GPS-ek párbaja: öt navigátor egymás ellen

Vágólapra másolva!
Manapság már a komolyabb mobiltelefonok is képesek műholdas navigációra, a kifejezetten autóba szánt személyes navigátorok, a PNA-k ára pedig már bőven elérte az alsó árszegmenst. Abban próbálunk segítséget nyújtani, mire kell figyelni, ha GPS-t szeretne vásárolni magának, melyik megoldásnak mik az előnyei és a hátrányai. Öt különböző modellt próbáltunk ki iGO-tól a TomTomig.
Vágólapra másolva!

Manapság igen széles skálán mozog a különböző navigációs kütyük ára, negyventől kétszázezerig mindenféle típus kapható, bár ezek többnyire extra szolgáltatásaikban, esetleg képernyőméretükben, illetve a hozzájuk csomagolt térképek számában különböznek. Ahhoz, hogy az ember idehaza odataláljon egy megadott címre, elvileg a legolcsóbb kütyünek is elegendőnek kell lennie. Öt különböző típust teszteltünk: egy saját térképszoftver használó Mitac Mio Moov 330-ast, egy iGo 8-at futtató Asus P750-es okostelefont, egy NaviGuide-os Garmin nüvi 255wt készüléket, egy Nokia 6210 Navigatort, valamint a TomTom cég GO730-as modelljét.

Forrás: [origo]

Öt GPS ötfelé irányít

Egyik éjjel fél 11 környékén - hogy egy esetleges dugó ne befolyásoljon - öt autóval indultunk útnak, hogy kiderítsük, melyik készülék navigál a legjobban - minden eszközt úgy állítottunk be, hogy a lehető leggyorsabb útvonalat generálja lmn n, a sofőröknek. Mint a képen is látszik, a járműpark felettébb vegyes, plusz a sofőrök rutinja is eltérő volt, ezt ellensúlyozandó mindenkinek szigorúan be kellett tartania a sebességhatárokat, így a 320 lóerős Subaru is csak ötven-hetvennel araszolt a zöldséges Mercedes mellett - egy ízben még egy üres tréler is megelőzte kocsisorunkat.

Első úticélunk a XVII. kerületben lévő, találomra kiválasztott Csabagyöngye köz volt: az út során az iGO-s, miós és a tomtomos autó csaknem végig egy nyomvonalon haladt és nagyjából egyszerre ért célja, míg a NaviGuide-os kolléga két-három perc késéssel futott be, végül a nokiás tesztelőnk érkezett meg újabb öt perccel később. Ezúton kérünk elnézést attól a pártól, akik egy autóban barátkoztak az utca végén, mi pedig alaposan megzavartuk őket.

Innen a XII. kerületbe vezetett az utunk, a rövidke Fodor lejtőre. Meglepő módon itt sokkal szétszórtabban utazott a mezőny, a Nokia szoftvere például a Petőfi hídon át vezényelte Budára tesztelőnket, míg a többiek az Erzsébet hídon közelítettek. Ezúttal az iGO, Mio és NaviGuide szoftvereket használó kollégák értek célba elsőként, negyedikként a tomtomos autó, végül pedig a nokiás Merci futott be.

Második kör: ki ismeri az új utcákat?

Bár már közel három éve létezik, csak kétn navigációs szoftver, az iGO 8 és a NaviGuide tartalmazta az Infoparkban lévő Gábor Dénes utcát, ahol az [origo] szerkesztősége van - persze ezt sejtettük, hiszen a más márkát használó futárok korábban gyakran panaszkodtak, hogy nem találnak ide. Megkértük a kollégákat, küldjenek nekünk olyan utcákat, amelyek aránylag újnak számítanak - az egyik ilyen volt a XVII. kerületben lévő Koch Aladár utca, ezt kizárólag az iGO 8 és a Nokia Maps ismerte.

Irány, a IX. kerület, a Lechner Ödön fasor: ide navigálni a TomTom, a NaviGuide (Garmin), a Mio és az iGO 8 volt képes. Bajor Gizi park, vagy Somlay Artúr sétány? Csak a Naviguide és az iGO 8 ismerte. Ha minden fent vizsgált utca megtalálását egy ponttal jutalmazzuk, akkor szúrópróbaszerű, cseppet sem teljeskörű tesztünket az iGO 8 nyerte meg 5 ponttal, 4-gyel a második a Garmin eszközökön futó NaviGuide, a többiek 1-1 ponttal osztoznak a harmadik helyen.

