Végre nem zabál majd annyi memóriát a Chrome

Vágólapra másolva!
A Google Chrome kétségtelenül a legnépszerűbb böngésző, és kiváló választás mindenki számára, aki egyébként is kedveli a vállalat ökoszisztémáját, hiszen remekül együttműködik a Gmaillel, a Drive-val és a Google többi szolgáltatásával. Egy nagy baja azonban mindig volt: zabálja a számítógép erőforrásait.
Vágólapra másolva!

A Google két újdonságot is bejelentett a Chrome legújabb verziójában, ami a következő időszakban jut el minden felhasználóhoz. Mindkettő fontos, de a legtöbben talán a memóriafogyasztással kapcsolatos dolognak fognak örülni: a fejlesztők beépítettek egy új, memóriatakarékos üzemmódot, amivel akár 40%-kal kevesebb memóriával is beéri majd a böngésző.

Forrás: Google

Ezt úgy valósították meg, hogy a sok megnyitott böngészőlap közül az éppen nem használtakat nem tartja a memóriában, így több marad egyrészt az éppen aktuálisan böngészett lapnak, vagy más, memóriaigényes alkalmazásoknak - például játékoknak.

A másik újdonság egy energiatakarékos mód, ami akkor kapcsol be, ha a laptop akksija 20% alá merül. Ilyenkor a Chrome visszavesz a háttérben futó böngészőablak aktivitásából, így az animációkból, a vizuális effektusokból és a videókból.

A Google hangsúlyozza, hogy mindkét újdonság opcionális, tehát tetszőlegesen ki- és bekapcsolható mindkettő.