Begyorsítottak a nagyok térképes weboldalai, immár egyre kevésbé az a kérdés, mekkora és milyen minőségű a világtérkép lefedettsége. Ehelyett a helyszíni jelenlét élményét kínálják a minden korábbinál lenyűgözőbb vizuális eszközökkel: a Microsoft virtuális makettvárost épített a kamerás autókkal végigfotózott utcák képeiből, sőt képes térben elhelyezve megjeleníteni bárki fényképeit, a Google térképeit pedig már forgathatjuk, és néhol madártávlati képet is böngészhetünk rajtuk.

A Microsoft Bing Mapsének legújabb látványos, kísérleti újításai még december elején kerültek fel az oldalra, a fejlesztések mögött álló Blaise Aguera y Arcas azonban most csapott nekik egy kis publicitást a TED ismeretterjesztő előadássorozat keretében (az erről készült videót itt lehet megtekinteni). A fiatalembert leginkább a Photosynth alkotójaként ismeri a webes szakma. A redmondi szoftvercég által jegyzett technológia fényképfelvételekből állít össze térhatású panorámaképet, és ennek alapjait a Microsoft most kétféleképpen is felhasználta a webes térképein.

A Bing Maps új funkcióinak felfedezéséhez telepíteni kell a böngészőbe a Silverlight plugint, de ennyi fáradságot megér a dolog, ezek után a http://www.bing.com/maps/explore/ címre érdemes elnavigálni. A szoftver tervezői egy ideje már törekednek arra, hogy ne csak mennyiségi mutatók - például a feltérképezett, műholdképekkel ellátott területek mérete - alapján legyenek jobbak, mint a nagy konkurens, a Google Maps, hanem valami átgondoltabb, hasznosabb szolgáltatást adjon a webes térkép.

Madártávlatból Sim Citybe

A Bing fejlesztői ezért kicsit átalakították a térkép böngészési élményét. Amikor a silverlightos változatban behozunk egy területet, először csak a hagyományos térképe jelenik meg, amiről persze átkapcsolhatunk műholdképre. Ahogy azonban lejjebb megyünk, vagyis belenagyítunk a képbe, az fokozatosan átvált madártávlati nézetbe, vagyis a meredeken föntről fotózott műholdképet jobban áttekinthető légifotók váltják fel, amelyeken a területen lévő épületek térhatású modellje -kiemelten jelenik meg. Sajnos ilyen fotók még nem érhetők el mindenhol: New Yorkot, Los Angelest vagy Miamit így olyan megjelenítéssel nézegethetjük a levegőből, mintha csak a Sim Cityben lennének.

Forrás: [origo]
San Francisco belvárosa szépen lemodellezve

Az élmény itt egy kicsit más, mint a Google Térképeken, vagy akár a Google Földben: a szoftver finom áttűnésekkel igazgatja a böngészőben a képet, hogy folyamatosan látványos és használható perspektívát nyújtson. Ha mozgatjuk a térképet, a Bing például automatikusan szöget vált a légifotóknál, hogy mindig a legelőnyösebben láthassuk az éppen kiválasztott részletet, mivel az érintett területeket több irányból is végigfotózták. Természetesen a látképet magunk is tetszés szerint forgathatjuk a képernyő alján lévő vezérlőgombokkal, és ugyanitt lehet váltani a megjelenítési módok között is. A különböző nézeteket a kék földgolyóval jelölt Automatic módban állítgatja magától a szoftver.

A Microsoft webes térképein, amelyek korábban a Live.com alá tartoztak, már évek óta elérhető a Bird's Eye View nézet, ami valahogy nem lett olyan népszerű a felhasználók körében, mint a Street View - pedig ez is nagyon jól használható egy-egy ismeretlen környék felfedezésére akár utazás előtt, akár helyette. A szolgáltatás népszerűségét idehaza valószínűleg korlátozta, hogy a madártávlati képek először csak amerikai nagyvárosokról jelentek meg, de mostanra - mint képes példánk is mutatja - Európában is érdemes próbálgatni, igaz, itt a fotók minősége nem olyan jó, mint a tengeren túli metropoliszoknál. (Washintonban a Fehér Ház vagy a Capitolium pedig egészen pixeles - talán nem véletlenül...)

