Szánjon egy percet a hűtőgépre, mielőtt nyaralni indul, megéri

hűtőszekrény UV fénnyel, ultraibolya fény
Vágólapra másolva!
A fejlett világban egyre nagyobb divat az utazgatás, és e trend alól hazánk sem kivétel. 2018-ban a honfitársaink például több mint 22 millió alkalommal távoztak el otthonukból egy napnál hosszabb időre. A hosszabb távollét esetén érdemes felkészíteni az otthonunkat, aminek része az elektronikai eszközök kikapcsolása, vagy adott esetben áramtalanítása is.
Vágólapra másolva!

Egy tévé vagy mosógép esetén a dolgunk egyszerű, hiszen azokat elegendő kihúzni a konnektorból, de a hűtőszekrény már egy-két fokkal keményebb dió. Íme néhány tipp, hogyan gondoskodjunk szakszerűen a frizsiderünkről, mielőtt nyaralni indulnánk!

Ki kell kapcsolni?

A Samsung évek óta egyre komolyabb szerepet tölt be a nagyháztartási gépek piacán is, és a vállalattól azt az információt kaptuk, hogy a legújabb A++ energiahatékonyságba tartozó hűtők a régen legjobbnak számító A osztálynál is 40 százalékkal kevesebb energiát fogyasztanak.

Forrás: AFP/Patrick Somelet

Ez pedig azt jelenti, hogy hűtő működtetése havi szinten 2000-3000 forintos kiadást jelent a háztartásoknak, így ha az egy-két hetes távollétünk alatt kikapcsoljuk a berendezést, csupán minimális összeget spórolhatunk meg, az áramtalanítással keletkező többletmunka nem térül meg. Azaz magyarán nincs semmi értelme kihúzni a konnektorból, vagy kikapcsolni az ilyen fejlett hűtőszekrényeket. Elegendő aktiválni a „Holiday” funkciójukat – amennyiben van ilyen, és máris kevesebb energiát fogyasztanak.

Ne feledjük azt sem, hogy nyaralás alatt senki nem nyitogatja a hűtő ajtaját, így a bent lévő hőmérséklet jóval kevesebb energiával fenntartható.

Csak semmi romlandó!

A nyaralást megelőző néhány napban érdemes megtervezni, hogy milyen ételekre is lehet szükségünk. Figyelni kell a tudatos vásárlásra, azaz, hogy a lehető legkevesebb felesleg, lejáró étel maradjon a hűtőben!

Fontos tehát arra is figyelni, hogy az utazás előtt faljunk fel minden romlandót, például a bontott felvágottat vagy sajtokat.

Semmi esetre sem szabad hátrahagyni olyan élelmiszereket, amelyek szavatossági ideje a távollétünk alatt lejár! A hűtőszekrény ugyanis átveheti a romlott ételek szagát, amelyet aztán csak fáradságos munkával lehet végleg eltüntetni.

Hazánkban évente fejenként 68 kilogramm élelmiszer-hulladék keletkezik, amelynek nagy része azért végzi a kukában, mert feleslegesen vásároltuk meg, vagy a rossz tárolás következményeként megromlott.

Vannak már olyan hűtőszekrények, melyek technológiája külön hűti a hűtőrész polcait és az alsó tároló dobozokat, így mindkét részben ideális hőmérséklet és páratartalom alakul ki. Ennek köszönhetően az ételek tovább frissek maradnak, és a szagok sem keverednek.

Tegyen pénzt a hűtőbe!

No, nem azért, hogy szerencséje legyen, és a vagyont sem oda kell dugni a betörők elől. Hanem mert ezáltal könnyen megtudhatjuk, hogy volt-e áramkimaradás a lakásban, illetve ha igen, akkor ennek hosszáról is információt kaphatunk. Ez pedig fontos lehet, hogy megtudjuk, hogy vajon a fagyasztóban tárolt élelmiszerek kiolvadtak-e. Nem kell mást tenni, mint egy megtölteni egy fagyálló, magas falú edényt vízzel, és a fagyasztóba helyezni! Miután a víz jéggé vált, helyezzünk a tetejére egy pénzérmét. Ha hazaérve a nyaralásból azt valaki azt látja, hogy a pénzérme az edény alján van befagyva, valószínűleg hosszabb áramszünet volt, nagy az esélye, hogy az ételek kiolvadtak és így meg is romolhattak.

Az okoshűtőkkel már telefonon keresztül is tartható a kapcsolat Forrás: Origo

Amennyiben valaki ennél némileg kifinomultabb módszerre vágyik, akkor neki egy okoshűtőszekrényt tudnánk javasolni. Ezekkel ugyanis távolról, netes kapcsolat révén, egy telefonon keresztül lehet felvenni a kapcsolatot, és így egy alkalmazáson, valós időben látható, hogy mi is a helyzet a hűtővel. Be van-e kapcsolva, milyen hideg van benn, és hogy érzik magukat az ételek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!