Egy tapasztalt informatikus akár havi bruttó kétmillió forintot is kereshet

ponthatárok 2021, ponthatárok, felvételi 2021, felvételi, egyetem, felsőoktatás, informatika képzési terület, informatikus
Ennyi pont kellett az informatika képzési terület egyes szakjaira.
Vágólapra másolva!
A cégek nem sajnálják a pénzt, ha informatikai szakemberekről van szó. Egy Python fejlesztő akár havi bruttó 2 millió fizetésért is dolgozhat. Ezzel együtt a vállalatok megfontoltabbak a toborzást illetően, hagynak időt a tökéletes munkatárs megtalálására.
Vágólapra másolva!

Egy tapasztalt informatikus akár havi bruttó 2 millió forintot is kereshet Magyarországon – írta közleményében a Bluebird Zrt.

A vállalatok számára továbbra is kiemelkedően fontos az IT szakemberek toborzása, de ma már sokkal tudatosabban keresik az új kollégákat. A cégek hagynak időt a megfelelő kolléga megtalálására, és az egyes feladatokra az adott terület szakértőjét keresik.

A senior dolgozók után igazi versenyfutás van. Aki már több évet lehúzott egy bizonyos területen, vagy iparágban, esetleg még nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik, azelőtt a határ a csillagos ég.

Rendkívül magas fizetésekkel csábítanak a cégek, de már körültekintőbben alkalmaznak új munkatársakat. Az informatikusok között például rendkívül hosszadalmas lett a kiválasztási folyamat, akár 2-3 hónapig is eltarthat, mire a jelentkezésből aláírt szerződés lesz.

A tavalyi évben banki, pénzügyi területen volt jelentősebb bővülés, jelenleg a szektorban visszaesés mutatkozik, jellemzően inkább pótlás miatt nyitottak a pozíciók, és egyre inkább a senior kollégákat keresik.

– mondta a Bluebird Zrt. IT Recruitment üzletágának vezetője, Balassa Réka. Hozzátette, hogy jelentkezők vannak bőven, így a vállalatok kedvükre válogathatnak a jelöltek közül.

Stabilitást és home office munkavégzést akarnak a munkavállalók

A Bluebird felmérése szerint a munkavállalók a magas fizetés mellett igényt tartanak az otthoni munkavégzésre. Heti legalább három nap home office szinte elvárás lett.

Emellett rendkívül fontos a stabilitás és a kiszámíthatóság a munkahelyen. A stabil háttér meghatározó szempont, amikor az informatikuson beadják egy céghez az önéletrajzukat.

A fizetések ezzel együtt rendkívül magasak, illetve rugalmasak ezen a területen. 2020 és 2023 között a Frontend fejlesztők (Javascript, Typescript, Angular, React) iránti kereslet 143 százalékkal emelkedett.

2024-ben tovább nőhet az informatikusok fizetése. A kép illusztráció! Fotó / 123RF

Ez azt jelentette, hogy miközben egy senior informatikus 2020-ban bruttó 1,1 millió forintot tett zsebre, addig idén már akár bruttó 2 millió forint sem elképzelhetetlen.

2024-ben tovább nőhet az informatikusok fizetése

Úgy tűnik, hogy mind az IT eszközökre fordított költségek, mind pedig a munkaerő juttatások is növekedni fognak a jövő évben nemzetközi szinten – derült ki a statista.com jelentéséből.

A számítógépekre, táblagépekre, mobiltelefonokra, nyomtatókra, valamint adatközpont-rendszerekre, vállalati szoftverekre és kommunikációs szolgáltatásokra fordított kiadások 2023-ban elérték a bruttó 4,7 milliárd dollárt. 2024-re várhatóan szintén IT eszközökre fordítanak a legtöbbet az IT szektoron belül, és ez elérheti világszerte akár a bruttó 5,1 milliárd dollárt is.

A kanadai Techopedia szerint a Cyber Security Engineer, azaz a kiberbiztonsági mérnök iránti kereslet az utóbbi időben rohamosan megnövekedett, 2013 és 2021 között 350 százalékkal ugrott meg.

A jövő évben várhatóan még tovább fog emelkedni és az egyik legnépszerűbb pozícióvá nőheti ki magát.

A szerepük nélkülözhetetlen a szervezet adatainak és infrastruktúrájának védelmében. Csak az Egyesült Államokban jelenleg több mint 750 ezer kiberbiztonsági betöltetlen állás van. A szakértők azt is jósolták, hogy 2025-re 3,5 millió betöltetlen munkahely lesz az iparágban.

Bruttó 120 ezer dolláros átlagos éves fizetéssel lehet kalkulálni világszerte,

és a többéves tapasztalattal rendelkező szakemberek akár bruttó 165 ezer dolláros keresettel a kiberbiztonsági mérnökök az IT szektor egyik legjövedelmezőbb fizetési skáláját képviselik.

A Data Scientist és a Frontend fejlesztői állások is népszerűek lesznek a magas fizetés miatt.

Az előbbiben dolgozó szakemberek átlagosan bruttó 128 ezer és 171 ezer dollár között is kereshetnek évente, míg az utóbbi esetében bruttó 107 ezer és 130 ezer dollár közötti keresetre számíthatnak - írja a Világgazdaság.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!