Nehéz összemérni a programokat

Egy sor adatot bekértünk a gyártókról a Magyarország-térképekre vonatkozólag, de végül egy sor különböző paramétert kaptunk meg, amit kevéssé lehet összehasonlítani, a Nokia pedig egyáltalán nem publikált információt az általa alkalmazott adatbázisról. Végül a maradék négy cégtől kapott adatokból csupán az érdekes pontok (POI, points of interest) számát, illetve a térképen található út hosszúságát tudtuk táblázatba rendezni.

A hazai GPS-szoftverek adatai

NaviGuide 5

iGO8

Mio Maps

TomTom

Nokia Maps

Úthálózat hossza

108 180
km

107 967 km

105 311 km

105 202 km

na.

Érdekes helyek száma (POI)

51 077 db

57 150 db

29 317 db

29 125 db

na.


Sajnos lehetetlen, pontosabban erőforrásainkat meghaladó feladat lett volna professzionális módon letesztelni az egyes kütyük tulajdonságait, ehhez öt autóval az egész országot be kellett volna járni, folyamatosan naplózva az útvonalat és hibákat. Ugyanakkor villámpróbánk során is sok hasznos tapasztalatot szereztünk: gyakorlatilag mindegyik program előállt teljesen ésszerűtlen irányjavaslatokkal. Előfordult, hogy egy egyszerű balkanyar helyett bonyolult körbekerülést javasoltak, máskor pedig teljesen tiltott irányba való bekanyarodás végrehajtására buzdították tesztelőinket - ezen a téren még van hova fejlődnie az eszközöknek.


Nokia 6210 Navigator

Forrás: [origo]

Telefon, mint navigációs eszköz? A legésszerűbb ötlet a mobilba építeni a GPS-t, hiszen ezt a legtöbben mindenhova magukkal viszik. A megoldás hátránya - a Nokia új Navigatora esetében legalábbis - az, hogy elég kicsi a képernyő, így érdemes a sofőrnek szemmel tartania az útjelző táblákat is egy-egy bonyolultabb közlekedési csomóponthoz közeledve. Negatívum, hogy külön kell autós töltőt, tartót vásárolni az új 6210-eshez, ezeket ugyanis nem tartalmazza az alapcsomag, csupán töltőt és adatkábelt.

A Nokia Navigatoron lévő Térképek (Maps) szabadszavas keresője igen jól működött: mindkét címet probléma nélkül megtaláltuk a térképen. A navigációs utasítások viszont néha igen érdes hangzással csendülnek fel a készülékből, és a szövegezésük is furcsa. Amikor a készülék azt szeretné, hogy a jobb oldali sávban autózzunk, akkor azt mondja: "Tartózkodjon a jobb oldalon." A mostani felhozatalból ez az egyetlen olyan készülék, amely a Google Mapshez hasonló műholdképeket is rá tud húzni a térképre. Mivel ezek a felvételek gyakran több megabájtosak, csínján kell bánni használatukkal, csak idehaza, több gigabájtos adatforgalmi csomag birtokában érdemes használni a funkciót - ami ráadásul 3G vagy HSDPA-kapcsolatot is igényel - persze nem kötelező használni, a program net nélkül is tökéletesen működőképes. A Nokia megoldásának egy komoly előnye is van: mintegy kétszáz ország térképére lehet előfizetni rajta akár pár napra, hétre, vagy hónapra is, ami egy külföldi utazás esetén remekül jön, mivel a kölcsönzés jóval olcsóbb egy teljes térképszoftver megvásárlásánál. Ez egyben a hátulütője: az előfizetésre belföldi navigáció esetén is szükség van, nem elég megvenni a készüléket.

Meglepő módon annak ellenére, hogy maga a Térképek szoftver gyakorilatilag bármikor képes frissíteni magát, térképe semmivel sem bizonyult naprakészebbnek offline frissíthető társaiénál, bár ha elérhető lesz, forgalmi információkat is le tud majd tölteni. A megoldás hátránya, hogy az adatátvitel pénzbe kerül, míg más készülékeken rádióhullámú vevőegységgel ingyen lehet megoldani ezt - bár sok esetben ezt külön meg kell vásárolni a GPS-hez. A Nokia új készülékét még nem lehet kapni itthon, ezért árát sem ismerjük.

Asus P750

Forrás: [origo]

Ez egy méretesebb készülék a Nokiánál, egy mobil Windows futtató, HSDPA és wifi-adatátvitelt egyaránt támogató okostelefon, számbillentyűi mellett még képernyője is érintésérzékeny: a magyar fejlesztésű iGO szoftver 8-as verziójával próbáltuk ki. Ennek az az érdekessége, hogy már háromdimenziós épületeket is tartalmaz: olyan híres építmények, mint a Parlament vagy a Halászbástya, elég élethűen jelennek meg, a hagyományos házaknál viszont improvizál a szoftver: az adatbázisában lévő alaprajzra helyez el egy olyan objektumot, ami elvileg hasonlít az eredetire. A gyakorlatban minket kevéssé győzött meg, mivel a hasonlóság rendszerint nemigen jön össze, a képernyőn megjelenő virtuális Budapest közelebb áll New Yorkhoz, persze nem kötelező használni.

Ennek ellenére elégedettek voltunk az iGO-val, talán ennek a kezelőfelülete bizonyult a leginkább kiforrottnak, legjobban a hazai fejlesztésű szoftver hangos navigátora nyerte el tetszésünket. Ugyanakkor a gyakorlatban az is kiderült, a szoftvert elsősorban nagyképernyős PDA-kra, PNA-kra tervezték, azokon kényelmes használni virtuális gombjait, térképét, a kicsi érintőképernyőt tömzsibb ujjakkal elég nehéz bökdösni.

Az Asus P750-est 125 ezer forint körüli összegért lehet megvenni térkép nélkül, az alapcsomagban autós töltő és tartóbölcső is található az adatkábel és a fülhallgató mellett, hagyományos PNA-t feleennyiért is találni már hozzá. Az iGO 8-as verziójából csak 43 országot tartalmazó teljes Európa-térképes verziót találtunk az árlistákon külön megvásárolható változatban, negyvenezer forintos áron, készülékkel együtt ennél olcsóbban be lehet szerezni. Az Asus készülékéhez ugyancsak külön vásárolható a forgalmi információkat fogadni képes rádióvevő egység.

Mitac Mio Moov 330

Forrás: [origo]

Korábban a tajvani Mitac is iGO-val árusította saját navigátorait, ám a cég az idén szakított a Nav'n'Go-val, miután egybeolvadt a Navman nevű szoftvergyártóval. Ennek megfelelően a Moov márkajelzésű új készülékeken már egy új, bár a korábbi iGO-ra eléggé hasonlító szoftvert fut. A 60-65 ezer forintos áron 38 európai országot tartalmazó térképpel együtt lehet hazavinni a Moov 330-ast, a már Ausztriát sem tartalmazó Kelet-Európa-térképpel tízezerrel olcsóbban.

Ez a kütyü ideális autóba, hiszen jókora, 4,3 colos, szélesvásznú képernyője van. Nem mellékelnek hozzá érintőpálcát, mindig ujjal kell tapogatni, szerencsére a virtuális gombok elég nagyok, így ez nem, legfeljebb az LCD összemaszatolása okozhat gondot. Ötletes megoldás, hogy az autó gyújtását levéve a készülék magától kikapcsol. Tesztelő kollégánkat az zavarta, hogy a navigáció közben időnként - a Nokiához hasonlóan - síri csendben maradt a kütyü, magára hagyva a tanácstalan sofőrt. Ha viszont elnémítottuk a hangos navigációt, kikapcsolás után mindig automatikusan visszakapcsolt. A hamarosan itthon is elérhetővé váló forgalmi információkat ez a típus is külön vevőegység megvásárlása esetén, szoftverfrissítést követően tudja majd fogadni.

Garmin nüvi 255wt

Forrás: [origo]

A Garmin autós PNA-jának képernyője ugyancsak 4,3 colos, vagyis 11 centiméteres képátlójú, mint a Mióé, ezen már jól láthatóak az utcák, a szélesvásznú kivitelnek köszönhetően elférnek rajta az olyan kiegészítő információk is, mint a cél eléréséig hátralévő kilométerek száma, vagy az idő.

Kezelése a fentebb részletezett típushoz hasonlóan a felhasználó ujjával történik, így az LCD-t e masina esetében is gyakran kell tisztogatni. A NaviGuide szoftverből a napokban jelent meg az új, 5.0-s verzió, ez már szintén támogatja közlekedési hírek fogadását, amint az elérhető lesz - és a 255wt modell alapból képes fogni rádióhullámon a dugóról szóló információkat, mivel mellékelnek hozzá egy ehhez szükséges vevőt. Különösebb extrát vagy negatívumot nem tudunk elmondani róla, igazi igásló, a hazai boltokban 80 ezer forint körüli összegért lehet megvenni 35 országot tartalmazó Európa-térképpel.

