Mutatjuk, mit érdemes enni egy finom teához

Vágólapra másolva!
Egy jó tea önmagában is megállja a helyét - de egy jó harapnivaló mindig feldobja az ember napját. A gyakorlott tea kedvelők ezeket a nasikat ajánlják a délutáni teához.
Vágólapra másolva!

A britek általában napi három csésze teát isznak - és 10-ből négyen általában egy finomsággal vagy nassolnivalóval párosítják a teát - derült ki egy tanulmányból.

Sőt, a teázók közel negyede (23%) azt állítja, hogy a fő ok, amiért elkészíti a teát az az, hogy valami finomat fogyasszon hozzá. 44%-uk pedig úgy dönt, hogy a kísérő snacket vagy kekszet belemártja az italba.

tea, teázás, teázási kellékek
Fotó: Shutterstock

Gasztronómiai szakértők azonban felfedték, hogy a tea és a finomság párosítása nem biztos, hogy a lehető legtöbb ízt hozza ki egyikből sem,

még az is lehet, hogy mindkettő ízét elrontja.

Londoni és holland élelmiszertudósok megosztották a legjobb ízpárosításokat, amikor egy csésze teát fogyasztunk. Az Earl Grey teához leginkább a citromos ízvilág illik, míg egyéb, gyümölcsös teához az édesebb kekszeket ajánlják.

Kiderült, hogy a hagyományos angol reggeli teát soha nem szabad valami túl édes vagy csokoládés ízzel, például bourbonnal párosítani, mivel ez a tea erős, malátás ízével kombinálva túlságosan intenzív lenne.

Eközben a chai tea rajongói - amely gyakran tartalmaz olyan ízeket, mint a kardamom, a fahéj vagy a szegfűszeg - a legjobb, ha ezt egy fűszeres finomsággal, például egy répatortával párosítják, hogy az ízek tökéletes harmóniába kerüljenek.

Azonban itt nem áll meg a történet: jótékonysági akcióba kezdtek a britek a teázási szokásokat alapul véve.

A "Minden csésze számít" (Make Every Cuppa Count) jótékonysági kampány április 19-én indul a Giud Dogs szervezésében, aminek a lényege, hogy a kóbor, bántalmazott kutyákon tudjanak segíteni.

A kampány szóvivője elmondta, hogy a kampány arra hívja fel az embereket, hogy adománygyűjtő teadélutánt, kávés reggelit vagy süteményvásárt rendezzenek, és kutya alakú sütivágókat, kutyaorrú tortadíszeket és kiskutyás lobogót adnak ajándékba.

Minden esetre az alábbi 3 párosítást érdemes kipróbálni a teák szerelmeseinek:

  • Borsmenta - párosítsuk étcsokoládéval, chilivel vagy chilis nasival.  Harmónia van az étcsokoládé földes aromái és a mentatea gyógynövényes jegyei között, amelyek együttesen gazdagítják az ízérzékelést.
  • Jázmin - kókuszos macaronokkal párosítva. A jázmintea jól párosítható süteményekkel és enyhén édes vagy savanykás desszertekkel, például kókuszos macaronnal, amelyek nem túl merész ízűek, így biztosítva, hogy a tea kellemes, finom íze ne nyomja el, hanem kiegészítse azt.
  • Earl Grey - kiváló páros lehet citromos süteményekkel. Az Earl Grey tea citrusos és virágos jegyeiről híres, jól párosítható citromos ízű ételekkel, például citrom tortával. A párosítás kiemeli a tea aromaprofilját, miközben fokozza a sütemény pikáns ízét.
     
  • Forrás: Mirror

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!