Ekkor jöhet a Samsung okosgyűrűje

samsung galaxy ring okosgyűrű
Januárban egyszer már megvillantotta a Galaxy Ringet a Samsung
Vágólapra másolva!
A gyártó egyik felsővezetője véletlenül kikotyoghatta a piacra dobásának idejét.
Vágólapra másolva!

A Galaxy S23 mobilcsalád bemutatásakor a Samsung megvillantotta a régóta pletykált okosgyűrűjét is, azonban ez még csak figyelemfelkeltő akció volt a gyártó részéről, ténylegesen egyelőre semmit sem árult el a feltehetően Galaxy Ring néven érkező újdonságról.

A termék megmutatásából sejthető, hogy túlságosan sokat már biztosan nem kell várni a formális és teljes leleplezésére, a Samsung egyik felsővezetője pedig a napokban megerősítette, hogy 2024. második negyedévében lehet számítani az „új egészség/wellness viselhető termék” rajtjára. Ezt jó eséllyel nem kellett volna megtennie, Daniel Seung kifejezetten gyorsan törölte is az információt tartalmazó posztot a LinkedIn közösségi oldalról, de persze késő volt a bánat. 

Erős a gyanú, hogy az okosgyűrű a Galaxy Z Fold 6 és Galaxy Z Flip 6 kettéhajtható mobilokkal együtt debütálhat a nyár végén vagy az ősz elején. 

A Galaxy Ring a fizikai aktivitások és életjelek monitorozására szolgáló eszköz lesz, igényektől és körülményektől függően okosóra melletti vagy helyetti használatra szánja a gyártó.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!