A bezártság alatt kincs egy jó fejhallgató, segítünk választani!

ASUS Strix Wireless Gaming Headset
Vágólapra másolva!
Amikor rengetegen kényszerülnek arra, hogy a megszokottnál jóval több időt legyenek otthonukban, összezárva egy ingatlanba vagy pláne légtérbe családtagjaikkal vagy lakótársaikkal, egy jó fej- és fülhallgató kincset érhet. Ez segíthet az elvonulásban, a személyes tér megteremtésében és a külvilág kizárásában akkor is, ha erre egyébként fizikailag nincs is minden esetben mód. Nyilván egy ilyen eszköz akkor is nagyon jól jöhet majd, ha véget ér a járvány, és életünk visszatér a normális kerékvágásba.
Vágólapra másolva!

A nagy kérdés persze, hogy milyen modellt is érdemes vásárolni, hiszen a kínálat óriási, az eltérések az egyes termékek között pedig még nagyobbak lehetnek, legyen szó kialakításról, tudásukról, kapcsolódó szolgáltatásaikról.

Apple AirPods (2019) Forrás: Apple

Mostani cikkünkben arra vállalkoztunk, hogy számba vegyük a legfontosabb szempontokat azzal kapcsolatban, hogy mire is érdemes odafigyelni egy ilyen típusú eszköz megvásárlásakor.

Fejhallgató vagy fülhallgató?

A viselhető hangeszközök két legnagyobb és legismertebb családja már szemmel láthatóan különbözik egymástól. Az első csoportba tartozó eszközöknél a hangszórók a fülkagylón kívül helyezkednek el, és legtöbb esetben egy fejpánton nyugszanak, a fülhallgatóknál pedig a gumival vagy műanyaggal borított hangszórókat a hallójáratba kell dugni.

A kínálat ma már óriási, de a választás nehéz! Forrás: Origo

Ez utóbbiak értelemszerűen jóval diszkrétebbek, pláne a vezeték nélküli változatok, igen egyszerűen hordozhatóak, könnyen elpakolhatónak, kevesebb helyet foglalnak. Ám sokak szerint kényelmetlenebbek, főleg hosszú távon, és akad az embereknek egy olyan halmaza is, amelynek tagjai egyáltalán nem tudják elviselni, hogy valami van a fülükben.

A levegő elől elzárt hallójáratok pedig hosszú távon elzsírosodhatnak!

Ideális esetben a fülhallgató mellé különböző méretű fülgumikat is adnak a gyári kiszerelés részeként, amelyek közül mindenki kiválaszthatja a számára megfelelőt. Erre is jó odafigyelni egy vásárlási döntés meghozatala során. A fejhallgatók két fajtára oszlanak, az úgynevezett on-ear, azaz fülkagylóra támaszkodó, illetve over-ear (fülkagylót körülölelő) típusokra. Az over-ear produkálja a jobb hangminőséget a teljesebb hangképének köszönhetően, és mivel ezek nem nyomják le a fülkagylót, ezek a legkényelmesebb darabok is - sajnos a legdrágábbak is többnyire ebből a csapatból kerülnek elő.

A fejhallgatók használatáról tudni érdemes, hogy az emberi fül komoly szerepet játszik a vérünk hűtésében, így ha azt melegben elfedjük, az fokozott izzadást idézhet elő.

Ez a nyáron, vagy mondjuk edzés közben viselt fejhallgatókat elég kényelmetlen viseletté teheti.

Nyitott vagy zárt

A fejhallgatók közül megkülönböztethetjük a zárt, illetve nyitott kialakítású termékeket. A zárt modellek hátlapja fedett, ezáltal hatékonyan zárják el a külvilágot a felhasználótól. Azaz se ki, se be nem szűrődik semmilyen hang vagy zaj.

Emiatt aztán nagyon jól alkalmazható olyan környezetben, ahol bármi zavarhat, vagy mi zavarhatunk használat közben.

A nyílt eszközöknél nincs ilyen "védelem", gyakorlatilag akadály nélkül áramolnak be a fülbe a hangok, és a fejhallgató hangszórója is jól hallható. Emiatt inkább csak magányos, elmélyült, otthoni használatra ajánlott.

