Még szebb, még okosabb, még drágább - kipróbáltuk az új iPodokat

Vágólapra másolva!
Az új iPod Nanót az érintőképernyő, a Touchot a remek kijelző, a Shuffle-t pedig a minden eddiginél kisebb méret teszi vonzóvá. Az Apple-nek nem volt könnyű dolga, amikor meg kellett újítania a lejátszóit, de sikerült kitennie magáért.
Vágólapra másolva!

Az iPod már jó ideje nemcsak zenelejátszó, hanem fontos divatcikk is egyben, a fogyasztói társadalom egyik ikonikus kiegészítője. Ez indokolja, hogy az Apple évről évre új formába öntse a kütyüit, mint ahogy azt is, hogy a hasonló tudású, ám nem annyira divatos versenytársaknál jócskán többe kerülnek - az iPodok a zenevilág Louis Vuitton táskái.

Az idei termékfrissítés alkalmával az alaplejátszóhoz, a kissé elhanyagolt iPod Classichoz nem is nyúlt a gyártó, csak a divatosabb modelljeihez, a Shuffle-höz, a Nanóhoz és az iPod Touchhoz. (Emiatt rendszeresen felvetődik a kérdés, hogy mikor szűnik meg a hagyományos, merevlemezzel felszerelt modell, ami helyett a legtöbben inkább már amúgy is a Nanót vagy az iPhone-t vásárolják, de az Apple egyelőre megtartotta az ős-iPod régen frissített, modern változatát.)

Alapvetően zenét hallgatni találták ki őket, de nézni is van mit rajtuk

Miután az új készülékek megérkeztek Magyarországra, immár élőben is kipróbálhattuk őket, és meggyőződhettünk róla, hogy megérte idén is variálni velük. Az új modelleken végbement változások nem radikálisak ugyan, de az Apple tervezőinek ismét sikerült egy kicsit izgalmasabbá tennie a készülékeket. Hogy milyenek az új iPodok működés közben, azt megnézhetik videónkon, lejjebb pedig pontokba szedve is összefoglaljuk az újításokat.

Forrás: Apple
Piros Nanót idehaza egyelőre nem lehet kapni

Az új Nano

Az iPod Nano a zenelejátszó-család középső tagja, egyben a legpraktikusabb is: a 8 és 16 gigabájtos tárkapacitás a legtöbb felhasználónak bőven elég, az új, érintőkpernyős kijelzőnek köszönhetően nem csak nagyon jól néz ki a jócskán összement eszköz, de nagyon könnyen kezelhető is.

• A készülék jóval kisebb lett elődjénél: a hosszúkás formát felváltotta a négyszögletes, és egy csíptető is van a hátulján, mint a Shuffle-nek. A külső méretei: 3,75 x 4,09 x 0,878 centiméter, vagyis már tényleg könnyen felcsíptethető a ruhára is.
• Az iPod Nano legfontosabb újítása, hogy eltűnt róla az eddigi kezelőfelületként szolgáló, jellegzetes érintős tárcsa, a clickwheel, ehelyett egy 240 x 240 pixeles felbontású, 1,54 hüvelykes multitouchos érintőképernyőn keresztül lehet vezérelni - érzésünk szerint még gyorsabban is, mint a korábbi megoldással, amit arra fejlesztettek ki, hogy fél kézzel, a készüléket hüvelykujjal nyomkodva is könnyedén lehessen lépkedni a menüben. Az érintőképernyőn többféle bontásban listázható a lejátszó tartalma, és villámgyorsan lehet pörgetni rajta a listákat is, ha sok minden van az eszközön.
• Eltűnt a készülékről a kamera is, amivel pedig sokak szerint a Flip Mino vagy más minikamerák vetélytársának számított az előző verzió.
• A videofelvétel lehetősége mellett a videolejátszási képesség is kikerült a készülékből.
• Továbbra is van a Nanóban FM-rádió.
• A fitnesz-extrák közé tartozik a lépésszámláló és a Nike + iPod kiegészítő támogatása is.
• A lejátszó vezetékén nincs távirányító, vannak viszont a háza oldalán hangerőszabályzó gombok, és az iPhone-ról is ismerős képernyőzár.
• Az érintőképernyő nem csak látványossá teszi a Nanót, de az eddiginél gyorsabban lehet rajta a zeneszámokat lapozgatni, keresni, kilistázni.
• A multitouch képességeit nem igazán lehet kihasználni a készüléken, mivel a kétujjas kezelés egyedül arra jó, hogy az ember elforgassa a menü képét, ha szükséges.
• A lejátszónak mozgásérzékelője is van, így be lehet állítani rajta, hogy ha megrázzuk, véletlenszerű számot vegyen elő.
• A készüléket 3 óra alatt lehet teljesen feltölteni, 1,5 óra alatt 80 százalékig nyeri vissza a töltöttségét, és ha száz százalékon van, akkor 24 órán át működik egy feltöltéssel.
• A 8 gigabájtos modell 54 ezer, a 16 gigás 65 ezer forintba kerül. Hétféle színben készül, de a piros változatot Amerikában csak webshopból árulják, idehaza egyelőre nem kapható.


Forrás: Apple
Nem hiányzik a kijelző a Shuffle-ról

Az új Shuffle

Az iPod Shuffle a család legkisebb tagja, a menő minilejátszó, ami egyben a legolcsóbb, de emiatt már kijelző nélküli iPod.

