Czippán Anett és Berki Krisztián mellett Váczi Gergő és Szalai Vivien lesznek a FEM3-on szeptember elsején induló magazinműsor házigazdái.

Az új délelőtti műsorban hetente cserélődnek a műsorvezető párok, a FEM3Café hétköznap délelőttönként 9.40 és 11.40 között kerül képernyőre. A sztárinterjúk mellett életmódtippekkel, gasztronómiával, gyereknevelési tanácsokkal, fogyókúrás ötletekkel és Joshi Bharat állandó rovatával szórakoztatják majd a nézőket. A Berki-Czippán páros korábban itt nyilatkozott, most a két újonnan bemutatott házigazda is megszólalt.

Forrás: Sárosi Zoltán

Váczi Gergő rutinos műsorvezetőként áll majd a kamerák elé, párjával gyorsan megtalálták a közös hangot. "A próbafelvételek alatt kiderült, hogy jól működünk együtt. Nagyon jó a humora, így már az első napokban is ment a vicces adok-kapok köztünk, amit majd az élő adásban is láthatnak a nézők."

"Mivel a tévézés terén még kezdő vagyok, fontos számomra, hogy olyan partner mellett legyek, akivel abszolút biztonságban érzem magam: Gergő szerencsére ilyen" -árulta el az egyébként íróként ismert Szalai Vivien.