IPad-gyilkos táblagépet ígér a Motorola

Vágólapra másolva!
A Motorola azt ígéri, hogy januárban bemutatkozó új táblagépével lemossa majd a színról a cég által csak "óriás iPhone"-ként definiált iPadet, illetve az Android mobiltelefonokra szánt változatát futtató Galaxy Tabet.
Vágólapra másolva!

Az amerikai gyártó egy promóciós videóval harangozta be új táblaszámítógépét, amelyet elsőként januárban mutat majd be a Las Vegas-i CES kiállításon. A klipben egy virtuális múzeum kiállítása látható, amely az időszámítás előtti faragott kőtábláktól egészen napjainkig mutatja be az információ raktározásának fejlődését.

Napjaink technológiájához érve az Apple iPadjét a társaság csupán "egy óriási iPhone"-ként jellemzi, míg a Samsung Galaxy Tab modelljét azért fitymálja le, mert az a Google Android operációs rendszerének eredetileg mobiltelefonokra szánt verzióját futtatja.


Blamálja riválisait a Motorola a promóciós videóban

A Motorola készüléke ugyanis már az Android 3.0 szoftverét használja majd, amelyet már hivatalosan is táblaszámítógépekre szánnak, amelyeknek az okostelefonoktól némileg eltérő módon működnek. A Google hivatalosan is közölte, hogy az Android elvileg csak a 3.0-s verzió megjelenésével lesz optimalizálva táblaszámítógépekre, bár már a 2.3-as kiadása is képes például nagyfelbontású képernyők kezelésére.

Egyelőre túl sok konkrétumot nem lehet tudni a Motorola táblaszámítógépéről, csak azt, hogy 7 és 10 colos képernyővel szerelt változatban lesz kapható, de még azt sem tudni, hogyan fog kinézni.