Jön a mesterséges intelligencia a Jegyzettömbbe

laptop notebook számítógépezés böngészés zene zenehallgatás diák egyetemista főiskolás tanuló youtube windows 11
Fotó: Surface / Unsplash
Vágólapra másolva!
Sikerült módot találni a népszerű windowsos alkalmazásba való beépítésére.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt bő egy évben a Microsoft stratégiájának alappillérévé vált a generatív mesterséges intelligencia, a Windowstól az Office-ig minden termékébe próbálja többrétű módon beépíteni a Copilot márkanév alatt futó extra szolgáltatásait.

A trendből a Windows gyári alkalmazásai sem maradnak ki, a Paint rajzolóprogram után hamarosan a Windows 11 Jegyzettömbjébe fogja beépíteni a Copilotot. Ez meglepetésnek mondható, miután a Microsoft több évtized alatt sem jutott el odáig, hogy egy szimpla helyesírás-ellenőrzőt elérhetővé tegyen az appban, de az MI-vel integrációja ezek szerint magától értetődő.

windows 11 jegyzettömb copilot
Jön a Jegyzettömbbe a kijelölt szövegek Copilottal való megmagyaráztatása
Fotó: Microsoft

A korrektség jegyében egyelőre a Copilot-integrációt sem viszi túlzásba a Microsoft, a felhasználók szövegek kijelölése után a jobb egérgombos menüben találják majd a „Magyarázd meg a Copilottal” opciót. 

Ezt kiválasztva a Windowsba épített Copilot felület fog felpattanni, ami megkísérli elmagyarázni a Jegyzettömbben kijelölt szöveg jelentését.

A funkció már tesztelhető a Jegyzettömb nyilvános előzetesében, a belátható jövőben válhat elérhetővé az általánosan elérhető kiadásában.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!