Hogyan készítsük fel a biciklit a szezonra?

Vágólapra másolva!
Nem elég lekefélni a rozsdát a vázról, nagyon meg kell vizsgálni a gumikat és a fékeket, és érdemes tisztában lenni a KRESZ új szabályaival is azoknak, akik csak tavasszal szállnak újra biciklire.
Vágólapra másolva!

A télen szakszerűen tárolt bringákat sem árt átvizsgálni őket, mielőtt újra nyeregbe pattanunk. A nagyobb "műtétek" (például középrészcsere, csapágycserék) kivételével szinte minden javítási, szerelési folyamat elvégezhető otthon a megfelelő szerszámok birtokában.

Nem elég lekefélni a rozsdát

Az első út előtt nem árt jól megtisztítani és végignézni a vázakat, bekukkantva minden hajlatba és szögbe, repedések, ütések vagy törések után kutatva. A felületükön sérült vázakat mindenképpen érdemes megnézetni szakemberrel is, ezt javasolják a Hajtás Pajtás bringaszerelői is. A rozsdásodás önmagában nem probléma és könnyen javítható, de olykor hajszálrepedéseket is rejthet, amelyek később töréshez is vezethetnek. A biciklivázak a leggyakrabban a illesztések közelében törnek el, de olyan is előfordul, hogy a kormány törik el például anyaghiba következtében.

Nem árt, ha szakember is átvizsgálja biciklinket. További képekért kattintson! Fotó: Tuba Zoltán [origo]


Hogyan vizsgáljuk meg a gumikat és a kerekeket?

A gumiknál felpumpálás előtt mindig érdemes ellenőrizni, hogy nem öregedtek-e el a télen; ezt az oldalfalon látható repedések mutathatják. Az ilyen gumikat érdemes lecserélni, ha teljesen ki akarjuk zárni a durrdefekt lehetőségét. Mindennapi, városi használatra nem érdemes sima felületű gumikat venni, ezek sportcélokra valók, viszont a nedves aszfalton csúszóssá válnak.

A gumi mintája nem sokat számít, a legtöbb ma kapható külső univerzális, és mindenféle időjárási viszonyok között használható. Léteznek már fokozott defektvédelemmel ellátott gumik is, ezekben az abroncs szövetváza és a futófelület közé egy extra gumibetét is kerül, ami megnehezíti, hogy bármi áthatoljon a belsőig. Érdemes lehet olyan külsőket választani, amelyek oldalfalán fényvisszaverő csík van, ez növelheti a láthatóságot és ezáltal a bringás biztonságát is.

Fényvisszaverő és defektvédelem, dupla biztonság. További képekért kattintson! Fotó: Tuba Zoltán [origo]




Kevesen tudják, hogy a fékezés során nem csak a fékpofák, hanem a kerék fémfülelete, a felni is elhasználódik. A kopást nem a gumi és a fém érintkezése okozza, hanem az, hogy a kerékfelnire kosz rakódik le, amelyet fékezéskor a gumi erősen a fém felületéhez nyom. A ma kapható legtöbb felniben már kontrollcsíkot alkalmaznak - ha ennek színei előbukkannak a fémfelület belsejéből, akkor a fal vastagsága már nem megfelelő, cserére szorul. A felnik élettartama nagyban függ a használat jellegétől. A használat során eldeformálódott felnit a szerelők bizonyos fokig egyszerűen tudják javítani, természetesen egy balesetben elgörbült kereket már érdemes kicserélni.

Egy tél alatt tönkremehet a fék?

A fékek esetében mindenképpen ellenőrizni kell a fékpofákat az első tavaszi út előtt. A fékpofák állapota a téli pihenés alatt is romolhat, az anyaguk elöregedhet, megmerevedhet, a fékezés hatásfoka jelentősen csökkenhet. A kopást a fékpofák esetében is előre bemart mélyedésekkel jelzik: erről leolvasható, mekkora kopás mellett biztonságos még a használata. A fékpofákra különösen ügyelni kell, egy elkopott darab ugyanis tönkreteheti a felnit, érdemesebb pár száz forintért cserélni, mint később több tízezres költségbe verni magunkat egy új kerékkel. A fékek beállításával kapcsolatban érdemes megnézni, hogy a fékpofák egyenlő távolságra vannak-e a felnitől, az újabb típusú fékeknél ezt akár otthon is egyszerűen beállíthatjuk.

