 15-20 perc alatt van kész. Tálalhatjuk korianderlevéllel megszórva vagy friss limelével megöntözve. Isteni!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!