Összeomlás vagy túlélés - főszereplőt vesztett tévésorozatok

Vágólapra másolva!
Charlie Sheen a főszereplője volt az itthon is kedvelt, az USA-ban pedig első számú komédiasorozatnak, a Két pasi - meg egy kicsi-nek, de sorozatos botrányai és a producereket kóstolgató beszólásai után kitették a szűrét. Az alábbiakban megvizsgáljuk, hogyan működtek olyan ismert, egykor sikeres tévésorozatok, amelyekből kirúgtak főszereplőt, vagy amelyből kiszállt egy fontos karakter.
Vágólapra másolva!

Charlie Sheen

cbs

A Két pasi - meg egy kicsi kiszámítható poénjai ellenére igazi sikertörténet, amelyben Sheen egy Charlie Harper nevű cinikus, alkoholt nem megvető, nőcsábász figurát alakított, tehát nem tévedünk nagyot, ha megjegyezzük, haloványan emlékeztet a médiából amúgy is átsugárzó képére. A komédia 2003 szeptembere óta fut, 14-16 milliós nézettséggel az USA-ban, Sheent pedig a legjobban kereső sorozatsztárrá tette, 1,8 millió dollárt kasszírozott epizódonként (általában 24 rész volt egy évadban). A folytatás bizonytalan, a két férfifőszereplőből egyet elveszíteni nehéz helyzetet teremt - mert megint más, ha többszereplős széria (Lost, Helyszínelők, NCIS) hagy el egy fő karaktert, vagy egy olyan szitkom, amelyben az adott figura jóformán minden jelenetben ott van.

------------------------

Michael J. Fox

fox

Ha már a Két pasi - meg egy kicsi fekete bárányával kezdünk: Charlie Sheen korábban két éven keresztül játszott a Kerge város (Spin City) című sorozatban is, abban, amelynek főszereplője az első négy szezonban Michael J. Fox volt. A kiváló színész 2000-ben szállt ki a Fox szériájából, amikor Parkinson-kórja miatt nem tudta már vállalni a munkát. A sorozatot azonban nagy sztárja távozása után nem tudta megmenteni sem Sheen, sem Heather Locklear, mert a negyedik évad 12,4 milliós nézettsége a végére 7-8 millióra csökkent.

------------------------

Farrah Fawcett-Majors

abc

A legnagyobb tévésztár volt, és posztere ott díszelgett minden autószerelő-műhely falán, amikor otthagyta a Charlie angyalai-t 1977-ben. Ugyan vissza-visszatért a képernyőre később, a sorozatba ugyanazon évben Cheryl Ladd érkezett, vele pedig még négy évig ment sikerrel a krimi.

------------------------

David Caruso

abc

A New York rendőrei (NYPD Blue) főszereplője volt korábban, 1993-as kezdetétől, de mozifilmes ambíciói voltak - távozása után még egy évtizedig ment a sorozat. Caruso John Kelly figuráját hozta 1994-ig, de a számok alapján a tévézők nem roskadtak magukba átigazolása után sem, mert a széria 2005-ig futott, 261 epizód készült belőle.

------------------------

George Clooney

nbc

1994 szeptemberében kezdődött az egyik legnagyobb hatású, kórházas tévésorozat az USA-ban, a Vészhelyzet, George Clooneyval. A színész a sorozatból való távozása után a legnagyobb mozisztárok közé nőtt, de az NBC számára a szériát gyártó Warner Bros. kérésére feltűnt még többször a Vészhelyzet-ben. A szép életpálya végére elfáradt a produkció, a nyitóévad 29 milliós, a negyedik szezon 30 milliós nézettségéhez képest szomorkásnak tűnt a 15. évadra megmaradó 10,3 milliós átlag.

------------------------

Mandy Patinkin

Az itthon is igen népszerű Gyilkos elmék-et hagyta ott kissé váratlanul, mindenkit meglepve. A helyére a harmadik évadban Joe Mantegna érkezett: a Jason Gideon nevet azért nem tartották meg, David Rossi lett a karakter neve, és persze más a múltja is. A figura távozása, akit egy valódi FBI-profilozó, John E. Douglas karaktere alapján alkottak, nem rengette meg a sorozatot: meglehetősen stabil számokat szállít. A második évad 14 milliója előbb 12,7-re csökkent, majd közel 15-re nőtt, de mostanában újfent 14 milliós tábor követi.

------------------------

Stohl András

Forrás: [origo]

Ahogy az [origo] is megírta, a Nemzeti Színház színésze 2010. május 8-án hajnalban, Fót közelében közlekedési balesetet okozott. Stohl elismerte, hogy ittasan vezetett. A színész több munkát (X-Faktor), így sok milliót el is bukott, a Tűzvonalban-t pedig kifejezetten rá írták, ő játszotta az abszolút főszerepet, így nem is volt meglepetés, hogy amikor a karambolja miatt kiírták a karakterét a sorozatból, annak vége is lett. Sem a produkciónak pénzt adó BRFK, sem a Duna tévé nem tudta elképzelni, hogy Stohl a továbbiakban rendőrt játsszon - aztán színházban mégiscsak zsarut alakít.

------------------------

Damu Roland

Forrás: TV2

Míg Stohlt a negyedik évad közepén eltüntették, és ezzel a nézettség is esett, a Jóban Rosszban nem különösebben sínylette meg, hogy meglehetősen balhés színészét sokadik botránya után kitette a Tv2. Az alapítónak számító Damu jelleméről elítélően nyilatkozott pár ismerőse, de színészi kvalitásairól, a munkához való hozzáállásáról mindig jókat mondott a stáb. A Tv2 szappanoperája mostanában 20-21 százalékos közönségarányt szállít, volt jobb időszak is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!