Telefonálni lehet a facebookos chatben egy ingyenes kiegészítővel

Vágólapra másolva!
Az amerkiai T-Mobile és a Vivox közös műve a Bobsled, vagyis bobszán nevű facebookos kiegészítő, ami a hanghívás lehetőségét adja hozzá a Facebookos chathez. Ezzel a Skype legújabb konkurensévé is teszi a csevegőszolgáltatást.
Vágólapra másolva!

A Bobsledet ugyan elsősorban az amerikai felhasználóknak szánták, de bárki ingyenesen letöltheti a http://www.letsbobsled.com weboldalról. A hangos facebookos csevegéshez egy kiegészítő települ a böngészőbe, ami egyelőre csak a windowsos és maces szoftverekhez készült el.

Ezek után, ha megnyitjuk a facebookon a csevegőablakot, az ismerőseink neve mellett kis telefonkagyló jelzi, hogy már hívni is tudjuk őket. Telefonálni azokkal a felhasználókkal is lehet, akik még nem telepítették fel a kiegészítőt: ilyenkor nem a facebookos szoftveren belül zajlik le egy hívás, hanem egy szöveges linket kapnak, amely a Bobsled saját felületére viszi őket.

Az ismerősök számára hangüzenetet is lehet hagyni a szolgáltatással, amit vagy az üzenőfalukra küldhetünk el, vagy a postafiókjukba, és telepítés nélkül szintén a Bobsled saját oldalán lehet meghallgatni.

Forrás: Bobsled
Így néz ki a Bobsled felülete

Nemrégiben a Skype is összekötötte saját szolgáltatását a Facebookkal, a szolgáltatás azonban az - eddig - legnépszerűbb VOIP-telefonnál jóval egyszerűbben használható, mivel nem kell hozzá külön regisztráció, a szükséges kiegészítőt pedig pár kattintással telepíteni lehet. Az amerikai T-Mobile a jövőben hagyományos telefonálást is lehetővé tenne a Bobsleddel, nem csak a facebookos ismerősök felhívását.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!