Térhatású kulisszák közé szállhatunk alá

A Photosynth-technológiát azonban még nem ez az újdonság alkalmazza, hanem a Microsoft Street View-riválisa, ami Streetside névre hallgat - és ugyanúgy egy kis emberke-ikon jelöli, mint a Google-nél, a redmondiak emberkéje azonban nem aranyszínű, hanem kék. Ha erre a kis figurára kattintunk, akkor a kamera "belerepül" a böngészőben a térhatású képbe, és az egérkurzor segítségével magunk bóklászhatjuk be utcaképeken a területet - egyelőre azonban csak 56 amerikai nagyvárosban.

Forrás: [origo]
A Louvre üvegpiramisa Párizsban: itt kicsit zizis a kép

A Streetside valami olyasmi, de mégis kicsit más, mint a Street View, ami főleg akkor látszik meg, amikor előre-hátra kezdünk mozogni az utcákon, és egyik kép átmegy a másikba. Ilyenkor ugyanis jól láthatóvá válik, hogy a fotók, mint valami vászon, ráfeszülnek a házak oldalára, és egy-egy jelzőtábla vagy fasor mint valami papírból kivágott, lapos díszlet húz el mellettünk. A magyarázat egyszerű: a Microsoft nem egyszerűen csak a képet majdnem 360 fokban rögzítő kamerákkal, hanem lézeres távolságmérőket is csapott a felszereléshez.

Így a szoftver nem csak összerakta, hanem egyből térhatású modellé tudta építeni a látottakat, ami látványosabban böngészhető, és kicsit könnyebb eligazodni rajta, mint a Street Viewn. Ebben némileg az is segítségünkre lehet, hogy a Microsoft kamerája mintha kicsit magasabban lenne, mint a Google-os, ezért jobban áttekinthető perspektívából mutatja az utcákat - de lehet, hogy az illúzió csak a 3D-s technológia miatt más. Lépkedni viszont egy kicsit nagyobb közönként lehet rajta, mint a Street Viewn.

Forrás: [origo]
New York-i utcarészlet: van perspektívája

Mivel a Photosynth lényege, hogy az egy adott helyszínen készült felvételeket állítja össze térhatású képpé a szoftver, logikus volt, hogy a fejlesztők térképre is helyezzék az így feldolgozott képeket - hiszen ezek általában egy-egy látványosabb helyszínt, épületet, vagy idegenforgalmi látványosságot örökítenek meg. A Bing térképen a bal alsó gombsoron a "Map Apps" feliratú gombra kattintva hozhatjuk fel a térképre tehető változatos tartalmakat, közöttük a Photosynth-et is.

Legnagyobb meglepetésünkre már Magyarországon is több tucat helyszínt örökítettek meg így az amatőr fotósok, és körbenézhetünk a budapesti Hősök terén is, bőven van tehát látnivaló. (Az Ópusztaszeren látható Feszty-körkép 3D-s mása sajnos nem került fel a térképre, az csak a saját weboldalán tekinthető meg.)

Jön az augmentált valóság

A lézeres távolságmérős kamerák és a Photosynth együttes használatával nem csak gyorsabban lehet lemodellezni a várost: a technológia egészen új lehetőségeket nyit meg a fejlesztők előtt, amit Aguera Y Arcas részletesen bemutatott előadásában. A Bing térképe ugyanis már az augmentált valóságot, vagyis a virtuális elemekkel kiegészített teret tudja megjeleníteni a böngészőben a webes térképadatokkal kombinálva.

