Segít pénzt gyűjteni a zenészeknek a Spotify

utcai zenész street musician busker
Utcai zenész Londonban
Vágólapra másolva!
Kitehetik a közösségi finanszírozós linkjeiket a profiljaikra.
Vágólapra másolva!

A koronavírus egyik pillanatról a másikra mélyütést vitt be az élő zenével foglalkozó iparnak, a zenészektől a technikai stábokon át a koncerthelyszínekig mindenki lehetetlen helyzetbe került. A legnépszerűbb zenészeket a mostani állapot persze nem keveri egzisztenciális válságba, azonban a maradék olyan 99 százalékuk nincs olyan pozícióban, hogy eltekinthessen legalább fél évre a pénzkereséstől. Az Artisjus szerint hazánkban olyan 36 ezer zenészt és zeneipari dolgozót érint a válság.

Utcai zenész Londonban Forrás: Donald Judge / Flickr

A zenészek számára a potenciálisan legjobb lehetőség az online fellépések tartása, emellett némi szerencsével esetleg ipari segítségnyújtó kezdeményezésektől is kaphatnak egy kis támogatást. Most a Spotify is erősített ezen a vonalon: a bejelentése szerint az előadók már közösségi finanszírozós felületre mutató linket is elhelyezhetnek a profiloldalaikon, így

a rajongóik közvetlenül támogathatják őket anyagilag.

A jelek szerint a linkek egyelőre csak a szolgáltatás mobilappjában jelennek meg, a webes lejátszófelületén és a számítógépes alkalmazásaiban még nem tűntek fel.

A zenészek jelenleg a Cash App, a GoFundMe és a PayPal.me szolgáltatásokon, továbbá a Spotify saját Music Relief kezdeményezésében résztvevő szervezeteken keresztül gyűjthetnek pénzt a megélhetésük költségeinek fedezésére.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!