Vezetékmentes fülhallgatót venne? Segítünk választani

fejhallgató, headset, fülhallgató
A kínálat ma már óriási, de a választás nehéz!
Vágólapra másolva!
Bluetooth fülhallgató csoporttesztünkben 16-50 ezer forintig válogattunk.
Vágólapra másolva!

Néhány évvel ezelőtt bukkantak fel az úgynevezett valódi vezeték nélküli, vagy más néven szeparált fülhallgatók, és hamar komoly népszerűségre tettek szert. Nem is véletlenül, hiszen új színt hoztak az audioeszközök világába azzal, hogy úgy használhatóak, mint egy hagyományos füles, ám kábel nem köti össze a hangszórókat, és semmilyen egyéb külső modul nem szükséges a használatukhoz. Csak meg kell fogni az egyik apró komponenst és bedugni a jobb, a másikat pedig a bal fülbe, ahol azok jó esetben kényelmesen megülnek, és már lehet is hallgatni a zenét, vagy indítani a telefonbeszélgetést.

Ez amellett, hogy nagyon egyszerű, kifejezetten diszkrét használatot tesz lehetővé, hiszen nem lóg ki semmilyen madzag a fülből, sem a telefon, sem pedig a másik fül felé.

Nem véletlen, hogy az ilyen modellek nagyon népszerűek, és ma már sok cég próbál termékeivel sikert aratni ebben a szektorban is. Ebből fakadóan a kínálat is óriási, és a választék az ipari hulladéknak minősülő katasztrofális termékektől a szuper és sokoldalú megoldásokig terjed. Mi szereztünk is pár modellt különböző gyártótól, és így kipróbálhatjuk, hogy melyik márka, milyen megoldása a legjobb választás ár, vagy tudásszint szempontjából.

Íme a csapat egy része (sajnos nem tudtuk mindet pontosan egy időben birtokolni.) Forrás: Origo

Mivel nincs vezeték, ezért természetesen vezeték nélküli Bluetooth technológia szükséges a hangok továbbításához. Tehát csak olyan eszközhöz lehet csatlakoztatni ezeket a szeparált fülhallgatókat, amelyek támogatják eme eljárást. Ezek lehetnek telefonok, tabletek, számítógépek, valamint egyre több tv és néhány okosóra is belépett már a körbe. De az is tény, hogy mondjuk, a régebbi médialejátszók, otthoni erősítők, tévék és telefonok használata esetén bizony előfordul, hogy nem lehet őket használni.
Mi ezúttal egy Samsung Galaxy Foldot használtuk forráskészülékként, amin telefonáltunk, illetve a Tidal nevű zenei szolgáltató segítségével hallgattunk magas felbontású zenéket, hogy minél jobban megdolgoztassuk a füleseket.

A csapat

A választék, mint azt már mondtuk, óriási, így nem volt egyszerű kiválasztani egy megfelelő méretű csapatot, mi végül a következő termékekre találtunk: Samsung Galaxy Buds+(53000Ft), Huawei Freebuds 3i(38990Ft), Apple AirPods 2(50000+25000Ft), Honor Magic Earbuds (34990 Ft), valamint a belépő Niceboy HIVE pods 2 (16900Ft). A mezőny tehát eléggé szétszórt, jól fog jönni az ár/érték arány a végső győztes kihirdetéséhez. És most lássuk az értékelés szempontjait.

Kényelem

Az első és az egyik legfontosabb szempont, hogy kényelmes legyen a vezeték nélküli fülhallgató. A mérnököknek nincs egyszerű dolguk, hiszen a készülékházba kell bezsúfolni az összes elektronikát és akkumulátort.

Az Apple kialakítása kényelmesebb, de könnyebben kiesik a fülből. Forrás: AFP/2016 Getty Images/Stephen Lam

A külső kialakítás tekintetében itt két irány van. Az egyik az, amit mi most Apple iránynak nevezünk. Ez az AirPods forma, ami egy fülben elhelyezkedő, gömbölyded fejből és egy, mintegy a fülről lelógó szárból áll. Ezt az irányt követi a Honor és a Huawei modellje is, és az az igazság, hogy ez egy elég kényelmes viselet. Jól felfekszik a fülre, egyszerű be- és kihelyezni mind a fülünkbe, mind pedig a tokjába.

Hátránya viszont, hogy bármi, ami a fülünk közelébe kerül, kiránthatja onnan, legyen az sapka, sál, vagy akár egy hosszú haj.

