Indulhat a gifezés az Instagram kommentjeiben

instagram mobilozás közösségi média
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Jelenleg csak a történeteknél érhető el a sokak által magától értetődőnek tartott funkció.
Vágólapra másolva!

Felhasználói beszámolók szerint a közeljövőben megszűnhet az Instagram egyik legfurcsább hiányossága, a történetek után a megszokott képekhez fűzhető kommentekben is elérhető lesz az animált GIF-ek használatának lehetősége. A funkció univerzális elérhetővé válásának ideje nem világos, az Instagram egyelőre csak teszteli egyes felhasználóknál a mobilappjában.

Nagyon sokáig teljesen távol tartotta magát az animált GIF-ektől az Instagram Forrás: cottonbro / Pexels

A gifes reakció ugyanúgy működik majd a fotók alatt, mint a történeteknél, a szövegbeviteli mező jobb sarkában megjelenő GIF ikonra koppintva lehet majd keresni és válogatni a Giphy szolgáltatás által biztosított tartalmak között. Nem világos, hogy a sokak által mindig is elvárt funkciót miért csak most sikerült implementálni, de a jelek szerint ami késik, nem múlik.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!