Egy úgynevezett nyitott rendszerű fejhallgató a Sennheisertől (HD 800). A hagyományos zárt termékeknél szellősebb, gazdagabb megszólalást produkál, de csak teljes csöndben érdemes használni Forrás: Origo

Viszont ez a fajta kialakítás komoly előnyöket is kínál, hiszen ennek köszönhetően sokkal teltebb, "tágasabb", természetesebb hangkép megteremtése válik lehetségessé. Nem véletlen, hogy a világ legdrágább, High-End fejhallgatói mind nyitott rendszerűek.

Csatlakozó

A vásárlás előtt nagyon fontos meggyőződni arról, hogy milyen csatlakozóval rendelkezik egy termék. Előfordulnak ugyanis olyan modellek, amelyeket a hagyományostól eltérően nem 3,5 mm analóg audio csatlakozóval, hanem USB-vel láttak el. Ezek sokszor extra funkciókat kínálnak, például virtuális térhatású hangzást, de értelemszerűen csak számítógépre dughatóak. Akadnak olyan termékek, amelyek dobozában egy átalakító is lapul, és ezáltal mindkét módon használhatóak.

Bluetooth

Egyre több a Bluetooth-kompatibilis fej- és fülhallgató, amelyek vezeték nélküli úton csatlakoztathatóak az eszközökhöz. Annak érdemes ilyen modellt vásárolnia, aki így is szeretné használni, hiszen ezek jellemzően drágábbak, és a bennük lévő akkumulátor miatt nehezebbek, mint hagyományos társaik.

Egy Bluetooth-fülhallgató a jobbak közül - Samsung Galaxy Buds Forrás: Samsung

Ma már jó pár olyan okostelefont árulnak, amelyek hagyományos 3,5 mm-es analóg audio kimenettel nem is rendelkeznek, és ezekhez a Bluetooth-támogatású fej- és fülhallgatók passzolnak a legjobban.

Kábel

A legtöbb fej- vagy fülhallgatónál a kábel hossza 120 centiméter, de ennél csak ritkán kell több. Az már fontosabb lehet, hogy cserélhető-e a vezeték, hiszen ha megtörik, akkor sem kell kukába dobni az egész terméket. Szintén hasznos extra lehet a szövetbevonat, aminek hála nehezebben gubancolódik össze a madzag.

Mikrofon

Amennyiben valaki telefonálásra, videóchatelésre, illetve konferenciabeszélgetések lebonyolítására, tehát bármilyen kétoldalú kommunikációhoz használná a fej-, illetve fülhallgatóját, akkor érdemes olyan modell mellett döntenie, amely rendelkezik beépített mikrofonnal. Ez nagyon kevés extra költséggel jár, de nagyon hasznos lehet, úgyhogy mindenképpen jó utánanézni ennek is egy vásárlási döntés meghozatala előtt. Akadnak egyébként olyan fejhallgatók, amelyeknél a mikrofon egyszerűen eltávolítható, így ha utcán, emberek között viseljük, nem úgy fogunk kinézni, mint aki most lopta el a munkaeszközét a telefonos ügyfélszolgálatról.

LED

Világító LED vagy bármilyen más lámpa nem kell egy fej- és fülhallgatóra. Ez legyen az utolsó szempont akkor, ha valaki ilyen eszköz vásárlásán töri a fejét. Sőt, kifejezetten zavaró lehet például a LED tükröződése a monitorban.

Zajszűrés

Az elmúlt egy évtizedben bukkantak fel az úgynevezett aktív zajszűrős fej- és fülhallgatók. Ez nem életbevágó szolgáltatás, inkább hasznos kis extrának neveznénk. A lényege, hogy a beépített mikrofonok folyamatosan elemzik a kintről beáramló hangokat, és ugyanolyan frekvenciájú "ellenfázisú zajt" bocsátanak ki, amely kioltja a zavaró külső zajhatásokat. Ez nagyon hasznos hangos környezetben, viszont drága, és némiképp ront a hang minőségén. A zajszűrős mikrofonoknak mostanában egyre több gyártó ad extra feladatot is. Képessé teszik ezeket arra, hogy a külső zajokat továbbítsák a fülbe, így akkor is hallhatóak lesznek a külvilág hangjai, ha valaki éppen zenét hallgat. Ez akkor jó, ha az ember épp közlekedik, vagy otthon nem akar lemaradni az ebédről például.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!