A Samsung formája (és ehhez nagyon hasonló a Niceboy fülese is) sokkal inkább elbújik a fülben, így, ha egyszer azt behelyeztük oda, nem is könnyű onnan kivenni. Ki pedig szinte biztosan nem fog esni. Ennek hátránya viszont, hogy hogy ezt a fülest (a Samsungot) nemcsak be kell tenni a fülünkbe, hanem egy csavaró mozdulattal a helyes állásba is kell állítani ahhoz, hogy jól szóljon. Ilyenkor pedig már úgy beékelődik a fülbe, hogy hosszabb távon bizony már kényelmetlen lesz. Nem úgy a Niceboy darabja, mert az olyan kis hangszórót kapott, hogy szinte meg sem érezzük, hogy a fülünkben van.

Kezelés

A szokásostól eltérő felépítés komoly kihívások elé állítja a mérnököket a kezelés miatt is. Mivel nincs kábel, az azokon elhelyezett, megszokott gombokat és tárcsákat el lehet felejteni, emiatt sok terméknél nincs is mód közvetlen vezérlésre, csak a csatlakoztatott eszközökön (mobil, számítógép stb.) lehet az egyes paramétereket, így például a hangerőt módosítani. Szerencsére ebben az írásban szereplő fülesek mindegyike érintésérzékeny felületet kapott, ami azt jelenti, hogy a fülesek felületét tapogatva tudjuk őket vezérelni.

Samsung a Samsunggal - Az azonos gyártók nagyon szeretik egymást. Forrás: Origo

Sajnos volt olyan modell, aminél a tapogatás inkább püffölés volt, a Huawei termékénél például szinte pofozgatnunk kellett magunkat egy-egy számléptetéshez. Ugyanez a készüléke viszont kapott egy jól működő saját appot is a kezeléshez. Csakúgy, mint a Samsung, ami - lévén Samsung telefonon teszteltünk, annyira otthon érezte magát, hogy amikor a bölcsőjét kinyitottuk, egy jóváhagyást követően csatlakozott a telefonunkhoz, letöltötte a saját kis programját, frissítette azt, majd saját magát, és egy percen belül ott is volt előttünk a minden igényt kielégítő kis rendszer. Egyébként saját gyártmányú telefonokkal ezt majdnem minden gyártó elég jól megoldja - a Niceboy természetesen nem, mert nincs még saját márkás telefonja. Viszont azt meg kell mondanunk, hogy tesztünk messze legolcsóbb szereplője elég jól vizsgázott csatlakoztatásból és kezelésből. Egy pillanat alatt megtalálta őt, a telefon és az érintés alapú vezérlés is jól működött.

Hangminőség – telefonálás, beszélgetés

A vezeték nélküli fülhallgatók többségén található beépített mikrofon is, azaz headsetként is használhatóak, így hanghívások, telefonok lebonyolítására is alkalmasak, vagy videochatelésnél is bevethetőek. Itt is lehet lyukra futni, de a jobb modelleknél nincs gond a beszéd tisztaságával, zajosodás, búgás nem jelentkezik, így a másik fél tisztán hall minket. Azt kell mondanunk, hogy ezt a szintet a tesztünk minden szereplője simán megugrotta. Hívás fogadására, beszélgetésre simán alkalmasak voltak mindannyian. Nem ezen a ponton fogunk dönteni köztük, az látszott.

Hangminőség – zenehallgatás

A legtöbb vezeték nélküli fülhallgató itt vérzik el! Jellemzően a basszusok megteremtésével van probléma, ami miatt a megszólalás steril lesz, mentes a dinamikától. Ebben az esetben a Samsung Buds+ elég komoly előnnyel indul, hiszen hangszóróit a fülhallgatópiacon komoly múltra visszatekintő AKG mérnökeinek segítségével fejlesztették ki, és ez meg is hallatszik a végeredményen. Ez ugyanis az egyik legjobb ilyen típusú készülék, amivel eddig dolgunk volt, köszönhetően annak, hogy kétutas, azaz magas- és mélysugárzót is tartalmazó hangszórókat alkalmazott a gyártó.

A Samsung alapos felszerelése verte a mezőnyt. Forrás: Origo

A második a verseny ezen szakaszában az Apple fülese volt, majd a Honor és a Huawei követte egymást kéz a kézben (ez a két füles egyébként annyira egyforma, hogy egymás bölcsőjét is tudta használni, és szerintünk valójában egy modell, így ezentúl egyként fogunk rájuk hivatkozni). A sereghajtó a Niceboy volt, amit, mivel kevesebb mint a felébe kerül a második legolcsóbb Honornak is, egyáltalán nem csodáltunk. Azt viszont már igen, hogy ez a füles sem volt hallgathatatlan. Ott tart a technika Kínában, hogy egy ilyen tizedezres kis termékbe lazán beletesznek egy olyan technikát, ami nemrégiben még jóval drágább volt.

