Katasztrófáról számolt be a Micron chipgyártó

crucial mx500 ssd
Crucial MX500 SSD
Vágólapra másolva!
Tizenhárom éve nem látott mélypontra süllyedtek az eladásai.
Vágólapra másolva!

Pofonnal felérő negyedéves pénzügyi beszámolóval rukkolt elő az amerikai Micron chipgyártó. A fogyasztók elsősorban a Crucial márkaneve alatt forgalmazott memóriamoduljairól és SSD-iről ismerhetik a memórialapkákra szakosodott céget, bár a chipjeinek javát más gyártók használják fel a saját termékeikben.

A mai napig gyártásban van a klasszikus Crucial MX500 SATA SSD Forrás: Crucial

A december elsejével végződött három hónapban a Micron csupán 4,09 milliárd dollár bevételt ért el, ami 62% csökkenés az előző negyedévhez képest, míg éves összehasonlításban 88% mínuszról beszélünk. A helyzet miatt a negyedévet 195 millió dollár veszteséggel zárta a vállalat, szemben az előző negyedév 1,5 milliárd dolláros nyereségével.

A helyzetet a Micron eladásainak drámai visszaesése okozta, az előző negyedévhez képest a rendszermemóriaként és videómemóriaként használt DRAM chipekből 41%-kal, míg a SSD-kben dolgozó NAND lapkákból 35%-kal értékesített kevesebbet. Sanjay Mehrotra vezérigazgató elmondása szerint az autóiparból érkezett kereslet erős maradt, de a számítógépes, adatközpontos, videókártyás, hálózati eszközös, továbbá mobileszközös vevők mind erősen visszavágták a rendeléseiket.

Az elmúlt negyedévben a 2009-es gazdasági világválság óta nem látott mélységbe zuhantak a Micron eladásai.

A helyzet miatt a 2023-as naptári évben a Micron várhatóan el fogja bocsátani a dolgozóinak 10 százalékát, olyan 4800 főre kell gondolni, továbbá folyamatosan csökkenteni kívánja a termelését. Az utóbbi rengeteget fog segíteni a kiadások csökkentésében, azonban hosszas folyamatról van szó, Mehrotra szerint jövőre még nem érdemes nyereséges működésre számítaniuk a befektetőknek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!