Movies emblémaverseny eredményhirdetés

2004.12.14. 18:38

Véget ért az a verseny, melyet a Lionhead Studios, valamint az Activison szervezett a kreatív játékosoknak, és mely versengésre olyan emblémákkal nevezhettek be a merész érdeklődők, amiket akár arra is érdemesnek tartottak, hogy a The Movies című program végleges változatában szerepeljenek.

Igen jó ötlet, hogy bevonják az eges fejlesztők a játékosokat is a programok elkészítésébe. Ennek több módja is létezik, melyek egyike az, hogy olyan elemek kerüljenek bele a formálódó játékba, amik az egyes felhasználók keze munkáját dicsérik. Ez a Lionhead vezetőinek is eszébe jutott, és rávették a kiadó Activisiont, hogy hirdessen meg egy emblémaversenyt, mely győztes logói szerepelhetnének a The Movies végleges változatában. A versenyt ki is dobolták, sőt, már véget is ért, a játékért felelős cégek pedig meg is nevezték azt a három győztest, akik terveit majd a Movies játékosok kiválaszthatják, hogy saját filmstúdióik homlokzatán díszelegjenek. A három győztes, akik terveit megcsodálhatjuk a készülő alkotás hivatalos oldalán Jonathan Jensen Kanadából, David Watts Nagy-Britanniából, valamint David Boyle az Egyesült Államokból. Gratulálunk!