Meggyes rétes kicsit másként Wolf Andrástól

cseresznyés receptötlet
Az almának leáldozott, a cseresznyés rétes az új kedvencünk
Vágólapra másolva!
Javában tart a meggyszezon, minden boltban és piacon beszerezhető ez a mélybordó színű, édes-savanykás gyümölcs, amely tele van vitaminokkal és antioxidánsokkal. Természetesen jótékony hatásai akkor érvényesülnek a legjobban, ha nyersen fogyasztjuk, de készíthetünk belőle süteményeket, hideg leveseket vagy épp hűsítő turmixot, fagylaltot is.
Vágólapra másolva!

A meggy igazi szupergyümölcs. 17 típusú antioxidánst és rengeteg élelmi rostot tartalmaz. Frissítő hatású, segíti a jó alvást és lassítja az öregedést.

Hozzájárul a szervezet cukorszintjének és vízháztartásának optimális működéséhez, hatékony alapja a méregtelenítőkúráknak is.

Magnéziumtartalma javítja a szív munkájának hatásfokát, teljes értékű B-vitamin forrásként gyorsítja a gyógyulást légzőszervi megbetegedések, megfázás esetén, A-vitaminja pedig az immunrendszer-működését támogatja.

Fogyasztásukkal nagyon sokat tehetünk az egészségünkért és erre mi, szülők tudjuk leginkább megtanítani a gyerekeinket Forrás: Shutterstock

A zöldségeknek, gyümölcsöknek igazi varázslatos ereje van, és nagyon fontos, hogy ezt a gyerekekkel is minél kisebb korban megismertessük.

Fogyasztásukkal nagyon sokat tehetünk az egészségünkért és erre mi, szülők tudjuk leginkább megtanítani a gyerekeinket

– mondja Wolf András, az Európai Friss Kalandok kampány nagykövete. A sztárséf kifejezetten figyel rá, hogy gyermekei megismerjék, és szívesen fogyasszák a gyümölcsöket, zöldségeket.

– meséli Wolf András.

Próbáljuk ki már ma!

Itt egy hagyományos recept Wolf András ötletével felturbózva.

Forrás: Shutterstock

Falusi rétes

Hozzávalók a tésztához:

  • 75 dkg liszt
  • 1 tojás
  • egy diónyi nagyságú disznózsír
  • annyi langyos, sós víz, amennyit felvesz

Hozzávalók a töltelékhez:

  • 550 g magozott meggy
  • 160 g cukor
  • 1 teáskanál őrölt szegfűszeg
  • 1 evőkanál zsemlemorzsa
  • pirított dió ízlés szerint
  • bazsalikom ízlés szerint

Elkészítés:

A tészta elkészítéséhez szitáljuk a kimért lisztet egy edénybe, dolgozzuk el benne a diónyi nagyságú zsírt, adjuk hozzá a tojást, annyi vizet, amennyit felvesz, és kezdjük el összegyúrni.

Fontos, hogy a tésztát gyengére dolgozzuk, hogy elég vékonyra ki lehessen nyújtani. Akkor jó, ha már nem ragad rá a kezünkre, és hólyagos.

Melegítsünk fel 3 nagyobb lábast, majd vágjuk háromfelé a tésztát.

Lisztezzük meg a gyúrótáblát, helyezzük rá a tésztákat, és borítsuk rá az átmelegedett lábasokat. Hagyjuk pihenni 20 percig.

Közben megpiríthatjuk a diót. Bátran használjunk 2-3 marékkal a recepthez.

Amint letelt az idő, terítsük le a réteses abroszt, szórjuk meg egy kis zsemlemorzsával, amely felissza a felesleges nedvességet, végül tegyük rá a tésztát.

Kenjük meg olvadt zsírral a felszínét, majd kezdjük el széthúzni kézzel. Először csak a szélét csipkodva, majd a kézfejünkkel alányúlva, lebegtetve, egészen az asztal széléig. Érdemes úgy csinálni, hogy még a szélén továbbnyúljon.

Amint elkészültünk, szedjük le a tészta szélét, mert az túl vastag, a rétes lelke pedig az, hogy a tészta hártyavékony. A leszedett részeket később újra összegyúrjuk, és abból is rétest készítünk. Azt általában csak töltelék nélkül sütötték ki, de ízlés szerint ugyanúgy megtölthetjük.

Nyomkodjuk ki a meggy levének nagy részét. Keverjük össze a cukrot a zsemlemorzsával és a szegfűszeggel. Dolgozzuk össze a meggyel, azután keverjük hozzá a pirított diót.

Locsoljuk meg a kinyújtott tésztát zsírral, majd tegyük rá a tölteléket.

Szórjuk meg az egészet apróra vágott friss bazsalikommal.

Fogjuk meg az abrosz két szélét a hosszanti oldalon, és annak segítségével hajtsuk fel a tésztát. Folytassuk addig, amíg teljesen felgöngyölítettük.

Hideg zsírral zsírozzunk ki egy tepsit, mérjük hozzá a rétest, vágjuk el a megfelelő helyen, majd tegyük bele.

Kenjük meg olvadt zsírral a tetejét, és 20-25 perc alatt süssük készre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!