A rizs és a káposzta jó párost alkot. Ezt eddig is tudtuk. Na, de egy levesben? Igen! Sőt, ez a leves talán képes megszerettetni velünk a káposztát, mint megosztó alapanyagot. Vannak, akik szeretik, mások már az illatát is utálják. Ám ez a fogás most mindent megváltoztathat. Arról nem beszélve, hogy gyorsan készen van, ráadásul a pénztárcánkat sem kell túlterhelnünk.

Minestra di verza e riso: rizs- és káposztaleves 

Hozzávalók:

  • 1 fej káposzta
  • 5 evőkanál olívaolaj
  • 20 g vaj
  • 1 hagyma, meghámozva, vékonyan felszeletelve
  • 1 gerezd fokhagyma, összetörve
  • 2 babérlevél
  • só és bors
  • 30 g reszelt parmezán sajt
  • 200 g rizs

Elkészítés:

Mossuk meg, majd vágjuk ki a káposzta torzsáját.
Szeleteljük fel vékony „szalagokra".
Egy serpenyőben melegítsük fel az olajat és a vajat, majd öntsük hozzá a káposztát, a hagymát, a fokhagymát és a babérlevelet.
Alaposan keverjük össze, és pirítsuk pár percig.
Öntsünk alá egy kis vizet, majd pároljuk 45 percig, amíg a káposzta teljesen összeesik.
Villával pépesítsük a keveréket, majd adjunk hozzá másfél liter vizet, egy csipet sót és a parmezán sajt héját.
Forraljuk fel, és főzzük még 15 percig.
Adjuk hozzá a rizst, és főzzük még 20 percig.
Vegyük ki a parmezán héját, majd keverjük bele a reszelt sajtot.
Ha szükséges, adjunk még hozzá egy kis vizet.
Amikor a sajt megolvadt, a rizs megpuhult, akkor van kész.

Forrás