A Samsungnak is bejött a magyar komputeragy

CES, Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállítás, Las Vegas, magyar komputeragy
Vágólapra másolva!
A világ legnagyobb technológiai expóján ott vannak a magyarok is. Elnavigálnak biciklin és kocsin, segítenek megrajzolni a 3D-nyomtatóba való képet, kulcsot varázsolnak az iPhone-ból, vagy mindent összeszednek nekünk a netről. Van, amelyiknek tele a standja érdeklődőkkel, egy másikat már a Samsungtól is kifaggatták.
Vágólapra másolva!

Már a CES nyitónapjának első előadásán is észre lehetett venni a magyar innovációt, igaz ez akkor csak abban nyilvánult meg, hogy az amerikai Szórakoztatótechnológiai Szövetség egyik elemzője egy Prezi prezentáció segítségével magyarázta el, mi is lesz idén fontos a technológia területén. Ennél azonban konkrétabban is megjelentek a magyarok az expón, ugyanis négy magyar cég is kiállította a találmányait és a legújabb fejlesztéseit. Sőt, a show környékén felbukkant egy ötödik is.

Aki virtuálisan gyurmáznak

"Be tudok nyomni neki egy kis szemgolyót, ki tudom húzni, hogy a szemhéja is meglegyen, aztán ráhúzom, hogy meglegyen a pupillája. Betolom a száját, azt mondom, hogy mosolyogjon, hogy legyen vidámabb. Két fogat lehúzok neki, meg két szarvacskát" - kommentálja a mozdulatait Rátai Dániel, a Leonar3do 3D-s tervezőprogramjának feltalálója, miközben éppen egy sárkányszerű lényt farigcsál a számítógépen, 3D-ben.

A magyar cég standja a CES 3D-nyomtatásra szakosodott szekciójában áll, és tele van érdeklődőkkel, akik közül a legtöbben azt figyelik, hogyan szerkesztenek a leonar3dosok fura formákat egy négy ujjból álló szerkezet és egy 3D-s szemüveg segítségével a számítógépen. Rátai 2006-ban kezdte fejleszteni a programot. "Eredetileg autókat akartam térben rajzolni, de papíron mindig más arányokkal jött ki, mint ahogy azt én a szemeim előtt láttam” – mesélte az Origónak. Ezért kezdett el dolgozni találmányán, amely három szenzorból áll, amelyek a monitorra vannak rácsíptetve, a "madárnak" nevezett eszközből, ami egyfajta térbeli egér, és egy 3D szemüvegből, ami azért felel, hogy a tárgyat térben lássa maga előtt az alkotó.


A lényege, hogy könnyebben használható, mintha 2D-ben rajzolnának 3D-s formákat - felhasználói főleg dizájnerek és egyetemek. De hegesztési tréningeken is használják, valamint az egészségügyben is, például arcrekonstrukciós műtéteket próbálnak el rajta. Rátai szerint a 3D-s tévé irányába akarják fejleszteni a programot, hogy minél nagyobb képernyőn lehessen használni. Belőle már nem lesz autótervező, de a program fejlesztése sokkal jobb életcélt adott neki – magyarázta.

A CES-en azonban nem csak emiatt a pogram miatt vannak itt, hanem az új, bármilyen webböngészőből elérhető rendszerüket, a Leopoly-t hozták népszerűsíteni. Ez is háromdimenziós formák egyszerű létrehozását teszi lehetővé hétköznapi felhasználók számára.Nem kell hozzá se szemüveg, se térbeli egér, csak egy kis munka. Az oldalon már 15 ezer virtuális tárgyat hozott létre húszezer felhasználó, ezeket egyszerűen ki is lehet nyomtatni 3D-s printeren.

Az ismeretlent is megmutatja a magyar biciklis GPS

A GPS Tuner standján stílusosan egy bicikli várta az érdeklődőket, amelynek a kormánya tele volt pakolva navigációs készülékekkel. Már ebből tippelni lehetett, hogy mivel foglalkozik a magyar cég, de a kifeszített molinóból is hamar kiderül, hogy okostelefonokon futó biciklis navigációval. A Leonar3dohoz hasonlóan ők is rutinos kiállítók, már negyedszer vannak kint a CES-en, ráadásul az egyik legforgalmasabb pavilonban.