Forrás: [origo]
Photosynth a Hősök terén

A pontosan feltérképezett utcakép-modellekre a tájékozódást segítő elemek egészen precízen felhelyezhetők, például meg lehet rajta jelölni egy bolt bejáratát is. A Photosynth arra is képes, hogy a lézeres kamerákkal összeállított térbeli modellre ne csak a cég saját képeit tegye rá textúraként, hanem bármilyen más, a helyszínen készült fotót, amit annak koordinátái és a képfelismerő rutin segítségével tökéletesen a helyére tud illeszteni. Ugyanezt akár élő képpel is meg lehet csinálni, például egy forgalomfigyelő kamerával.

A Microsoft munkatársai ráadásul nem csak járművekkel, hanem hátizsákban hordozható kamerával is dolgoznak. A Google Street View-val ellentétben, amelynek a legkisebb hordozója egy tricikli, ők épületek belsejét is be tudják járni. Arcas a Seattle-i Park Place Market vásárcsarnokába kalauzolta el a TED előadás nézőit, ahonnan élő videoközvetítésben kapcsolta be a kollégáit 4G-s mobilkapcsolaton keresztül: itt a kamera élőképe került rá a térképre, vagyis a böngészőben az operatőr szemével lehetett nézelődni.

Forrás: [origo]
Menet közben elmosódik a táj

A cég munkatársai a Photosynth, a Streetside és a madártávlati kép mellett a csillagos eget mutató égi atlaszt is rátették a Bing Mapsre a bemutató kedvéért: az utcára kisétálva Arcas az égre "felnézve" mutatta meg, hogyan lehet az adott helyről látható csillagképeket az égre tenni. Ezek az újdonságok azonban egyelőre nem kerültek fel a térképre.

A Google játékai

Perspektivikus légifelvételeket már a Google Mapsből is elő lehet csalni. Az internetes vállalat a múlt héten tette elérhetővé saját térképeinek kísérleti újításait: ezeket a képernyő jobb felső sarkában látható "Új" ikonnal lehet bekapcsolni, ami mellett a Google Labs logója, egy kis zöld lombik látható. Ha ezen kattintunk egyet, egy sor új funkciót aktiválhatunk a szájton, amelyet ha a magyar nyelvű változatban nyitjuk meg, akkor magyarul kapjuk meg a leírásukat, és a kezelőfelületüket is.

Forrás: [origo]
A Google Labs választéka a térképekre

Ezek között szerepel a madártávlati képek megjelenítésének lehetősége is, azonban a térképen még csak bizonyos amerikai helyszínekről láthatók ilyenek. Ha egy olyan terület fölött vagyunk, ahol elérhetők a fotók, akkor a térképablak jobb felső sarkában megjelenik a "Légi" feliratot viselő gomb, de az újfajta nézet bekapcsolása után kapunk is egy ajánlatot a látnivalókból. (Ehelyütt érdemes pontosítanunk egy kicsit. A Google Maps műholdképeinek nagy része, legalábbis a nagyobb felbontásúak, amelyeket egyébként a weboldal is a "Műhold" feliratú gomb alatt jelenít meg, valójában szintén repülőgépről készített fotók. A tájat, domborzatot felülről mutató képeket azonban hagyományosan mi is csak műholdképnek nevezzük, míg a perspektivikus képet, aminél már egyértelmű, hogy repülőről készült, légifotónak.)

Forrás: [origo]
Madártávlatból a San Diego-i öböl

A Google-nél egy ideje már jóval több helyszínről vannak légifelvételek, mint amennyit most a webes térkép megjelenít: a kísérleti verzióban például még New York sem szerepel, noha a cég már többek között Budapestről is vásárolt ilyen képeket. Ezeket a Google Building Maker alkalmazásban érhetjük el, ahol egy-egy területet kiválasztva légifotók segítségével modellezhetjük le az épületek textúráját. A Building Maker térképe azonban egyszerre csak egy-egy kisebb területet tesz láthatóvá, és nem valami kényelmes benne a böngészés, inkább csak érdekességnek jó.

