Az új iPhone megnyitja a szívcsakrákat

iphone 6s plus apple telefonok
Vágólapra másolva!
Elindult az iPhone 6s és 6s Plus mobilok magyarországi értékesítése. Van, aki 20 percet várt, van, aki rögtön kézhez kapta a futártól az új Apple-telefont. Az ezüstszín a nyerő még mindig, de aki tudatni akarja, megvette a legújabb iPhone-t, az rozéaranyra teszi a voksát. A budapesti starton az is kiderült, ez nem sima készülék, megnyitja a szívcsakrákat.
Vágólapra másolva!

Péntek éjjel 0:01 perctől kezdetét vette az iPhone 6s és 6s Plus készülékek értékesítése Magyarországon. Hazánk bekerült a második körös országok közé - írta meg az Origo - így szemben a tavalyi hosszú várakozással idén nem kellett október végéig várni, hogy meg tudjuk venni az Apple új telefonjait.

Az előrendelések már október 2-án elindultak, csütörtök éjféltől két Apple-kereskedésben lehetett hűségszerződés nélkül, kártyafüggetlen készüléket vásárolni. Reggel pedig a szolgáltatóknál is megindult az értékesítés.

A külföldi nagy hajtással ellentétben itthon szerényebb sorok vártak arra, hogy megvegyék az új telefonokat. Nem is csoda, míg

hazánkban többheti munkával lehet összekuporgatni a legolcsóbb változat árát is

- mindezt egy átlagfizetéssel, és ha másra nem adunk ki egy centet sem - addig az Egyesült Államokban például elég 3 napi munka hozzá.

Szavazzon!

Önnek hány hetet kell azért munkálkodni, hogy a fizetéséből kijöjjön egy új iPhone?

Mint korábban megírtuk: a legolcsóbb, 16 gigabájtos iPhone 6s kártyafüggetlenül körülbelül 250 ezer forintba kerül. Míg a legdrágább, azaz a 128 gigabájtos iPhone 6s Plus már 365 ezer forint körüli kezdőáron érkezett Magyarországra.

Az már az előrendelések alapján látszódott, hogy

inkább a kisebb, 4,7 colos iPhone 6s-ért érdeklődnek jobban az emberek.

A nagyobb 5,5 colos 6s Plus már igazi tepsimobil, kevesebben keresik.

Exkluzivitás

Annak ellenére, hogy gyakorlatilag egy használt autó árából jön ki egy új iPhone, mégis van rá kereslet. Még mindig megvan az emberekben az az érzés, hogy

aki lemarad, kimarad.

Hazánk általában mindössze pár ezer darab új iPhone-t kap első körben. Kérdéses, hogy idén tudják-e pótolni a készletet igény szerint, vagy csak jövőre jön elégséges szállítmány.

Presztízskérdés az új iPhone Forrás: Origo

Ugyan az Origo által megkérdezett kereskedések, illetve a hazai szolgáltatók is azt jelezték vissza, hogy a tavalyi példával ellentétben gyorsabban és többet kapunk az Apple telefonjából, sokan mégis úgy gondolkodnak, hogy inkább megveszik most, minthogy karácsonykor ne kerüljön ajándék a fa alá.

A 64 gigás kell

ezért nehéz lenne megmondani, melyik modell a legkeresettebb" - mondták a Magyar Telekom sajtóosztályán. A két Apple-kereskedés azonban egyértelműen egy típus és szín mellett tette le voksát.

"Az előrendelések alapján elmondható, hogy

Ez a tárhelyméret idén is a legnépszerűbb. Jól mutatja ezt, hogy a boltban már csak 16 gigabájtos változatok kaphatóak, ezek vannak még raktáron, a 64 gigabájtos telefonok ugyanis teljesen elfogytak online" - mondta az Origónak Horváth András, az iStyle Apple-kereskedés vezetője.

A nagyobb tárhely kell Forrás: iFixit

A Vodafone-nál jelenleg a 16 gigabájtos, szintén asztroszürke iPhone 6s tarol. Viszont azt mondták: "Ez a normál értékesítés indulása után még változhat."

Felhőbe mindent!

Összességében elmondható, hogy ára miatt a 16 gigabájtos, illetve praktikus okokból a 64-es a két legkelendőbb típus, a legdrágább 128 gigabájtosra már kevesen voksolnak - főleg a felhőtárhelyek korában.

A nagyobb méretű appok, kép- és videofájlok, illetve a zenehallgatás miatt azonban sokszor

a 16 gigabájt már nem elég,

még akkor se, ha mindig mindent szinkronizálunk felhőbe.

A kisebb a nyerő?

"Pontos adatokat nem néztem még, de az előrendelés alapján úgy tűnik, a nagyobbik, 5,5 colos iPhone 6s Plus kevésbé érdekli az embereket, mint a kisebbik változat" - mondta Horváth András.

Ahogy a hazai szolgáltatók is azt jelezték vissza, hogy

inkább a kisebb, kompaktabb mobil lesz a nyerő.

Az előző évek tapasztalata, illetve "az előzetes elemzések alapján az európai piacon, így várhatóan Magyarországon is a kompaktabb méretű iPhone 6s modellből adnak majd el többet" - fogalmazott a Telenor szóvivője.

Inkább a kisebb méretért vannak oda Forrás: Origo

A Telekom azonban ehhez hozzátette: "Egyre nagyobb az érdeklődés a nagyobb kijelzőjű készülékek iránt, ezért

Fogdossuk meg vétel előtt

Az, hogy jelenleg az európai és amerikai piacon is a maroktelefonok, míg Ázsiában a tepsimobilok hódítanak, nincs kőbe vésve. Aki hezitál, hogy kisebb vagy nagyobb okostelefont szeretne, az mindenképp tapizzon meg pár darabot, hogy tudja, mi való neki.

Vegyük kézbe, melyik fekszik jobban Forrás: Origo

Sokan még maradnak a kisebb kivitelnél, szigorúan 5 col alatt, de

van, aki egy tablet+telefon kombináció helyett inkább egy nagyobb tepsimobilra nyergelne át.

Főleg, ha az ember egy miniszámítógépként tekint a mobilra: azon dolgozik, azon tartja a kapcsolatot a kollégákkal, ismerősökkel, családdal. Érdemes felmérni, mik az igények.

Rózsaszín egy pasinak?

Meglepődve hallottuk az iCentre üzlete előtt várakozva nem sokkal az éjféli nyitás előtt, hogy rengeteg férfi vesz rózsaarany iPhone-t. "Az új színből lehet tudni, hogy ez a legfrissebb Apple-telefon.

- fejti ki kérdésünkre Felker Noémi, az Apple-kereskedés regionális vezetője.

Ahogy a magyar szolgáltatók is visszaigazolják: "ez egy új szín a gyártótól", "az iPhone-ok egy teljesen új kivitele", ezért sok ügyfél várja a rózsaarany mobilt.

Rozéarany iPhone 6s egy budapesti Apple-kereskedésben Forrás: Origo

Az előrendelések összességében azt mutatják:

a többség kedvence marad az ezüst

- avagy az asztroszürke iPhone.

Ha többet szeretne tudni az új iPhone-ok árairól, hogy milyen újdonságot hozott az elődökhöz képest, illetve hogy megéri-e váltani: itt mindent megtalál.

Az iPhone 6s és 6s Plus készülékekkel való tapasztalatait pedig írja meg nekünk a techbazis@origo.hu címre. Köszönjük!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!