Számhordozás az Invitelnél és a Pantelnél

Vágólapra másolva!
Január végén az Invitelnél és a Pantelnél is gyakorlatban működésbe lép a telefonszám-hordozhatóság. Az elmúlt napokban több telefontársaság is beszámolt az első szerződések megkötéséről.
Vágólapra másolva!

Az Invitel Távközlési Szolgáltatási Rt. - a korábbi Vivendi - megkötötte első számhordozási szerződését egy jelentős budapesti gyógyszeripari vállalattal - tájékoztatott a társaság január 21-én szűkszavú közleményben. A kimenő forgalmát már eddig is az Invitel segítségével lebonyolító vállalkozás az eddig a Matáv által kezelt bejövő számait viszi át az vállalathoz. A távközlési cégközlése szerint a szolgáltatóváltásra várhatóan január 28-án kerül sor. A konkurens Pantel Rt. csütörtökön jelentette be, hogy bekapcsolta telekommunikációs rendszerébe az első olyan céges ügyfelet, amely korábban egy másik távközlési szolgáltató ügyfele volt, ám január 22-től - telefonszámának megtartása mellett - a Pantel szolgáltatásait veszi igénybe.

Az úgynevezett földrajzi számhordozhatóság azt jelenti, hogy a helyhez kötött telefonvonal előfizetését az előfizető átviheti más szolgáltatóhoz, ha számára kedvezőbb díjcsomagot rendelhet meg. A vezetékes telefóniában a számhordozhatóság biztosítását a január 1-től életbe elő Elektronikus Hírközlési Törvény írja elő a távközlési szolgáltatók számára. Január folyamán a GTS-Datanet és a Matáv is beszámolt az első szerződések megkötéséről.


Gyakorlati tudnivalók a számhordozással kapcsolatban

Határidők

A január 1-én életbe lépett Elektronikus Hírközlési Törvény a vezetékes szolgáltatók számára év elejétől kötelezővé teszi a telefonszámok hordozhatóságának biztosítását. A törvény szerint a mobilszolgáltatók ennek gyakorlati lehetőségét május 1-től kötelesek megteremteni.

Miként kell hozzálátni a vezetékes számhordozás bejelentéséhez, ha az előfizető eldöntötte, hogy a hazai vezetékes szolgáltatók közül melyik kínál a számára legelőnyösebb díjcsomagot? Egyetlen változásbejelentő űrlapot kell kitölteni az új szolgáltató ügyfélszolgálatán. A többi a telefontársaságok feladata. A törvényi előírások három napot adnak az új szolgáltatónak arra, hogy a változást a régi szolgáltató számára jelezze. A régi szolgáltatónak ugyancsak három napon belül kell eldöntenie, hogy a számhordozás megindítható-e. (Ha az előfizetőnek számlatartozása van, akkor azt először ki kell egyenlítenie.) Ezt követően a két szolgáltató együttműködve elvégzi a szükséges műszaki tennivalókat a hálózatokban. A teljes átállás - a bejelentéstől számítva - legfeljebb tizenöt napot vehet igénybe. A számhordozás lebonyolításához szükséges új irányítási információ megadásával kapcsolatos minden adatot rögzít a Központi Referencia Adatbázis, melyet az NHH tart fenn és működtet. Ennek az adatbázisnak az állományát a szolgáltatók áttöltik saját rendszerükbe, ezzel irányítják a hordozott számokra érkező hívások célba jutását. Jelenleg ez a műszaki megoldás terjedt el a telefóniában, és mindaddig ez a rendszer fog működni, ameddig újabbat nem vezetnek be.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!