The Elder Scrolls III: BloodMoon

A méltán sikeres The Elder Scrolls III: Morrowind című játék legújabb kiegészítőjében egy meglehetősen morbid szerep vár a játékosokra, akik kipróbálhatják, hogy milyen lehet egy farkasember bőrébe bújva kalandozni.

A szerepjátékoknak az egyik legnagyobb varázsa az, hogy az ember ideiglenesen elhagyhatja emberi gúnyáját, és egy másik faj bőrét öltheti magára. Lehet gyönyörű és kecses tünde, furfangos gnóm, sziklamorzsoló erejű törpe, vagy akár egy haspók hobbit. Az Elders Scrolls harmadik része, a Morrowind Bloodmoon című kiegészítőjében azonban egy egész más szerep vár ránk: egy vérfarkas bőrébe bújva kalandozhatunk.

Persze nem csak ez az egyetlen újítás a programban, sőt, a fejlesztők elmondása szerint mintha egy teljesen új játékba fogna bele a Bloodmoon feltelepítője. Először is meglehetősen beteleltek a fejlesztők, vagyis a kiegészítőben főleg havas tájakat, tundrákat fogunk bejárni, már ha sikerül átverekednünk magunkat a hóviharokon. A tundrák még inkább biztosítják a felfedezés szabadságát, mely az eredeti programnak is nagy erőssége.

Az említett havas tájak Solstheim szigetét jelentik, ahol a Birodalom egy új bányászkolóniát létesít. Teszi ezt annak ellenére, hogy a híresztelések szerint vérfarkasok járják a vidéket. Ugyan nyílván a vérfarkasokkal való játék az igazi újdonság a kiegészítőben, de a játékos akár úgy is határozhat, hogy az éjszaka teremtményei ellen veszi fel a küzdelmet a bányászok oldalán.

Az ember persze nem születik vérfarkasnak, hanem csak akkor válik azzá, hogyha megtámadja, és megharapja, vagy karmolja egy farkasember. Még ekkor sem feltétlen történik meg az átváltozás, mivel egy egyszerű fertőzés gyógyítása varázslattal orvosolható a dolog, de ha három napig nem tesz semmit a karakter, akkor bizony a harmadik éjszakán vérszomjas fenevadként ébred. Hogyha nem elégíti ki ezt a vérszomjat, akkor szépen lassan csökkeni kezd az egészség karakterisztikája.

A vérfarkasok kegyetlen gyilkosok, így minden fegyveres és jó szándékú, vagy legalábbis jutalomra éhes karakter üldözni fogja a likantróp játékost. Feltéve persze, ha kiderül róla, hogy vérfarkas. A farkasember ugyanis mint minden legendában, a Bloodmoonban is visszaváltoznak normális emberekké, ha lemegy a Hold, és viszonylag normális életet élhetnek.

Az előző kiegészítő, a Tribunal kifejezetten a magas szintű karakterek számára készült. Ugyan a Bloodmoonban is akadnak küldetések, melyek csak a huszadik szint feletti kalandozók számára elérhetőek, de azért mindenki fog találni magának kihívást. Ebből következik, hogy a szigeten több feltárásra váró, kincseket rejtő barlang és egyéb rejtekhely várja a játékosokat.

Solstheim szigetén számos új szörnyeteggel és vadállattal is találkozhatunk, melyek meglehetősen komoly kihívást jelentenek a kalandozóknak. Akad itt többfajta medve, farkas, hatalmas vaddisznó, de több különleges szörny is. Ilyen például a spriggan nevű kreatúra, melyet háromszor is meg kell ölnünk, míg végre végleg kimúlik, vagy a horker nevű rovarszerű lény, mely a vizek mélyén várja áldozatát.

A Tribunalt az a vád érte, hogy nem tett túl sokat hozzá az eredeti játékhoz. A Bloodmoonra ezt aligha mondhatják a kritikus játékosok, mivel nemcsak a vérfarkasként való kalandozás, hanem a felfedezésre váró területek is az újdonság varázsával hatnak.

Rendszerkövetelmény: még nem ismert.