Az elhasznált fékpofa a felnit is tönkreteheti. További képekért kattintson! Fotó: Tuba Zoltán [origo]


Lehet váltót, teleszkópot házilag szerelni?

Az első kerék rugózását biztosító teleszkópok házi bütykölését nem javasolják a bringaszerelők, ugyanúgy az agyváltók szétszedése és házi rendbehozatala is ellenjavallt. A hagyományos - kanalas - váltók esetében ajánlott, hogy szakember végezze a beállítást. Itt a legfontosabb, hogy megfelelő legyen a lánc feszessége és természetesen a kenése. Utóbbit bárki házilag megoldhatja a boltokban kapható olaj segítségével, ezt zsírral vagy sütőolajjal kiváltani nem érdemes, mert könnyen tönkremehet a lánc. Ha nem szorul vagy zörög a váltó, általában nincs is velük probléma, a furcsa zajok forrását azonban mindig érdemes megnézetni szakértővel..

A legfontosabb a bringa folyamatos karbantartása, legalább félévente érdemes teljesen átnézetni és beolajoztatni a kerékpárt, de a rendszeres mosás is sok problémát megelőzhet. A kosz ugyanis sokat árthat a mozgó alkatrészeknek, illetve előidézheti a váz rozsdásodását, gyengítve annak anyagát. A tisztításnál azonban semmiképpen ne használjunk nagynyomású, vizes mosógépet, ami a csapágyakból is kimoshatja a zsírt. A legegyszerűbb kézzel, mosószeres vízbe mártott szivaccsal, puha kefével vagy ronggyal átmosni a vázat és a kerekeket. Ami kívülről hozzáférhető, azt mind le lehet mosni, de a mozgó alkatrészeket, főleg a láncot utána érdemes újra beolajozni.

Lámpa nélkül egy métert se tegyen!

A világítás elengedhetetlen része a kerékpárnak, és városon belül is kötelező. A bringázók sok megoldásból választhatnak, a mai ledes villogóktól a hagyományos dinamós, izzós darabokig. Városban talán kevésbé fontosak az erős lámpák, hiszen a közvilágítás a legtöbb helyen elegendő, de mindenképpen látszódni kell, amit már párezer forintból is megoldhatunk. Az erősebb fényű, az utat is bevilágító ledes lámpákért tízezreket is elkérnek. A hátsó világítás kiválasztása könnyebb feladat, hiszen ennek nem kell bevilágítani a környezetet, bár már olyan típus is létezik, amely a biciklis mellé egy teljes biztonsági sávot vetít ki a sötétben.

Mindenkinek saját igényei szerint. További képekért kattintson! Fotó: Tuba Zoltán [origo]


A jó láthatóság a biztonságos közlekedés elengedhetetlen feltétele, amelyet a nemrégiben elfogadott KRESZ módosítások is előírnak. A biciklin elöl egy fehér vagy kadmiumsárga fénnyel világító lámpának kell lennie, míg hátul egy piros fényt adó lámpával kell felszerelni. A KRESZ szerint a fényforrásoknak folyamatos fénnyel kell világítaniuk, tehát nem villoghatnak, és a kerékpárra kell rögzíteni őket, a ruházaton, táskán való használatuk szabálytalan, azt csak kiegészítőként engedélyezik. A fényvisszaverő ruházat használata csak lakott területen kívül kötelező, így a városi bringásnak nem kell, amíg két romkocsma között teker. Kötelező a borostyánszínű küllőprizma, ebből minimum egynek kell lennie az első keréken.

A láthatóság hasznos és kötelező. További képekért kattintson! Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A tévhitekkel szemben akerékpáros sisak vieselése nem kötelező, a KRESZ csupán egy nagyon korlátozott esetben, 50 km/h sebességgel közlekedők esetében szükséges a fejvédő használata. A bukósisak használata azonban erősen javasolt, főleg a 14 év alatti gyerekek esetében. Ami általánosságban elmondható, hogy a boltban kapható sisakok mindegyike biztonságos, csupán kényelmi és esztétikai szempontból különbözhetnek. A több szellőzőnyílás természetesen nagyobb kényelmet jelent, a Hajtás Pajtás szervizesei azt javasolják; mindenki próbálja fel a kiszemelt bukót, hogy az passzol-e a fejre. Fontos, hogy a pántok segítségével rögzített sisak ne mozduljon el a fejen semmilyen irányba. A fejvédők esetében is figyelni kell arra, hogy anyaguk az évek során elöregedik, ezért nem árt 2-3 évente újat beszerezni belőlük.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!