A Bitcoin sötét átka az energiafogyasztás

 online aranyláz, bitcoin, virtuális fizetőeszköz
Vágólapra másolva!
A Bitcoin nevű kriptovaluta, azaz virtuális pénz 2021-ben egyre-másra dönti a csúcsokat. Sokak szerint még csak az út kezdetén járunk, és nem pusztán egy igen bizonytalan befektetési eszközről van szó, hanem egy olyen digitális pénznemről, amely hamarosan kiválthatja, vagy leválthatja a hagyományos valutákat.
Vágólapra másolva!

Hogy ez tényleg így lesz-e, az minimum kérdéses, az viszont már most látszik, hogy a Bitcoin mögött van egy olyan hatalmas, láthatatlan probléma, amellyel a jelek szerint sokan még nem is foglalkoznak. Ez pedig az energiafogyasztás és az ezzel járó környezetszennyezés.

Elképesztő teljesítményigény

A Bitcoin működési elve szerint a hálózatba kötött számítógépek folyamatosan, megállás nélkül dolgoznak az algoritmusokon, amelyek számon tartják minden pillanatban, hogy kinél mennyi digitális valuta van, illetve megerősítik az egyes adásvételi folyamatokat.

Online aranyláz alakult ki a Bitcoin árának égbe szökésével Forrás: AFP/Getty/George Frey

Ez az úgynevezett "bányászat", amelyért cserébe a munkában részt vevő gépek tulajdonosai Bitcoint kapnak. Mivel egyre nő a tranzakciók száma, ebből fakadóan az ezek kezelését felügyelő algoritmusok, valamint az adatbázisok is egyre bonyolultabbak lesznek. Ez az oka annak, hogy ma már egy átlagos PC-vel nem lehet Bitcoint bányászni, hanem óriási teljesítményű gépekre van ehhez szükség.

Olyan gépekre, amelyekben méregdrága csúcs videókártyák kapnak helyet. Ennek pedig számos negatív következménye van. Az egyik például, hogy

a jobb videokártyák az átlag felhasználók számára szinte elérhetetlenné váltak, mert a Bitcoin bányászok egyszerűen felvásárolják azokat,

közvetlenül a gyártókkal egyeztetve, még a gyárból elhozzák azokat. Mert hát a Bitcoin bányászat ma már iparággá vált, hatalmas bányászfarmokon, azaz óriási szervertermekben, gépek százai zakatolnak egymás mellett. Ebbe az átlagember már nem tud beleszólni, az átlagemberek igényei itt már semmissé válnak. De ez még csak a kisebb probléma.

Energiafogyasztás

Ennél nagyobb baj az, hogy a Bitcoin blokklánccal kapcsolatos állandó számítások, amelyeket gépek sokasága végez világszerte, milyen egyéb károkat okoz. A korábban említett, algoritmus futtatásához szükséges hatalmas teljesítményhez ugyanis hatalmas mennyiségű extra energiára van szükség. Konkrétan terawattokról beszélünk,

már ott tartunk, hogy éves szinten több tucat terawattnyi villamos energiát használnak el azok a gépek, amelyeknek egyetlen feladata van, a bitcoin bányászat, azaz a kriptovaluta életben tartása.

Benjamin Jones, az Új-Mexikói Egyetem közgazdaságtan professzora a bitcoin környezeti hatásaival foglalkozik mostanában. A kutató állítása szerint 2020-ban a bányászathoz felhasznált villamos energia mennyisége meghaladta azt, amit konkrét országok, például Írország használt fel egyetlen év alatt. A bitcoin bányászok, legalábbis, akik iparszerűen űzik ezt a tevékenységet folyamatosan keresik a legolcsóbb energiaforrást. Előfordul, hogy közvetlenül naperőmű vagy szélerőmű telepek mellett helyezik el a farmjaikat.

A bányászatra alkalmas gépek nem éppen a takarékos fogyasztásukról híresek. Forrás: Chris Hoffman / Twitter

Azonban sokan választják anyagi okokból Kínát, ahol még olcsó az energia, többek között annak köszönhetően, mert ennek előállításához szenet használnak. A szén pedig a legkörnyezetszennyezőbb energiaforrások közé tartozik. És itt muszáj megemlíteni azt még egyszer, hogy az így igénybe vett energia pusztán befektetési, üzleti célokat szolgál. Nem kórházakat, vasutakat vagy városok közvilágítását oldják meg vele, hanem életben tartanak egy virtuális fizetőeszközt, amelyet egyébként más eszközökkel is ki lehetne váltani, ami nem létfontosságú. Emellett arról sem feledkezhetünk el, hogy a bitcoin bányászathoz szükséges hardvereket csapágyasra járatják. Éjjel-nappal üzemelnek, hamar elhasználódnak, és utána mennek a szemétbe.

Az alaplapok, processzorok és videókártyák pedig rengeteg káros anyagot tartalmaznak, amelyek begyűjtése és feldolgozása mind-mind problémás és költségigényes folyamat.

Azon sem lennénk meglepve, ha sokan nem is bajlódnának ezzel, hanem valamilyen úton-módon illegálisan szabadulnának meg a feleslegessé vált hardverroncsoktól.

Megéri

A bitcoinnak vannak kétségtelen előnyei, de világosan látszik, hogy olyan hátrányai is, amelyek kétségessé teszik, hogy be tudja-e futni azt a karriert, amelyet az optimista elemzők jósolnak neki. Az tény, hogy a blokklánc egyre bonyolultabb lesz, egyre nagyobb és drágább hardverek kellenek hozzá, és a folyamatosan nő az energiaigénye. Mindez pedig előbb-utóbb konkrét határokat támaszthat a bitcoint felhasználhatóságával kapcsolatban. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy számos cég van, amely kommunikációjában is a zöld gondolatok felé fordul, magát környzetbarátként határozza meg. Ezek a vállalatok hogyan fogják megmagyarázni a bitcoin támogatását, amely konkrétan egy energiazabáló kriptovaluta? Amelyet szén elégetésével állítanak elő? Lehet, hogy pontosan ez lesz az a tényező, amely megakadályozza a bitcoin igazi elterjedését, és utat nyit a rivális blokklánc alapú, de más elven működő technológiák előtt.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!