Itt a vége, sosem fog elkészülni az Apple Car

sony honda afeela önvezető autó
A Teslákon túl a Sony és a Honda által közösen létrehozott AFEELA márka autói lehetnek majd az Apple Carhoz legközelebb álló járművek a piacon
Fotó: AFEELA
Vágólapra másolva!
A rajta dolgozott seregnyi alkalmazott egy részét mesterséges intelligenciás projektekre irányítják át.
Vágólapra másolva!

Kilenc év után véget ért az Apple autóiparba való betörési kísérlete, a Bloomberg értesülései szerint kedden véglegesen elkaszálták a Project Titant. Ezt Jeff Williams ügyvezető igazgató, továbbá a projektért felelős Kevin Lynch alelnök jelentették be az autós kezdeményezésen dolgozott, körülbelül 2000 fős csapatnak.

Az eredeti elképzelés szerint az Apple Car lett volna az autózás jövője, egy olyan száz százalékban önvezető kocsit szeretett volna készíteni a vállalat, amelyben még kormánykerék sincs. Kilenc év alatt a kocsi szoftverén és hardverén dolgozott csapatnak egy működőképes prototípusig sem sikerül eljutnia, egyszerűen nem volt realisztikus a fenti álomkép. Néhány héttel ezelőtt még arról szóltak a pletykák, hogy az Apple vezetősége ezt belátva egy klasszikus elektromos autó elkészítéséig tette le a megugrandó lécet, ám a jelek szerint azóta elfogyott a türelem, inkább kukázták a komplett projektet.

A dolgozóknak küldött tájékoztató levélből kiderült, hogy egy részüket más projektekhez irányítják majd át, főként mesterséges intelligenciásokra kell gondolni, ezen túlmenően pedig leépítések is lesznek az Apple Car kukába hajítása miatt.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!