Kijelzős kontaktlencsét fog viselni a jövő katonája

Vágólapra másolva!
Projektoros szemüveggel és speciális kontaktlencsével tuningolná fel a katonákat a Pentagon. A látórendszert viselő egyszerre láthatja élesen a világot és a szemüveg által a retinára vetített pluszinformációkat.
Vágólapra másolva!

A sci-fi irodalom és filmek régi álma az a fajta kibővített valóság, amit nem a telefon képernyőjén, hanem a számítógépes szemüveggel, mikrokijelzőt tartalmazó kontaktlencsével vagy hardverekkel feltuningolt szuperszemmel lehet észlelni. Az ötlet a szuperkatonákra vágyó amerikai védelmi minisztériumnak is megtetszett, már meg is rendelték az első olyan kontaktlencse prototípusát, ami plusz információkkal tudja ellátni a katonát.

A szuper kontaktlencse önmagában nem használható, szükség van hozzá egy speciális kijelzős szemüvegre is. A rendszer lehetővé teszi, hogy a katona egyszerre két pontra tudjon fókuszálni a szemével. Követheti a valós világban zajló eseményeket, de élesen látja a "szeme sarkában" megjelenített információkat is. A kontaktlencse két képet vetít a pupillára. A lencse belső felén található elektronika a pupilla közepére vetíti a szemüvegről érkező információkat, a lencse külső gyűrűjén keresztül pedig a környezet képét juthat pupilla külső részére. A retinára mindkét kép élesen és egy időben érkezk meg.

"Egy kamerával például úgy állítunk élességet, hogy vagy valami közeli vagy valami távoli van fókuszban, normálisan egy pont éles. A kontaktlencsénkkel többfókuszúvá vagy kétfókuszúvá válsz. Olyasmit csinálsz, amit az emberek általában nem szoktak" - mondta a találmányról Steve Wiley, a lencsét kidolgozó cég Innovega cég vezérigazgatója.

Az iOptik nevű rendszert már meg is rendelte a Pentagon kutatólaboratóriuma. A gyártó cég szerint a találmányt nem csak a katonák fogják használni, 2014-re már a civil szférábn is megjelenhet a többfókuszú lencse, amivel például 3D mozit nézhetnek a felhasználók. A rendszerrel kapcsolatban egy komolyabb aggálya van a BBC által megkérdezett kutatóknak. Elképzelhető, hogy az egymás mellett vetített két kép mozgása tengeri betegséget, szédülést és hányingert okoz.