Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Több mint húsz hackert tartóztattak le

Vágólapra másolva!
Világszerte több mint húsz hackert tartóztattak le a hatóságok az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Hollandiában. Az őrizetbe vett emberek közül legalább tizenhat főt az Anonymous nevű hackercsapattal lehet kapcsolatba hozni.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) emberei kedden egy országos akció keretében őrizetbe vették az Anonymous nevű hackercsoport 14 állítólagos tagját.Az FBI New York-i, New Jersey-i, brooklyni és kaliforniai lakásokban tartott házkutatást és lefoglalt legalább
egy, a szervezethez kapcsolható számítógépet is. Az Anonymous hackercsoport volt az, amely magára vállalta az Apple szerverei ellen nemrégiben elkövetett támadásokat, s szintén ők bénították meg decemberben a MasterCard, a Visa és a PayPal rendszereit is. A csoport tagjai a hivatalos titkokat kiszivárogtató WikiLeaks szervezetet tekintik példaképüknek. Azt hangoztatják, hogy nem ártani akarnak célpontjaiknak, hanem csak az internetes cenzúra, a kormányzati korrupció és a magáncégek visszaélései ellen tiltakoznak, valamint figyelmeztetni akarnak arra, hogy milyen könnyen veszélybe kerülhetnek azok kliensei.

A világ különböző pontjairól tagokat toborzó, központi vezetés nélkül tevékenykedő hackercsoport nyilvánosságra hozott több, az arizonai rendőrségtől megszerzett magán e-mailt és egyéb adatokat is. A célpontok között szerepeltek az egyiptomi, a tunéziai és a török kormány, valamint a Monsanto portáljai is. Az Anonymous júniusban szövetségre lépett a Lulz Security nevű, hasonló szervezettel, amely a Sony, a CIA és a brit rendőrség weboldalait törte fel. A LulzSec a múlt hét óta Rupert Murdoch médiamágnás érdekeltségei támadja.

A BBC brit közszolgálati médium értesülései szerint az állítólagos amerikai Anonymous-tagok mellett egy londoni tinédzsert és négy holland embert is őrizetbe vettek a hatóságok kedden, akiket szintén számítógépes támadásokkal vádolnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről