Valentin-napon jelenhet meg az Apple Watch

Apple Watch
Vágólapra másolva!
Valentin-napon érkezhet meg a boltokba az Apple Watch. Az okosóra eladásai az első évben várhatóan visszafogottak lesznek.
Vágólapra másolva!

Sajtóhírek szerint jövő év januárjában kezdik meg az Apple első okosórájának tömeggyártását, így akár már Valentin-nap környékén, februárban a boltokba kerülhet. A Watch körül hatalmas az érdeklődés, annak ellenére, hogy az Apple a piacon szinte utolsóként mutatta be saját okosóráját.

Gene Munster, a Piper Jaffray elemzője arra figyelmeztet, az Apple Watch eladásai az első évben visszafogott eredményeket produkálhatnak. Mint fogalmazott, kezdetben nagyon kevés alkalmazás lesz elérhető a termékre, idő kell ahhoz, hogy a fejlesztők a felhasználók számára hasznos appokkal rukkoljanak elő.

Számításai szerint az első évben tízmillió példányt adnak el az Apple okosórájából, az átlagos értékesítési ár 500 dollár, azaz több mint 120 ezer forint lesz. Egyelőre csak az Apple Watch sportos kivitelének indulóárát jelentették be: az 349 dollár, azaz átszámítva 85 ezer forint lesz – ez Magyarországon százezer forint feletti vételárat valószínűsít. A sima és a luxusszéria áráról még nem esett szó. Ugyanakkor a 18 karátos arany vázzal és zafírkristály borítású kijelzővel ellátott okosóra ára akár 5 ezer dollárról, azaz 1,2 millió forintról is indulhat.

Érdekes viszont megemlíteni, hogy míg Munster 10 millióra teszi az első évben eladott Apple Watchok számát, addig a piac nem ennyire derűlátó: becsléseik szerint összesen 3 millió okosórát értékesít majd a cupertinói vállalat a jövőben. Vagyis ha az elemző jóslata beigazolódik, akkor az Apple átveszi a hatalmat az okosóra-piacon, ahogy azt tette az iPad esetében is a táblagépek terén.