Budapesten is zsűrizik az Emmy-díjra pályázókat

Vágólapra másolva!
A világ tizenegy más városa mellett az idén először Budapest is részt vesz a televíziós Oscar-díjnak is nevezett Emmy-díjra pályázó alkotások zsűrizésében. A díjkiosztó november 19-én, New Yorkban lesz.
Vágólapra másolva!

Budapesten a hét kategória közül kettőben döntenek: a zsűri a Performing Arts (előadóművészet) és a Popular Arts (szórakoztató művészet) témakörben készült műsorokat minősíti. A produkciók Európa nem angol anyanyelvű műsorait képviselik. Az Amerikai Televíziós Akadémia a budapesti zsűrizés lebonyolítására a tv2-t, illetve az MTM Kommunikációs Rt.-t kérte fel.

Az első megmérettetést New Yorkban tartották. A középdöntőknek Budapest mellett Köln, Osaka, Hongkong, Újdelhi, München, Szentpétervár, Toronto, Sydney, London, Buenos Aires és Miami lesz a helyszíne. Az utolsó fordulót New Yorkban és Los Angelesben tartják, a díjkiosztó gálát pedig november 19-én New Yorkban rendezik meg.

A televíziósok Oscar-díjának is titulált Emmy-díj elnevezése az Immyből származik, amely az ortikon (raktározó típusú) televíziós képfelvevő cső angol nevének - image orthicon - becézett alakja. Az elismeréssel járó szobrocska egy, a földgömböt magasba tartó szárnyas nőalakot ábrázol. A díjat először 1949-ben ítélték oda.

(MTI)