• A készülék szintén csatos, és a korábbi hosszúkás forma helyett négyszögletes lett, 2,9 x 3,16 x 0,87 centiméteres.
• A kezelése nem változott: a megszokott lejátszógombok vannak rajta, valamint egy ki-be kapcsolásra és a folyamatos lejátszás vagy a keverés (shuffle) beállítására szolgáló háromállású kapcsoló.
• Ugyancsak külön gombja van a zeneszámok címeinek, előadóinak felolvasásához is, amivel az akku töltöttségéről is visszajelzést ad egy leddel. Ha szeretnénk, hogy a számcímeket felolvassa a készülék, akkor az ehhez való szoftvert külön kell telepíteni rá. A magyar számcímekkel bajban lesz, de az angol, német, francia vagy spanyol nyelvet támogatja.
• A gombbal nemcsak az éppen játszott számot tudja felolvasni a készülék, hanem a lejátszás szüneteltetése közben a számok között léptetve sorban fel is olvassa a címeket, így kijelző nélkül is lehet rajta keresgélni, ha nem is a leghatékonyabb módon.
• Az iTunesban összeállított lejátszási listáinkat is kezeli, a hosszan nyomvatartott felolvasógombbal ezek között váltogathatunk.
• A Shuffle 15 órán át képes folyamatosan működni. A miniatűr iPod nem a szabvány iPod/iPhone kábelt használja töltésre és szinkronizálásra, mint a többi, hanem egy minijack-USB átalakító drót jár hozzá.
• A modellből csak 2 gigabájtos változat kapható, ötféle színben, 17 ezer forintért (ami feltűnően sok az amerikai, ötvendolláros, vagyis 10 ezer forintos árához képest).

Az új iPod Touch

Az iPod Touch tulajdonképpen nem csak egy médialejátszó, hanem egy telefon és GPS nélküli iPhone, ami ezt leszámítva hardveresen is megegyezik vele, és elfutnak rajta a hiányzó mobilos funkciókat nem igénylő iPhone-os alkalmazások, játékok. Ennek köszönhetően univerzális webező, e-mailező, youtube-ozó készülék wifiközelben otthon vagy út közben, nem beszélve arról, hogy kiváló zene- vagy videólejátszó és -felvevő is egyben.

• Az iPod Touch már eddig is vékony volt, de az új modell kicsivel vékonyabb is elődjénél: mindössze 0,72 centiméter vastag.
• A kijelző mérete nem változott, viszont az új modellen a 3,5 hüvelykes (az iPhone-nal megegyező méretű) képernyő már Retina Display, vagyis 960 x 640 pixel felbontású, így pixeleket tulajdonképpen nem lehet rajta látni szabad szemmel.
• Az új Touch szintén rögzít HD-felbontású (720p-s) videót 30 képkocka/másodperces sebességgel, vakuja vagy fotófénye viszont nincs.
• A felvett videókat meg is vághatjuk rajta.
• Fotózni 960 x 720 pixeles felbontásban lehet vele.
• A HD-videofelvétel mellett gond nélkül lejátssza a 720p-s videókat is.
• A készülékbe az iPhone 4 A4 processzora került, ami takarékosabb, mint az előző, és integrált grafikus gyorsítója is van.
• A Touchba az iPhone 4-ben debütált giroszkóp is belekerült, ami már pontosan követi a telefon térbeli mozgatását.
• A lejátszó is kapott előlapi kamerát a Face Time, vagyis az Apple-féle wifis videochat használatához.
• Van benne Bluetooth-csatoló, támogatja a Nike + iPod kiegészítőt, és a wifis helymeghatározást.
• A Touch teljes feltöltéséhez 4 óra kell, de 2 óra alatt képes 80 százalékig felhúzni az akkumulátorát. A készülék maximum 40 óra zene-, vagy 7 óra videolejátszást bír ki egy feltöltéssel.
• Az érintős iPod 8, 32 illetve 64 gigabájtos változatban kapható, fekete színben, ezüst hátlappal. A legolcsóbb modell 75 ezer, a középső 99 ezer, a legdrágább 129 ezer forint.

Az új iPodok közül a zenelejátszók hazai összehasonlításban nagyon drágák. A legnépszerűbb modell, a Nano 10 ezer forinttal drágábban indul, mint az elődje, ami a látványos és egyébként igen jól használható érintős kezelőfelületnek a következménye, de idehaza talán már sokakat elriaszt a vásárlástól, akik eddig úgy gondolták, megengedhetik maguknak az iPod luxusát.

A Shuffle-hoz hasonló mini zenelejátszót szintén találhatunk már jóval olcsóbban, akár kijelzővel is, bár a mini iPod kétségtelenül nagyon mutatós, és a felolvasó funkcióval nagyon jól használható. Persze azt már megszokhattunk, hogy az almalogós eszközök olyan prémiumterméknek számítanak, amire nem mindenki hajlandó vagy tud annyit áldozni, amennyibe kerülnek.

Forrás: Apple
Az iPod Touch játékgépnek és netezéshez is kiváló

Az Apple lejátszói közül az iPod Touch az egyetlen, aminek nem igazán van vetélytársa. Ha valaki unaloműző vagy számítógéppótló eszközt keres utazáshoz, képnézegetéshez, otthoni netezéshez, de nem szeretne több százezer forintot költeni egy iPhone-ra, vagy más, hasonló kaliberű okostelefonra, akkor egy olcsóbb iPod Touch jó választás lehet a számára.

A készülék vonzerejét nem is elsősorban a hardver jelenti, hanem az a hatalmas szoftverválaszték, ami az App Store-ban elérhető, főleg a remek játékok, amelyeknek köszönhetően a Touch már népszerűbb, mint az összes többi hordozható játékgép. A gyártó idén már a közösségi játék lehetőségét is beépítette a készülékeibe: a Game Centeren keresztül az ismerőseinkkel is versenghetünk. Emellett persze a minőség, kezelhetőség tekintetében is lenyűgöző az Apple készüléke, ami a gyönyörű képminőséget biztosító kijelzővel azonnal felhívja magára a figyelmet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!