Neten rendel, de elmegy a boltba az átlagmagyar

online vásárlás, internet, bankkártya, credit card
Vágólapra másolva!
Egy napra szóló kedvezményekkel és ingyenes kiszállítással csábítják magukhoz a vásárlókat a hazánkban november 24-ére meghirdetett internetes vásárlás napján. Összegyűjtöttük, mire érdemes figyelni az internetes rendeléskor ahhoz, hogy elkerüljük az átveréseket és a gyanúsan alacsony árak mögött rejtőző buktatókat.
Vágólapra másolva!

Sporteszközöket, kozmetikai cikkeket, ruhát, tévét, sőt akár tabletet vagy okostelefont is lehet kedvezményesen vásárolni a hazai kezdeményezés nyomán csütörtökre meghirdetett az internetes kereskedelem napján. Az idén első alkalommal megrendezett, árengedményeket kínáló esemény szervezői és az abban részt vevő webboltok azt várják, hogy megismerteti az online rendelések előnyét azokkal, akik még soha semmit nem rendeltek a világhálón. A kezdeményezés nem egyedülálló a világban, az Egyesült Államokban a hálaadás napját követő fekete péntek, valamint az ezt követő kiber hétfő a karácsonyi vásárlási szezon kezdete, és az év egyik legnagyobb forgalmat lebonyolító napja, amelyre a kereskedők világszerte különböző akciókkal készülnek.

A magyar internetes kereskedőknek egyelőre nem kell attól félniük, hogy a karácsonyi vásárlók rohama túlterheli a szervereiket, derül ki a GKIeNET tanácsadó cég kutatásából. Ennek adatai szerint tavaly csupán a kiskereskedelmi forgalom 1,8 százalékát tették ki a webáruházak eladásai, 133 milliárd forintnyi vásárlás történt az interneten. A 2011-es évre ennek az összegnek a növekedését jósolták, idén elérheti a 155-160 milliárd forintot is a webáruházak forgalma.

Leginkább készpénzzel fizetnek a magyarok

A Vatera aukciós oldal és a Medián kutatóintézet reprezentatív felmérése szerint a világhálót vásárlásra is használók a magabiztos, az internetben bízó felhasználók. A bizalmat mutatja, hogy az aukciós szolgáltatáson és testvéroldalán, a TeszVeszen a felhasználók leggyakrabban előre utalással fizetnek, annak ellenére, hogy az üzemeltetők a különféle elektronikus fizetési módokat, vagy az utólagos banki fizetést javasolják. A második legnépszerűbb módszer a készpénzes fizetés az aukción megvett termék személyes átvételekor. A JátékNet internetes játékbolt vásárlói közül is a készpénzes fizetést választók vannak döntő többségben, és a rendelők egyharmada személyesen is hajlandó elmenni az áruért, dacára az ezer forintnál olcsóbb futáros kiszállítási árnak.

Forrás: AFP
Az online kártyás fizetésnél jobban bíznak a készpénzben a magyarok

Az ország egyik legnagyobb internetes könyváruházának, a Bookline-nak az online értékesítés a fő profilja, boltjaik inkább imázscélokat szolgálnak, valamint nagy forgalmú átvevőpontokként működnek. A rendelés kilencven százaléka a cég honlapjáról érkezik, ám az ügyfeleknek csak 7-10 százaléka hajlandó kártyával fizetni, bár lassú növekedést érzékelnek. A személyes átvétel mellett a futárszolgálatokban is megbíznak vásárlóik, mivel ennek használata nem jár pénzügyi kockázattal: akkor kell fizetni, amikor a futár megérkezik a csomaggal.

A szórakoztató elektronikai és háztartási berendezéseket árusító Extreme Digital az ország számos városában üzemeltet boltot és átvevőhelyet, a vásárlások hatvan százaléka azonban a cég edigital.hu címen található webboltjából érkezik. A kereskedőcég is észleli a Bookline által tapasztalt növekedést, idén nyolc százalékkal többen vásároltak online üzletükben. A vásárlók jellemzően a bolti átvételt és boltban történő kártyás vagy készpénzes fizetést választják. Az Extreme Digital tapasztalatai szerint sokan nem bíznak a futárszolgálatban, ezért választják inkább a bolti átvételt. A netes ügyfelek legnagyobb problémája a bizalom hiánya: nem szívesen adják meg személyes adataikat, tartanak a termék meghibásodásától. A nyolcnapos visszavásárlási garanciával azonban csak a vásárlók másfél százaléka szokott élni.

A Magyar Telekom is igyekszik előremozdítani az internetes vásárlásokat, ezért például a T-Mobile webboltjában tíz százalék kedvezményt nyújt a mobilkészülékekre. A cég szerint az online vásárlás előnye, hogy nem kell sorban állni, a számítógépen kényelmesen lehet válogatni a készülékek között. A vállalat ügyfelei közül a legtöbben mobiltelefont vásárolnak a honlapon keresztül, de hasonlóan népszerű a tévéelőfizetések internetes megkötése is közöttük.