TomTom cég GO730

Forrás: [origo]

Bár a világpiacon a TomTom ismert márkanév, Magyarországon még csak durván másfél éve van jelen a holland cég, ennek megfelelően fokozatosan bővítik saját térképük részletességét, párszor belefutottunk még hiányosságaiba. A Go730-as készülék, amelyet a teszthez kölcsönkaptunk, egy felső-középkategóriás modell, 31 országot tartalmazó Európa-térképpel 115 ezer forint körüli összegbe kerül. Noha a szoftvere azonos az olcsóbb típusokkal, maga a kütyü érezhetően jobban össze van rakva olcsóbb, műanyag házas társainál, és például fényérzékelő szenzort is építettek bele, ami rossz időben vagy sötétben automatikusan éjszakai módra váltja a térképmegjelenítést.

Ezen kívül dokkoló is jár a készülékhez, amelyen keresztül térkép-, és szoftverfrissítéseket lehet az eszközre letölteni egyszerűen, egy Map Share nevű funkció pedig más felhasználók által feltöltött érdekes helyek (POI) egyszerű letöltését biztosítja. A TomTom térképszoftverét a többivel ellentétben korábban még sosem próbáltuk, ezért egy ideig gyakorolni kellett a használatát. Bár a funkcionális használatot nem befolyásolja, a térképnézet a többiekhez képest kissé fapadosnak tűnt: bár a cégnek egyik alapvető stratégiája, hogy mellőzzön minden felesleges cicomát, az azért előfordult, hogy pont emiatt nem sikerült rájönnie sofőrünknek, hogy vajon fel kell-e hajtania egy felüljáróra, vagy sem. Ehhez prémium készülékhez is jár olyan rádióvevő, amellyel fogni lehet majd a közlekedési információkat.

Mi ár alapján döntenénk

Nem állítjuk, hogy tesztünk professzionális lett volna, ennek ellenére számos hasznos tapasztalatot begyűjtöttünk a próbák során. Kiderült, sokat számít az útvonaltervezéskor a navigátorok saját tervezőalgoritmusa, mivel az tesztelőink által vezetett öt autó csak részben hajtott ugyanarra, mint a többiek. Megtapasztaltuk a mobiltelefonos navigáció hátrányát is, a kicsiny kijelzőn nem könnyű kivenni egy bonyolultabb alkatrészt, a kütyüt rögzítő bölcső, és szivargyújtóra dugható töltő nélkül pedig el sem érdemes indulni.

A Nokia térképeihez sajnos hiába áll rendelkezésre állandó online frissítés lehetősége mobilinterneten keresztül, egyelőre nem tűnt frissebbnek, részletesebbnek offline társainál, pedig épp ezt vártuk volna tőle. Olcsón lehet hozzá kölcsönözni külföldi országok térképét is, viszont a belföldi navigációért is kölcsönzési díjat kell fizetni, bár cserébe nem igényel egyszeri nagyobb beruházást sem. A többi szoftver közül rövid próbáink során az iGO 8 és a Garmin-masinákon futó NaviGuide szerepelt a legjobban - ennek 4.6-os verzióját teszteltük, e sorok írásakor azonban már az 5.0-nál tartanak a fejlesztők. Ugyanakkor sem a Mio, sem a TomTom nem volt annyival rosszabb, hogy mondjuk ha épp GPS-t akarnánk vásárolni, egy kedvezőbb árcímke láttán ne mernénk valamelyiket megvenni.

Az autóba szánt készülékek közül minél nagyobb képernyőjűt érdemes vásárolni, a vétel előtt azonban érdemes annak is utánanézni a gyártó honlapján, hogy a teljesnek ígért Európa-térkép hány, és mely országokat tartalmazza, ez ugyanis jelentősen eltérhet gyártótól és típustól függően is. A Kelet-Európa-csomagok megvásárlását érdemes kétszer is meggondolni, mivel ez még Ausztriát sem tartalmazza, így egy bécsi kirándulásban sem lehet hasznát venni.

A jövő héten a frissen startoló TMC-t (Traffic Message Channel), vagyis a navigátorok számára rádióhullámokon továbbított, forgalmi információs szolgáltatást vesszük górcső alá. Ezt idehaza ingyen lehet majd használni, ám csak bizonyos eszközökkel működik, külön vevőegységgel, és a legújabb verziójú térképszoftverekkel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!