Falba épített bicikli a GPS Tuner standján Forrás: GPSTuner

"Ez nem egy tipikus outdoor szoftver" – magyarázta Nagy Tamás, a cég vezetője. Különbséget tesz a különböző biciklitípusok között, így például egy mountain bike-ot hajtó felhasználó számára a földutat, egy versenybiciklisnek pedig sima aszfalton való haladást részesíti előnyben. Az útvonaltervezésnél pedig nagy hangsúlyt kapnak a terepviszonyok, aki meg akarja spórolni a fárasztó emelkedőket, azt a program hosszabb úton jutatja el a célig, de akár meglepetés-útvonalat is lehet kérni tőle: ilyenkor egy addig még bejáratlan úton navigál célba. A kiállított okostelefonokhoz ráadásul még olyan extra kütyük is kapcsolódtak, mint a pulzusmérő vagy a kerékpár kilométerórája.

A cég a következő években az elektromos biciklikkel használható szoftvereket szeretne fejleszteni. Nagy Tamás szerint ennél az újfajta biciklinél sokkal nagyobb szerepet kap a navigáció, mert a tekerést megkönnyítő rásegítő motorjuk révén sokkal nagyobb távolságokat tudnak megtenni ezekkel akár idős emberek is. Az pedig rendkívül hasznos, ha egy olyan navigációs szoftverrel vágnak neki az útnak, ami megmondja, hogy mikor fog lemerülni az akkumlátor, és ha szükséges, újratervezi az útvonalat is, hogy elkerülje az energiaszívó emelkedőket.

Lecserélik a kulcsot egy iPhone-ra

Van egy iPhone-ja, és elege van a kulcsokból? A CES-en olyan magyar céget is találni, amely ilyen emberek számára fejleszt zárakat, és hozzávaló telefonos alkalmazást. Az iBlueOpen nevű céget nyolc hónapja indította pár magyar, azóta már befektetőt is sikerült találniuk, így a CES-re már úgy érkeztek, hogy legyártott Bluetooth-ajtózárakkal is rendelkeznek.

Az iBlueOpen ötletének alapja az, hogy ne kelljen kulcsot használni, ne kelljen elővenni, egyszerűsödjön az élet” – mondta az Origónak Rakar Gábor marketingigazgató. A cég az iPhone-ból csinál lakáskulcsot, a telefonnal három méteres távolságon belül nyitható és zárható a lakásajtó. Csak meg kell venni a zárat, be kell építeni az ajtóba, a telefonra pedig telepíteni kell a cég alkalmazását.
Rakar szerint a rendszerük annyiban különbözik a kártyával nyílós hotelajtóktól és a más hasonló terméktől, hogy a zár elemmel működik, amely éven keresztül bírja szuflával a nyitogatást.

Az iBlueOpent használóknak nem kell kulcs, de a telefonjuk sem merülhet le iBlueOpen

De mi történik, ha ellopják, vagy lemerül az okostelefon? "Ha egy hagyományos zár kulcsát veszítjük el, komoly bajba kerülünk, ki kell cserélni a hevederzárat" – véli a cég másik vezetője, Lakits Péter. Az okostelefonos zárnál viszont csak újra kell csatlakoztatni az új telefont, ráadásul egyszerre több készüléket is hozzá lehet rendelni ajtókhoz. Végső esetben pedig akár kulcssal is ki lehet nyitni, így érdemes egyet a nagymamánál tartani tartalékként.

A cég most van kint először a CES-en, de a két vezető szerint már rengeteg névjegykártyát sikerült begyűjteniük, annak ellenére, hogy a kiállítás legszélén áll a standjuk egy hatalmas sátorban. Elsősorban forgalmazókat keresnek, mert maguk nem akarnak adásvétellel foglalkozni, csak fejlesztéssel, következő lépésként hangvezérlést kapcsolnának rá a rendszerükre. Mindenestre a zárat a CES befejeztével elkezdik árulni a Amazonon, ahol 150-250 dolláros áron lehet majd hozzájutni.

A Samsungnak is a bejött a magyar komputeragy

Az XDroid nevű cégre a CES startupokat felvonultató szekciójában lehetett rálelni, ahol megbújt a többi, új ötleteket kínáló cég között, akik arra várnak, hogy az egyik cégóriás felfigyeljen a találmányaikra. A mesterséges intelligenciával foglalkozó Xdroid is abban reménykedik, hogy a Google vagy Samsung felfigyel az új találmányukra, ami egy BinPad nevű keresőplatform.