Nem csak az árcímkét kell nézni

Az internetes vásárlás több olyan előnyt is tartogat, amelyeket a bolti nem képes kínálni. Az ár- és termékösszehasonlító oldalak például lehetővé teszik, hogy egy-egy készülékből ne csak azt a négy-öt típust nézze meg a vásárló, amelyek a boltban megtalálhatók. A szélesebb kínálat mellett azt is ki lehet választani, hogy hol a legolcsóbb a kinézett termék. Egy könyvnél vagy egy CD-nél még nem érdemes plusz kilométereket utazni néhány forint kedvezményért, de a jellemzően ingyenes szállítással megvehető háztartási gépeken, tévéken vagy mindenképp tehertaxit igénylő bútorokon már komolyabb összegeket lehet megspórolni.

Forrás: [origo]

Ugyanakkor az árcímkén kívül érdemes arról is tájékozódni, hogy milyen garanciával kínálják az adott üzletben a terméket. Új, tartós használatra szánt fogyasztási cikket senki sem árusíthat egy évnél rövidebb jótállással a hatályos törvények értelmében, de például a tévékhez, számítógépekhez ezen felül sokszor extra garanciát is kínálnak a gyártók, amely akár három-négy évvel is kibővítheti a díjtalan szervizelés lehetőségét, ami bőven megér néhány ezer forintos extra befektetést.

Vírusirtóval és frissítésekkel a neten sincs veszélyben

A közhiedelemmel ellentétben nem lesnek ott minden internetes vásárlásnál a hackerek, hogy ellopják a felhasználó kártyaadatait és kifosszák bankszámláját - persze a biztonságos vásárlás érdekében windowsos gépeken érdemes vírusirtót és a szoftvereket automatikusan frissítő segédet is használni.

A netboltok jellemzően valamelyik ismert bank fizetési szolgáltatását használják, így a böngészőben vásárolni olyan biztoságos, mintha lesétálnánk az OTP vagy a CIB automatájához és kivennénk a pénzt. Figyelmeztető jelnek is számít, ha egy üzlet nem ezeket vagy például a PayPal nevű ismert fizetési szolgáltatást használja, ilyen esetben érdemes a biztonság kedvéért utánvéttel megrendelni a terméket.

A neten rendelt terméket is vissza lehet cserélni

Igaz, hogy az internetes boltokban csak a termék képét lehet megnézni, magát a kütyüket nem tapogathatja meg a vásárló, ám ugyanúgy vissza lehet vinni a boltba, mint egy hagyományos úton vásárolt eszközt. Jelenleg a vásárlónak a csomag megérkezésétől számítva nyolc napja van, hogy elálljon a vásárlástól, ám hamarosan ez tizennégy napra fog nőni. Az eladónak akkor is vissza kell vennie a terméket, ha a csomagolása már nincs meg vagy sérült. Ahhoz azonban ragaszkodhatnak, hogy a kiegészítők, kábelek, telepítőlemezek és kézikönyvek hiánytalanul meglegyenek.

A bruttó tízezer forintnál drágább tartós fogyasztási cikkekre - ebbe a legtöbb kütyü beletartozik - kötelező legalább egy év garanciát biztosítani. Az ennél olcsóbb készülékekre csak szavatosság jár. A garancia idején belül az eladó köteles megjavíttatni az elromlott készüléket saját költségén, ha pedig azt gyanítja, hogy nem megfelelő használat okozta a meghibásodást, akkor ennek bizonyítása is rá hárul. A szavatosság, amelynek ideje két év, első hat hónapjában a forgalmazónak vélelmeznie kell, hogy a meghibásodást a termék rejtett problémája okozta, a hat hónap után viszont a bizonyítás a vásárlóra hárul.

A fizikai üzlethelyiséggel vagy ügyfélszolgálattal rendelkező cégekhez személyesen is be lehet vinni a nem kívánt terméket, a csak webshoppal rendelkező cégek viszont kérhetik, hogy postán vagy futárral juttassák vissza a terméket. A szállítás költsége az utóbbi esetben a vásárlót terheli.

Így teheti biztonságossá a PC-jét

Az online fizetés legnagyobb veszélye nem a webboltokban, hanem a felhasználó saját számítógépében rejlenek. A PC-ket megfertőző vírusok és férgek gyakran utaznak a számítógépen tárolt kártyaszámokra, jelszavakra és személyes azonosítókra. A kiberbűnözők akár egy World Of Warcraft-jelszóból is pénzt tudnak csinálni, ha mást nem találnak a gépen. A gép megvédéséhez szerencsére jó minőségű, ingyenes szoftverek állnak rendelkezésre. Vírusirtónak a Microsoft Security Essentials nevű programcsomagját ajánljuk, a böngészők és a beépülő komponensek frissen tartására pedig a Secunia kiberbiztonsági cég PSI nevű programját ajánljuk.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!