Mit ehetünk a 40 napos böjt alatt?

diéta, saláta, fitt
Vágólapra másolva!
Idén a negyven napos böjt február 17-én, hamvazószerdán kezdődött, és egészen április 4-ig, tehát húsvét vasárnapig tart. Ez egy jó alkalom arra, hogy kipróbáljuk a zöldségekben és növényi eredetű alapanyagokban gazdag táplálkozást, így készítve fel a testünket a megtisztulásra. De vajon mit lehet és mit nem lehet enni a 40 napos böjt alatt?
Vágólapra másolva!

Az első és legfontosabb szabály: negyven napig hagyjuk ki a húsokat az étrendünkből, beleértve a virsliket, szalámikat és egyéb húskészítményeket is. Ez persze nem egyszerű, ugyanakkor nem is lehetetlen.

Akár a reggeliről, az ebédről vagy a vacsoráról van szó, találhatunk olyan vegán recepteket, amelyek biztosan elnyerik a tetszésünket.

A reggeli szendvicsről sem kell lemondani, egyszerűen hagyjuk ki belőle a szalámit és a sajtot, majd tegyünk bele sok zöldséget, salátát, csírákat és növényi sajtot.

Ebben az időszakban arra is kell figyelni, hogy pótoljuk a fehérjét, ha nem eszünk húst. Ezt megtehetjük gabonákkal és hüvelyesekkel, tehát rizzsel, árpával, kölessel, kukoricával, illetve babbal, lencsével, sárgaborsóval, borsóval.

Ebben az időszakban arra is kell figyelni, hogy pótoljuk a fehérjét, ha nem eszünk húst Forrás: Shutterstock

Fontos kérdés továbbá a böjtnél, hogy le kell-e mondanunk a tejtermékekről, a tojásról és a halról is. Kezdetben ezekről is kötelező volt lemondani, mára azonban a szabályok valamennyire hígultak.

Persze megtehetjük, hogy a tejtermékeket helyettesítjük növényi italokkal és készítményekkel, illetve vannak már jó tojáspótlók meg növényi halkészítmények is.

A zöldségekben gazdag étrendnek köszönhetően könnyebben felszabadulnak a méreganyagok, regenerálódik a bél, felgyorsulhat az anyagcsere. Ám ezek a jótékony hatások akkor tudnak igazán jól beindulni, ha odafigyelünk a bevitt tápanyagok mennyiségére és a változatos táplálkozásra.

Próbáljunk ki új recepteket, tervezzük meg a heti menüt és igyunk bátran gyógynövényekből készült teákat is.

Ne csak sült és főtt zöldségek legyenek a repertoárban, hanem friss saláták is. A legtöbb elkészített ételnél figyelhetünk rá, hogy legalább 5-6 alapanyagot tartalmazzon. Ez egy saláta esetében lehet: saláta, babcsíra, lenmag, fokhagyma, olívaolaj és egy kis limelé. Ezzel gondoskodunk a tápanyagok széles skálájáról. Ha minden étkezés során figyelünk erre, máris sokat tettünk a testünk egészségéért.

Kölesfasírt

Fogyaszthatjuk főzelékekkel, önmagában, rizzsel vagy krumplipürével is.

Hozzávalók:

  • 130 g hántolt köles
  • 1 db hagyma
  • 2 evőkanál olaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 db tojás vagy tojáspótló
  • egy csipet só és bors
  • 1 teáskanál majoránna
  • 1 teáskanál petrezselyem
  • 3 evőkanál zabkorpa

Elkészítés:

Öntsük a kölest egy tálba, engedjünk rá háromszor annyi vizet, majd főzzük meg.
Vágjuk apróra a hagymát, és pirítsuk meg az olajon.
Adjuk hozzá az összetört fokhagymát, pirítsuk még pár percig.
Öntsük bele a leszűrt kölest is, forgassuk és pirítsuk át.
Vegyük le a tűzről, fűszerezzük be, adjuk hozzá a tojást és a zabkorpát, aztán dolgozzuk jól össze.
Formázzunk belőle golyókat nedves kézzel, majd 180 fokra előmelegített sütőben süssük meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!