Minden szükséges lépést megtesz a Google, hogy a kínai .cn domain alatt üzemelő keresőjében ne jelenjenek meg pornográf találatok - adta hírül egy sajtóközleményben John Pinelle a cég kommunikációs igazgatója. A nyilatkozat a CIIRC internetfelügyelő központ múlt hét végi felszólátására válasz, amelyben a pornó és egyéb vulgáris tartalmalra mutató linkek miatt marasztalták el a Google-t. A cég tárgyalásokat kezdett kínai állami tisztségviselőkkel, hogy megvitassák a Google.cn körül felmerülő problémákat.
Hadjárata során a CIIRC internet ellenőrző hatóság 1001 webhelyet blokkolt pornográf vagy buja tartalmak miatt, további négyezer lap pedig egyéb vétségek miatt volt kénytelen bezárni. A kínai kormány szerint az akció célja az volt, hogy a Kínába bejutó külföldi forrásokból származó pornóval leszámoljanak.
A mostani volt a második alkalom, hogy a kínai hatóságok arra figyelmeztették a Google-t és egyéb webes szolgáltatásokat, hogy nem kívánatos oldalakat is megjelenítenek keresési találataik között. Most a felfüggesztésre ítélt szolgáltatások közé bekerült a keresőkifejezések első pár betűje után tippeket adó Google Suggest szolgáltatás is, mert az a hatóságok szerint gyakran javasolt vulgáris szavakat.