Nem érdekli az androidosok javát az iPhone 13

hmd global nokia 1.4 android okostelefon
Nokia 1.4
Vágólapra másolva!
Közel felére esett tavalyhoz képest az Apple mobiljai felé kacsintgatók aránya.
Vágólapra másolva!

Váratlan eredményű felmérést készített a használt mobilok értékesítésével foglalkozó SellCell, az ötezernél is több 18 éven felüli amerikai megkérdezésével lebonyolított közvélemény-kutatása alapján a várhatóan három héten belül bemutatkozó iPhone 13 mobilok nem fogják tömegével elcsábítani a jelenleg androidos készülékeket használókat.

A kép csak illusztráció Forrás: HMD Global

A vállalat szerint a jelenleg is iPhone-nal rendelkezőkre számíthat az Apple, 44 százalékuk szeretne majd frissíteni valamelyik iPhone 13 modellre. Viszont az androidosokat meglepően kevéssé izgatják a cég hamarosan debütáló újdonságai, csupán 18,3%-uk hajlandó fontolóra venni a rájuk való átállást, ami gigászi csökkenés a tavalyi felmérés 33,1 százalékához képest.

Az iPhone 13-ra váltást megfontolni hajlandó androidosok indokai érdemben nem változtak az elmúlt évben, a három leggyakoribb váltási okként (többet is meg lehetett jelölni a kérdőíven) 51% a hosszabb szoftveres támogatást, 24% az Apple ökoszisztémájával való integrációt, 11% pedig a magánszféra jobb védelmét hozta fel.

A négy idén érkező modell közül

  • 40% az iPhone 13 Pro Maxot,
  • 36% az iPhone 13-at,
  • 20% az iPhone 13 Prót,
  • öt százaléknál is kevesebb pedig az iPhone 13 Minit választaná.

Az Apple új mobiljaira átváltani nem kívánó androidosok a három leggyakoribb negatívumként az ujjlenyomat-olvasó hiányát (32%), az iOS limitált testre szabhatóságát (17%), továbbá az App Store-on kívüli appok telepíthetőségének hiányát (12,8%) emelték ki.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!