Így válasszunk hordozható hangszórót a nyaralásra

Hordozható, hangszóró, Bluetooth, Jean Michel Jarre, Aeroskull
Jean Michel Jarre, az elektronikai zene istene ihlette ezt a csodát, aminek Aeroskull a neve. Külön felhívnánk a figyelmet a csont alakú távvezérlőre is.
Vágólapra másolva!
A hordozható hangszórók óriási népszerűsége legalább egy évtizede töretlen, köszönhetően a velük szimbiotikus kapcsolatban lévő okostelefonok hihetetlen ütemű elterjedésének is. Ezek a többnyire Bluetooth támogatású készülékek sikeresen kitörtek a műszaki áruházakból, és meghódították a benzinkutakat, sportboltokat, vegyeskereskedéseket, sőt még néhány élelmiszerboltban is sikerült tanyát verniük.
Vágólapra másolva!

Mindez persze nem véletlen, hiszen kompakt kialakításuknál fogva könnyen hordozhatóak, és jelentősen képesek felerősíteni, valamint jobb esetben feljavítani a telefon, illetve bizonyos esetekben a számítógép hangját is.

Jean Michel Jarre, az elektronikai zene istene ihlette ezt a csodát, aminek Aeroskull a neve. Külön felhívnánk a figyelmet a csont alakú távvezérlőre is. Forrás: Aerosystem

Nem csoda, hogy mostanra hatalmas méretűre duzzadt az ilyen jellegű termékek választéka, úgyhogy ember legyen a talpán, aki kiigazodik e masinák között. Hozzánk is számtalan kérdés érkezik, amelyekben olvasóink arról kérnek tanácsot, hogy ajánljuk-e egyik vagy másik terméket. Mostani cikkünkben arra vállalkoztunk, hogy összeszedjük a legfontosabb szempontokat, amiket érdemes figyelembe venni, ha valaki egy hordozható hangsugárzó megvásárlásán töri a fejét.

Méret és súly

Ezen a területen óriási különbségek fedezhetőek fel, hiszen a skála a néhány centiméter széles és hosszú, alig pár dekás mini hangszóróktól, az egy-másfél kilogramm tömegű, akár 20-30 centiméteres hosszúságú/szélességű modellekig terjed.

Ez már egy kicsit nagyobb darab egy jól csengő márkanévvel. Forrás: Marshall

Értelemszerűen, ha valaki sokat utazik, vagy nincs sok helye, akkor valamilyen ultrakompakt és pillekönnyű eszköz mellett érdemes letennie a voksát. Viszont ha jellemzően otthon vagy munkahelyén használná a készüléket, csak ritkán mozgatná, vagy járművel szállítaná, akkor választhat nyugodtan egy méretesebb, és ezáltal nagyobb teljesítményű, és nagyobb kapacitású akkumulátorral ellátott darabot.

Teljesítmény, hangerő

Ez a paraméter szorosan összefügg a mérettel, hiszen a nagyobb készülékházba nagyobb teljesítményű hangszóró, és akár több erősítő is befér, ami értelemszerűen jó hatással van a hangerőre. Így ma már a 20-30 wattos hordozható hangsugárzók sem ritkák, ez pedig ahhoz bőségesen elég, hogy masina gond nélkül megtöltsön hangokkal egy nagyobb szobát is. Ennek hála pedig kár egy házibuliban, kerti mulatság során is jó szolgálatot tehet.

Hangminőség

Az tény, hogy ránézésre nem lehet megmondani, hogy melyik hordozható hangsugárzó produkál pocsék, és melyik jó hangminőséget.

Az mindenesetre jó támpont lehet, hogy rendelkezik-e az adott készülék mélyhangsugárzóval, illetve több hangszóróval, mert az ilyen készülékek jellemzően jobban szólnak.

Amennyiben van rá lehetőség, a vásárlás előtt próbálja ki mindenki kipróbálni működés közben is a kinézett terméket, hiszen ez sok felmerülő kérdésre választ adhat.

Strapabíró kialakítás

Ha valaki sokszor használná szabad téren a mobil hangeszközt, azaz kirándulni, piknikezni vinné, vagy letenné a sportpálya mellé, akkor olyan terméket kell választania, amely bírja a nedvességet, a port és a kisebb ütődéseket. Van már ilyenből rengeteg, szóval nagyon hosszasan keresgélnünk sem kell. Az tény, hogy az ilyen strapabíró darabok egy kicsit nehezebbek és ormótlanabbak általában, úgyhogy azért ez a dizájnon meglátszik.

Dizájn

Ez tipikusan olyan termékcsoport, ahol a dizájnereknek van módja kiélni a kreativitásukat. Ennek köszönhetően pedig óriási különbségek fedezhetőek fel az egyes modellek külsejében.

Ez egy méregdrága hangszóró az EsaVox Lamborghini szériájából Forrás: EsaVox

Nagy a differencia mind a formák, mind az anyaghasználat, mind a stílus terén, és így Mindenki találhat a kedvére valót, ízléséhez passzolót közöttük. Ráadásul jó pár extra dizájnnal bíró darab is elérhető már, hiszen például akadnak színes, különböző díszítő elemekkel, sőt beépített LED-sorral ellátott modellek is.

Csatlakoztatás

A vezeték nélküli adatátvitelt biztosító Bluetooth technológia támogatása ma már alap az ilyen eszközöknél. De van jó pár olyan készülék is, amely rendelkezik hagyományos analóg audió csatlakozóval. Ennek révén pedig egy 3,5 mm-es jack segítségével rádugható egy számítógépre, vagy tévére is akár.

A napelemes mobil hangszórókra is van példa. Ez itt az Eton Rugged Rukus. Forrás: Eton

Ezáltal pedig értelemszerűen jóval sokoldalúbb használat garantált. Az sem mindegy egyébként, hogy milyen Bluetooth-eljárás használatát támogatja egy adott termék:

A magasabb (4.0, 5.0 stb.) verziószámú technológiák alacsonyabb válaszidőt, jobb energiahatékonyságot, és nagyobb hatótávot szavatolnak.

Beépített mikrofon

Nem ritka, hogy egy hordozható hangszóró rendelkezik beépített mikrofonnal. Ennek köszönhetően alkalmassá válik telefonhívások lebonyolítására is, azaz a masina gyakorlatilag egy kihangosítóként is bevethető.

Üzemidő

Az üzemidő akkor igazán fontos, hogy ha valaki gyakran és hosszú időn át használná "házon kívül" a hordozható hangsugárzót. Ez az intervallum függ egyrészt az akkumulátor kapacitásától, de a teljesítménytől is! A hangosabb termék ugyanis több energiát fogyaszt jellemzően.

Ár

És végül elérkeztünk ahhoz, ami sokak számára a legfontosabb. Mint látható nagyon sokféle paraméter meghatározhatja, hogy mennyit is ér egy hordozható hangsugárzó. A nagyobb teljesítmény, jobb hangminőség, strapabíró kialakítás, extra csatlakozó, magasabb verziószámú Bluetooth vagy épp a szokatlan dizájnelemek mind-mind dobhatnak az áron.

A kategória egyik legismertebb képviselője a JBL Flip, amit már rengetegen hamisítanak is. Forrás: JBL

Tehát érdemes alaposan átgondolni, hogy mire is van szükség, mi az ami fontos, és ennek tudatában meghozni egy vásárlási döntést, mert a felesleges opciók elhagyásával bizony sok pénzt lehet spórolni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!