Saját mobil-operációsrendszert fejleszt a Huawei

A világ harmadik legnagyobb mobilgyártója, a Huawei saját mobil operációs rendszert fejleszthet. A kínai gyártó által készített telefonok jelenleg a módosított androidos kezelőfelület, az EMUI-t használják.
A The Information lap forrásai szerint azonban már egy komplett alternatív operációs rendszert fejlesztésén dolgoznak, mivel egyre keserűbb a Google-lel való kapcsolat.
A cég skandináviai csapata készítheti az OS-t,
köztük több régi nokiás alkalmazott.
Nem a Huawei az egyetlen androidos telefongyártó, ami újabb alternatívák után néz – a Samsungnak például ott van a saját, Linux-alapú Tizen OS-e (ugyan azt még leginkább IoT-eszközökön használja).
Hogy a Huawei saját rendszeren dolgozik, arról már tavaly felreppentek a pletykák.
A Huawei EMUI-jára hamarosan ráncfelvarrást is kap, mivel a nyugati okostelefonos tesztelők többen is említették negatívumként annak szegényes tervezését, és amiért túlságosan is másolja az iOS-t. Tavaly októberben a Huawei ezért fel is vette az Apple előző tervezőjét, Abigail Brody-t, hogy felügyelje az androidos kezelőfelület újratervezését,
amit szeptemberben mutat be a cég.
A The Information cikke szerint a Huawei ezzel „az a cég, ami olyan akar lenni, mint az Apple, ezért felvett egy Apple dizájnert, hogy a szoftver ne hasonlítson az Apple szoftverére”.
A szakember ugyan a komplett, saját OS-ről még nem árult el semmit, de annak létezését megerősítette.
A The Information értesülései szerint a változások közt lesznek újratervezett ikonok, és egy új „nagyon letisztult és friss” színpaletta. Az EMUI jelenlegi színsémája főleg a kopott és tompa színekre épül, jellemzően szürka és barna árnyalatokra. Ezeket tervezik élénkebb tónusokra cserélni, kékekkel és fehérrel.