Tony Blair újszülött fia a domain-brókerek célpontjává vált

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Diana George, 47 éves norfolki tanárnő Leo Blair nevének hivatalos közlése előtt indította el a két domainnév (leoblaire.com és babyleo.co.uk) bejegyzését. Az asszony elmondta, hogy meg szeretné keresni a Blaire családot, hogy felajánlja nekik megvételre a két címet, valamint közölte, a domainek esetleges eladásából származó összeg felét valamelyik jótékonysági szervezetnek szeretné adományozni.

Tony Blair, aki az újságokból értesült a címek regisztrálásáról, elmondta, nem lepte meg a hír, hiszen az ő nevét is felhasználták már a világhálón hasonló célra.

Az elmúlt években a domain-piacon a nagy népszerűségnek és látogatottságnak örvendő domainek egyre drágábban cserélnek gazdát. Angliában 275 000 dollárt fizettek a RomanCatholics.com címért, valamint félmillió dollárt a drug.comért. Az Egyesült Államokban ennél nagyobb összegű szerződések is köttettek már, a business.com domaint 7,5 millió dollárért vásárolta meg egy befeketetői csoport.

A domainkereskedelem egyre elterjedtebb és népszerűbb lesz az internet terjedésével. Elemzők jóslatai szerint a népszerű politikusoknak, sportolóknak és színészeknek fel kell készülniük arra, hogy a nevüknek megfelelő internetcímeket megvásárolják és eladásra kínálják jelentős pénzösszegekért.

(BBC)

Ajánló: