A nyáron jön a hivatalos Barbie alapmobil

Vágólapra másolva!
A digitális detoxra vágyó lányokat veszi célba a HMD és a Mattel.
Vágólapra másolva!

Részben a tavaly gigantikus sikert aratott Barbie mozifilm hatására a nyáron piacra kerül a hivatalos Barbie mobil is, jelentette be a MWC 2024-en tartott sajtótájékoztatóján a Nokia márkanév használatát idén fokozatosan kivezető HMD Global mobilgyártó.

barbie hmd global alapmobil
Specifikus közönséget célzó rétegtermék lesz a Barbie témájú alapmobil
Fotó: HMD Global / Mattel

A finn vállalat nem volt hajlandó érdemi információkat adni a készülékről, egy óriási pixelesítést használó illusztrációs kép alapján csak annyit lehetett tudni róla, hogy az elvárhatónak megfelelően rózsaszín lesz, továbbá a nyáron lehet számítani a flipes kialakítású eszköz piacra kerülésére.

A Digital Trends egy interjúban kihúzott pár részletet a készülék kapcsán Adam Fergusonból, a HMD marketingvezetőjéből. Elmondása szerint a készülék egy alapmobil lesz, a célközönségét pedig az olyan fiatal lányok jelentik, akik az elmúlt egy-két évben divatossá vált digitális detoxban kívánnak részt venni. Az utóbbi azt jelenti, hogy szeretnék rendszeresen otthon hagyni az elsődlegesen használt okostelefonjukat, mert az túlságosan elvonja a figyelmüket a minőségi társasági élethez hasonló fontosabb dolgokról, de nem kívánnak elérhetetlenné válni ezen idő alatt, így alkalomadtán alapmobilra váltanának.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!