Euróval működő telefonfülkék Budapesten

Vágólapra másolva!
Euró érmével is lehet telefonálni Magyarországon - egyelőre csak a Ferihegyi repülőtér néhány nyilvános fülkéjéből.
Vágólapra másolva!

Euró érméket is elfogadnak azok a T-Com nyilvános telefonkészülékek, amelyekből az első nyolcat a Ferihegyi repülőtéren adták át a héten. Emellett a T-Com szakemberei megkezdték a telefonfülkék felújítását Budapest belvárosában.

A Ferihegyi repülőtér 1-es és 2-es termináljában a terminálonként négy-négy ilyen telefonkészüléket helyezett el a telefontársaság. Az ügyfeleket a telefon mellé helyezett matrica tájékoztatja majd arról, hogy euróval is fizethetnek hívásaikért. Amennyiben a
kezdeményezés kedvező fogadtatásra talál, a T-Com a szolgáltatást országosan is kiterjeszti. Első körben a turisták által kedvelt területeken tervezi olyan nyilvános telefonkészülékek elhelyezését, amelyek euró érméket is elfogadnak. Az euróval
történő fizetés esetén a hívások díjazása megegyezik a forint érmés fizetéssel.

Az eurós készülékek átadása mellett megkezdődött a nyilvános telefonfülkék felújítása is. Elsőként Budapest belvárosában, a nagykörút pesti szakaszán található 58 db távbeszélő fülke (111 készülék) teljes felújítására kerül sor, valamint 7
helyszínen új világítással szerelik fel a fülkéket. A felújítási munkák várható befejezési időpontja 2005. december 15.