Egyelőre csupán egy hétmillió forintos prototípus létezik a jövő merevlemezéből, amely kifejlesztői szerint évmilliókig képes megőrizni a rajta tárolt adatokat.

A Science amerikai tudományos lap beszámolója szerint a nukleáris hulladékok kezelésével foglalkozó francia állami ügynökség, az ANDRA kutatói dolgozták ki a minden jelenleg létező adattároló eszköznél tartósabb működést biztosító merevlemezt.

Patrick Charton, az ANDRA képviselője a lapnak úgy nyilatkozott, azért kísérletezték ki az új adattárolási technológiát, mert egy olyan megoldást kerestek, amelynek segítségével az idők végezetéig el tudják tárolni, hogy a föld mely részén ástak el nukleáris hulladékot.

Évmilliókig biztonságban az adatok

A több mint hétmillió forintnak megfelelő költséggel megalkotott speciális merevlemez-prototípus belsejében két darab, ipari zafírból készült, húsz centiméteres átmérőjű lemez forog, amelyekre platina fej segítségével rögzítik az információkat. Mindkét lemezen negyvenezer miniatűr oldalnyi információ raktározható, amelyeket mikroszkóppal lehet megtekinteni. Jellegéből adódóan ez a fajta adattárolási technológia valószínűleg sosem lesz elérhető boltokban megvehető eszközökben.

A speciális adattároló eszköz kifejlesztői szerint évmilliókig lesz képes megőrizni a rajta tárolt információkat, ellentétben a hagyományos, mágneses, optikai vagy félvezető-alapú háttértárakkal, amelyek élettartama legfeljebb évtizedekben mérhető.

Nem tudják, milyen nyelvet használjanak

A fejlesztők számára jelenleg a legnagyobb problémát az jelenti, hogy milyen nyelven, milyen formában rögzítsék rajta az atomhulladékok elásásának helyeit, hiszen a jövő emberei már lehetséges, hogy nem a ma használt nyelveken kommunikálnak majd egymással.

Ezt a kihívást a fejlesztők többek közt archeológusok, antropológusok, nyelvészek és művészek bevonásával kívánják megoldani.