Kevesebb pénzt húz le a kisvállalkozásokról az Apple

Apple App Store
Vágólapra másolva!
Bizonyos feltételek mellett elengedik a jutalékok felét.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt időszakban többek között az Epic és az Apple között zajló pereskedés kapcsán is többször előjött a téma, hogy vajon igazságtalan dolog-e, hogy az Apple az App Store-ban történő minden értékesítés után 30%-os sarcot tesz zsebre. Erre persze nem most fogjuk megtalálni a választ, de valószínűleg a nagyvállalat is érezhette, hogy ez azért nincs teljesen rendben, így hamarosan némileg módosulnak a játékszabályok.

Az Apple ugyanis bejelentette az App Store Small Business névre keresztelt programot, amiben azok az alkalmazásfejlesztő vállalkozások vehetnek részt, akik egy év alatt kevesebb mint 1 millió dollár bevételre tesznek szert az áruházban történt értékesítésekből.

Nekik 2020. január 1-től már nem 30%-ot kell "leadózni" az Apple-nek, hanem ennek csak a felét, tehát 15%-ot.

Az App Store-ra jelenleg 28 millió regisztrált fejlesztő készít alkalmazásokat, azonban az Apple nem tudott arról beszélni, hogy ezeknek körülbelül mekkora része vehet majd részt a programban a különböző kritériumok alapján. Márpedig kritériumok lesznek a fentebb említett 1 millió dolláros forgalmi korláton kívül is, de a vállalat még ezeket sem tudta részletezni.

Apple App Store Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Rolf Vennenbernd

A január 1-től induló program a jelenleg felvázolt információk szerint úgy fog kinézni, hogy a meglévő fejlesztők akkor regisztrálhatnak, ha megfelelnek a követelményeknek, az új fejlesztők pedig rögtön beléphetnek a programba. Ezt követően ha az adott fejlesztő 2021 során bármikor átlépi az 1 millió dolláros forgalmat, akkor automatikusan kikerül a programból, és onnantól kezdve a 30%-os levonás érvényesül nála.

A bejelentéssel kapcsolatban Tim Cook, az Apple vezérigazgatója a következőket mondta:

Cook rámutatott arra is, hogy maga az App Store jelentősen hozzájárult a gazdaság növekedéséhez, és ezen keresztül több millió új munkahely jött létre, a vállalkozások száma pedig meggyarapodott. Az új program bevezetésével Cook szerint méginkább ösztönözhetők a kisvállalkozások a kockázatvállalásra, és az új ötletek felderítésére.