Forrás: [origo]
Ahol elfogynak a madártávlati képek (valahol San José mellett, Kaliforniában)

Térjünk inkább vissza a Google Maps újdonságaihoz. Az egyik érdekes funkció a térkép forgatásának lehetősége, amire eddig csak a Google Föld kliensben volt lehetőségünk. Ha meguntuk, hogy a térképek mindig északi tájolásúak, akkor az elforgatás bekapcsolása után, majd a Forg. térkép, vagy a Forg. műh. gombra bökve tetszőleges irányba húzhatjuk át az északi irányt jelző kis nyilacskát a térképablak navigációs tárcsáján, és vele fordul a térkép, vagy a műholdkép is.

Forrás: [origo]
Elforgatott térkép

Egy másik hasznos segédeszköz a húzás és nagyítás-kicsinyítés. Ez lehetővé teszi, hogy a kiszemelt területet ne a nagyítás-kicsinyítés gombbal kelljen behoznunk a térképablakba, hanem sokkal gyorsabban. A térképet nagyító csúszka alatti nagyítós ikonra bökve magunk keretezhetjük be a böngészőben a kívánt részt, amit a szoftver automatikusan a térképmezőnkbe nagyít és igazít. Bár ez az a funkció, amit nagyon szívesen használnánk nap mint nap, sajnos az újdonságok közül ez makacsolta meg magát leggyakrabban.

Forrás: [origo]
Intelligens nagyítás: ezt mindig szívesen használnánk

Az újdonságok között szerepel egy intelligens nagyítás-kicsinyítés nevű funkció is, ami arra lenne hivatott, hogy ne tudjuk túlnagyítani a térképrészleteket olyan mélységig, ahol már nem látható semmi, mert nincs megfelelő felbontású térkép- vagy műholdkép-részlet. Ezt is jó lenne, ha a fejlesztők minél előbb beépítenék a Maps alapvető képességei közé, de minden bizonnyal kell még dolgozniuk rajta, mert ez sem működött mindig.

Játékot is kapott a Maps

A térképen való kicsit tudatosabb nézelődést könnyíti meg az az opció, amely a földrajzi koordinátákat is folyamatosan megjeleníti az egérpointer mellett, egy másikkal pedig jelölőt helyezhetünk el azokon. Aki viszont inkább csak kalandozni, böngészgetni szeret a térképeken, netán utazás előtt nézelődik, a térképek kiegészítő keresőgombjának veheti hasznát.

Forrás: [origo]
Hol járunk?

Az újdonságok között a "Mi található a környéken?" opcióval egy ugyanilyen feliratú gomb jelenik meg a keresőmező mellett, ami egy kattintásra minden, a Google térképes adatbázisába felvitt pontot megjelenít. Ha távolról nézünk rá a gomb lenyomása után Budapestre, akkor távolról csak a legnagyobb szállodákat jelölő placemarkok látszanak, jobban ránagyítva azonban már olyan lesz a térkép, mint egy piros pöttyös túrórudi.

A térkép a földrajzrajongóknak, vagy a gép előtt unatkozó irodistáknak is kínál egy kis kikapcsolódási lehetőséget. A Where in the World játék egy földrajzi kvíz: a szájt által bemutatott térképrészletet kell felismerni, amihez a szoftver négy választási lehetőséget ad. A kockák pedig, ha szeretnék, visszakapcsolhatják a Google Maps logójára a webkettes korszak emblematikus kiegészítőjét, a Béta feliratot, amit már a Gmaillel is meg lehet tenni.

A Google Térképek újdonságai hasznos kis funkciókat adnak a kezünkbe a már most is praktikus szájthoz, a Bing pedig olyan lehetőségeket tár fel, amelyeket a közeljövőben élvezhetünk majd, ha a Microsoft térképészei Európát és a közelebbi környékünket is górcső alá veszik. Reméljük, erre minél előbb sor kerül, hiszen a Google új konkurense lendületet adhat majd a szolgáltatások fejlesztésének.