Akkumulátor

Ez manapság a vezeték nélküli szeparált fülhallgatók egyik nagyon fontos pontja. A kis fülesekbe kell ugyanis beépíteni az akkumulátorokat is, amelyek a működéshez szükséges energiát szolgáltatják. Viszont a szűkös hely miatt a hatékonyság óriási jelentőséggel bír. A vacakabb modelleknél be kell érni mindössze pár órával, ami lássuk be, elég kevés. De azért akadnak ellenpéldák is, a Samsung Galaxy Buds+ ugyanis például nagyjából 11 órányi üzemidőt szavatol, ami természetesen sok mindentől függhet. Mi például alaposan megjárattuk, és nem éppen halkan hallgatva 6 órát tudtunk belőle kicsikarni. Ez csak másfél órával több, mint az Apple által ígért 4,5 óra, ami viszont masszív használat mellett 3,5 lett.

A már szinte viccesen olcsó versenyző is vállalható külsőt kapott. Forrás: Origo

Ami viszont pont annyi, mint Huawei gyári adata, amit ő hozott is gond nélkül. A Niceboy a maga 5 órás (papíron 7) üzemidejével a középmezőnyt erősítette. Itt meg kell még jegyeznünk, hogy a tesztalanyaink hordozásra szolgáló tokja egyben egy mobil akksi is, azaz fel is képes tölteni őket energiával, amivel a rendelkezésre állási idő megduplázható!

Extrák

Tesztünk néhány szereplője kapott pár extra tulajdonságot is, amit azért említünk külön részben, mert nem mindegyik rendelkezik ezekkel. A Niceboyon és az Apple Airpodson kívül ugyanis mindegyik füles kapott aktív zajszűrést, ami egy külső mikrofon segítségével fogja a környezet zajait, majd pedig azzal ellentétes frekvenciákkal igyekszik azt kioltani. Természetesen ezzel kicsit színezik a habképet, ezt kinek-kinek el kell döntenie, mennyire szereti. Emellett a Samsung kapott még egy Ambient módot, ami lehetővé teszi, hogy a külső zajokat a hangszórón keresztül hallja a felhasználó. Azaz hiába van a fülében a két fülhallgató, mégsem izolálja magát a környezetétől, hallja, ha beszélnek hozzá, vagy ha közelít felé egy autó, de ezzel egy időben a zenét is, ami mondjuk, a mobilról ékezik. Ez egy nagyon hasznos funkció, és ráadásul a környezeti zajok erőssége több fokozatú skálán állítható.
Az utolsó - és egyik kedvenc szolgáltatásunk a Samsungtól, hogy a füles módjában lévő akkumulátorok vezetékmentesen is tölthetőek. Ezt sajnos semelyik versenytárs nem építette bele a fülesébe, pedig ezzel például a Samsung PowerShare szolgáltatását kihasználva a lemerült tokot a telefon hátára helyezve újratölthető az.

Értékelés

Az értékelés nem volt egyszerű, ugyanis a mezőny eléggé szerteágazó volt.

Az erőnyerő a szolgáltatásaival, extráival és hangminőségével is kiemelkedő Samsung Galaxy Buds+ lett.

Ha szeretnénk egy tökéletes fülest, és nem gond, ha egy kicsit borsos az ára, akkor mindenképpen ezt ajánljuk. A Huawei-Honor tesók egy kicsit olcsóbbak, elég kényelmesek, és jól is szólnak, minőségi terméket kereső, de árérzékenyebb vásárlók őket keressék. Az Apple AirPods sajnos lecsúszott a dobogóról, mert ugyan nem rossz termék, de extrák tekintetében messze nincs úgy eleresztve, mint a többiek. Nem szól rosszul, de nem is veri a Samsungot, nagyjából a Huawei csoporttal van egy szinten, viszont azoknál jóval drágább. A cikk elején az áránál az 50+25000 azt jelentette, hogy az ötvenezres füleshez további 25 ezerért vehetünk egy vezetékmentes töltős tokot (ami ugye a Samsungnál alap). A cikk meglepetése a Niceboy HIVE pods 2 lett, ami a második legolcsóbb füles árának is kevesebb mint a felébe kerül. Igazi budget megoldás ez, kispénzű felhasználók kedvence lehet, mert azt hozza, amit ígér. Kapcsolódhatunk vele a telefonhoz, beszélgethetünk rajta, és zenét hallgathatunk olcsón. Ennyi. A minőség tekintetében kompromisszumokat kell ugyan kötnünk, viszont cserébe marad pénzünk még jó pár nyári fagyira.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!