Az általa létrehozott Internet.org kezdeményezés keretében a Facebook még 2014-ben közölte, hogy drónok tervezésébe kezdett. Az ötlete szerint a részben napenergiával működtetett, magasan repülő eszközök segítségével megoldható volna a jelenleg semmiféle internetkapcsolattal sem rendelkező vidékek nettel való ellátása, lényegében mozgó LTE mobiltornyokként működhetnének a drónok.
Ugyan erről a tervről továbbra sem tett le a vállalat, azonban most bejelentette a házon belüli drónfejlesztési programjának leállítását. Alapvetően két okból kaszálta el a projektet: egyrészt nem ment túlságosan jól a munka, másrészt pedig időközben számos cég fogott az általa elképzelthez nagyon hasonló jellegű drónok fejlesztésébe.
Emiatt a Facebook úgy döntött, hogy inkább rábízza másokra a hardverek tervezését, és csak segítséget próbál nyújtani az ilyen tevékenységet folytató partnerei számára.
Nem világos, hogy az új irányvonalnak köszönhetően elveszíti-e bárki az állását, bár a Facebook specifikusan közölte, hogy bezárja a drónfejlesztéssel foglalkozó műhelyét. A létesítmény a körülbelül 35 ezer fős lakosságú, angliai Bridgwater kisvárosban található.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!