Így lesz tökéletes a házi leveles tésztánk

leveles tészta
leveles tészta
Fotó: Shutterstock
Vágólapra másolva!
Bár a bolti leveles tészta sokunk életét menti meg nap, mint nap – hiszen pillanatok alatt remek vendégváró falatokat, vagy ízletes desszerteket készíthetünk belőle – azért nem tudja teljes mértékben helyettesíteni a házi változatát. Cikkünkben számba vettük a legfontosabb tudnivalókat, ha szeretünk mindent inkább magunk készíteni.
Vágólapra másolva!

Akárcsak a kelt tészták esetében, a leveles tésztáknál is be kell tartani néhány fontos alapszabályt ahhoz, hogy a végeredmény tökéletes legyen. 

Míg egy kelt tészta attól lesz finom, légiesen könnyed, ha minden alapanyag szoba-hőmérsékletű, addig egy leveles tésztánál minden összetevőnek hidegnek kell lennie! 

Ez az, amit muszáj észben tartani ahhoz, hogy látványosan réteges legyen majd a végeredmény.
A másik alapszabály, hogy rá kell szánni az időt a házi leveles tészta elkészítésére. A tésztába ugyanis bele kell hajtogatni a vajat, és minden egyes formázás után pihentetni kell a tésztát. Ezt nem lehet megspórolni vagy meggyorsítani, viszont ha türelmesek vagyunk és kitartók, akkor olyan házi leveles tésztánk lesz, ami köröket ver majd a boltira!

leveles tészta
Bár a bolti leveles tészta sokunk életét menti meg nap, mint nap, azért nem tudja teljes mértékben helyettesíteni a házi változatát.
Fotó: Shutterstock / Shutterstock

Házi leveles tészta

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 1 tk só
  • 38 dkg hideg vaj
  • 2.5 dl hideg víz

Elkészítése:

  1. A leveles tészta elkészítéséhez a lisztet elkeverjük a sóval, majd hozzáadunk 8 dkg apró kockákra vágott, hideg vajat és elmorzsoljuk benne. Ezt legjobb egy késes betétű robotgépben megtenni, de ha nincs, akkor kézzel, gyors mozdulatokkal dolgozzunk, hogy a vaj ne olvadjon fel.
  2. Több részletben hozzáadjuk a vizet és addig gyúrjuk, amíg össze nem áll. Ekkor becsomagoljuk folpackba és egy órára hűtőszekrénybe tesszük pihenni.
  3. A pihentetett tésztát ezután lisztezett felületen 35x35 cm-es négyzetté nyújtjuk. A maradék 30 dkg hideg vajat két db sütőpapír közé tesszük, és nyújtófával addig püföljük, amíg fele akkora nem lesz mint a kinyújtott tészta.
  4. A vajat a tészta közepére tesszük, a négy sarkát pedig ráhajtjuk, mintha egy borítékot hajtogatnánk.
  5. Ezután ismét kinyújtjuk a tésztát 25x40 cm-es téglalappá, majd háromba hajtjuk. Vagyis a felső egyharmadot a középsőre hajtjuk, majd az alsó harmadot ráhajtjuk (szimpla hajtás).
  6. Az óramutató járásával egyező irányban elforgatjuk 90 fokkal a tésztát és ismét 25x40 cm-es téglalappá nyújtjuk.
  7. Ekkor négybe hajtjuk, vagyis a felső negyedet lehajtjuk a tészta feléig, majd az alsó negyedet felhajtjuk a tészta feléig, végül az egészet félbehajtjuk, mint egy könyvet (dupla hajtás).
  8. A tésztát ismét folpackba csomagoljuk és visszatesszük a hűtőbe 30 percre.
  9. Az így pihentetett tésztát újra elforgatjuk 90 fokkal, majd megismételjük a szimpla és a dupla hajtást is.
  10. Végül ismét becsomagolva pihentetjük a tésztát 30 percig a hűtőben.
  11. Ezután a receptnek megfelelően dolgozzunk vele, készíthetünk belőle például sajtos rolót.

Ha további konyhai praktikákra kíváncsi, akkor keresse fel a Mindmegette oldalát!

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!