Azt, hogy mit is tud a keresőalgoritmus, azt a cég vezetője, Bódogh Attila magyarázta el az Origónak: hierarchiába szervezi az információt, különböző szinteket hoz létre, majd ezeket négyzetes elrendezésben megjelenítő a képernyőn. Ha például ráengedjük egy biológiakönyvre, akkor az első szint (azaz képernyő jobb felső sarkában lévő első négyzet) a legfontosabb információkról fog szólni, például, hogy mi a könyv vázlatos struktúrája, vagy hogy milyen állatok szerepelnek benne. A sorban egymás mellett lévő többi négyzetben pedig egyre részletesebb információk jelennek meg a részletekkel. Ez a fajta rendszerezés Bódogh szerint az oktatásban is hasznos lenne, például amikor a XX. század történetét tanítják az iskolában, mert a gyerekek struktúrába rendszerezve kapnák meg az információt, és nem ömlesztve.

A Binpad nem szokványos kereső Forrás: Binpad

Sokkal izgalmasabb azonban, amikor a programot nem egy olyan szigorúan behatárolt adathalmazra eresztjük rá, mint egy könyv, hanem az internetre. Bódoghék ugyanis a Bing és a Yahoo keresőmotorját felhasználva tulajdonképpen egy kiterjesztett Google-t csináltak belőle. Nem csak arra a kulcsszóra keres rá, amit megadunk neki, hanem a kulcsszó környezetében található összes olyan szóra, ami rendszeresen feltűnik az eredeti keresőszó közelében. Bódogh Usian Bolt sportoló nevére keresett rá, az első négyzetrácsban meg is kapta azokat a találatokat, amelyeket a szimpla Google-keresés is előhozott volna.

A többi négyzetrácsban azonban olyan szavak alapján keresett találatokat a BinPad, mint a százméteres futás, vagy csak simán a száz méter. Ezek voltak ugyanis azok a szavak, amelyek az eredeti keresésében rendre feltűntek Usian Bolt neve nem mellett. Ez azt jelenti, hogy bár egy szóra kerestünk rá, de a gyakorlatban vagy 6-7 találati listát kapunk, amelyek mind kapcsolódnak az eredeti kereséshez.
„Így akár tanulni is lehet, és ez tulajdonképpen egy tudásfeltáró keresés” – mondta Bódogh. Emiatt rákötötték például az amerikai orvosi publikációkat gyűjtő adatbázisra is, azzal a céllal, hogy a kutatókat segítsék az adatgyűjtésben, és a különböző területek összekapcsolásában. Sőt, tévére is kidolgozták a programot, így az a csatornákat is hasonló módon képes rendszerezni. Bódogh szerint a Samsung képviselőinek ez a funkció tetszett legjobban, amikor valamelyik nap kifaggatták őket a programról.

Véget vetnének az autós rémálomnak

Kicsit kilóg a sorból az iGO navigációs szoftvert fejlesztő NNG, a magyar cég ugyanis kiállítóként nem vesz részt a CES-en, viszont berendeztek egy szobát a Four Seasons Hotelben, ahol üzleti bemutatókat tartanak olyan cégeknek, akik a CES miatt vannak Las Vegasban. Balogh Péter ügyvezető szerint így sokkal többet el tudnak mondani az új fejlesztéseikről, mint a zsúfolt, zajos kiállításon, ahol érdemi beszélgetésekre csak ritkán tudtak sort keríteni. Ráadásul kitalálták, hogy a kivetített prezentáció helyett inkább telepakolják a szobát a GPS-szoftverüket futtató készülékekkel, amelyek tanulmányozásához szerintük szintén jobban illik a nyugodt szálloda a zsúfolt standoknál.

A NavFusionnel nem lesz kínszenvedés a fedélzeti navigáció használata Forrás: NNG

Az iGO újabb verziójának demóját itt lehetett kipróbálni: ebben az ügyfélélmény javításra koncentráltak. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a legkülönbözőbb felületekre optimalizálták a felhasználó felületet: máshogy néz ki mobilon és megint másképp az autós fejegységben. Másrészt pedig a fejlettebb mobil eszközökhöz igazították a képi megjelenést. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a virtuális térképen fákat látni a parkokban, a vízpart mellett haladva pedig hullámokat láthatunk a képernyőn.

A másik újításuk, a NavFusion értelme az, hogy az okostelefon és autós navigációs rendszer bluetoothos összepárosításával az autós navigációs rendszer rákötik az internetre, így mindig az elérhető legfrissebb térképet használja, a frissítés ugyanis automatikusan lezajlik. Balogh szerint ezzel lezárható lesz azt a rémálomba illő korszak, amikor a márkakereskedőhöz kellett menni térkép-frissítést vásárolni, ami sokszor még így is egy évvel ezelőtti állapotot tükröz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!