Teljesen megváltozik a Facebookon a lájkolás

facebook munka nő gépel
Vágólapra másolva!
Új gombok váltják fel a jelenlegi, magányos lájk gombot. Mostantól sokkal több lehetőségünk lesz kifejezni, hogy mit érzünk.
Vágólapra másolva!

Teljesen megújítaná a lájkolást a Facebook. A cég új hangulatjelekkel egészítené ki a mostani lájk gombot, hogy minden posztnál megjelölhessük, pontosan hogyan érzünk vele kapcsolatban.

Az új funkcióról a spanyol Engadget magazin értesült, állításuk szerint Írországban és Spanyolországban kezdik majd tesztelni, méghozzá már a holnapi naptól. Ha a két országban beválik, tovább terjedhet, ám arról egyelőre nincs hír, a többi területen mikorra várható az újítás.

Ezek az új reakciógombok Forrás: Engadget

A "Reactions", azaz "reakciók" lényege, hogy a lájk gombra rányomva különféle ikonok jelennek meg, hogy pontosítsuk, mit érzünk az adott bejegyzéssel kapcsolatban. Adhatunk rá hagyományos lájkot,

szívecskét, nevető és mosolygó fejet, valamint meglepettet, szomorút és mérgeset egyaránt.

A funkció így egyesítené a mostani lájk gombot a régóta várt diszlájkkal, valamint tovább bővítené a repertoárt. A reakciók magánszemélyek profilján, illetve a különféle Facebook oldalakon is használhatók lesznek.

Összességében

bármilyen érzelem, amit megadunk a bejegyzésnél, lájknak számít.

A reklámkezelő Ad Manager legalábbis továbbra is annak fogja tekinteni. Innentől kezdve viszont sokkal pontosabban jelezhetjük, mit érzünk, és gyászhírek esetében sem fog ellenérzést kiváltani a lájkolás.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!